top of page
szilajcsiko

Mindennapi szemezgetésünk (08:00) 2024.05.07.




Nem ért egyet a hatóságok politikájával és intézkedéseivel, amelyek az Egyesült Államok és Nagy-Britannia befolyása alatt Lengyelországot háborúba vezetik. "Lukasenko elnök és az egész ország védelmét szeretném kérni" – mondta Schmidt. Schmidt a varsói közigazgatási bíróságán dolgozott, és a Lengyel Bírák Országos Tanácsának jogi osztályát vezette. Már Fehéroroszországban tartózkodik, és kijelentette, hogy védelmezi a békét és a jószomszédi kapcsolatokat Minszkkel és Moszkvával.


Mi nem vizsgáljuk, hogy az illető az ukránok szerint katonaköteles-e vagy sem. Az elemi humánum alapján nem engedjük, hogy a halálba küldjék őket – nyilatkozta Semjén Zsolt az atv.hu megkeresésére.


Erről Harkiv megyében tett látogatása során beszélt a német nagykövet.


Moszkva 2023-ban telepítette taktikai nukleáris fegyvereit Belaruszba, miközben a teljes ellenőrzést megtartotta felettük. A lépés heves bírálatokat váltott ki Nyugaton. Ugyanakkor nem említik az amerikai Nuclear Sharing programot, amely lehetővé teszi az Egyesült Államok számára, hogy atomfegyvereit olyan NATO-országokban helyezze el, amelyek nem rendelkeznek velük. Így Európában és Törökországban 100 amerikai taktikai nukleáris robbanófej található.


Nincs megosztottság a demokraták és a republikánusok között Oroszország és Kína ügyében. Lehet, hogy az egyik ‘keményebb’, a másik ‘még keményebb’, de elvben nem látunk különbséget.


Bár korábban több alkalommal is elszigeteltnek tartotta Orbán Viktort a The New York Times, most már azt állítja, hogy az elnökké választott Donald Trump oldalán, olasz segítséggel lezárhatna az orosz-ukrán háborút.


Az olaszoknál gyakorlatilag naponta megszólal egy vezető politikus, hogy a magyar kormányhoz hasonlóan határozottan elutasítsa Emmanuel Macron háborús terveit.


„Mindez Lengyelország kemény munkájának és határozott reformtörekvéseinek eredménye” – fogalmazott Ursula von der Leyen.




Az Egyesült Államoknak lehet, hogy saját csapataival kell beavatkoznia a konfliktusba, ha Ukrajna elbukik – mondta Hakeem Jeffries, az amerikai képviselőház demokrata vezetője a CBS Newsnak adott interjúban.


Külföldi kötvénytulajdonosok egy csoportja lépéseket tett annak érdekében, hogy rákényszerítse Ukrajnát, hogy már jövőre megkezdje adósságainak visszafizetését – jelentette vasárnap a Wall Street Journal című amerikai lap. Ha sikerrel járnak, Kijev évente 500 millió dollárt veszíthet csak a kamatfizetéseken. (nu, Ukrajna volt, de nem lesz... földestül felzabálják...)


A francia elnöki hivatal szerint Macron elnök most arra szeretné késztetni kínai kollégáját, hogy hasson Putyinra és vegyen részt az ukrajnai háború megoldásában. Az ECFR szakértője ugyanakkor arra számít, hogy 

Hszi nem nagyon fog változtatni Kína politikáján, mert pekingi nézőpontból minden rendben van, és Kína és Oroszország között egyszerűen normális kereskedelem zajlik.Hszi Csin-ping Magyarországra is eljön európai útja során.


A Momentum európai pártcsaládja (Renew Europe) – a francia macronisták (Renaissance), a német szabad demokraták (FDP), a lengyel progresszív katolikusok (Polska 2050) és a többi fajáruló – így akarja "megújítani" Európát.




Az izraeli kormányt megdöbbentette a Fehér Ház húzása.


A térségben tervezett szárazföldi hadművelet előkészítése érdekében szórólapokon, hangüzenetekben és telefonhívásokkal távozásra szólították fel a várostól keletre fekvő, és az Egyiptommal szomszédos lakónegyedekben élőket. Arra utasították a civileket, hogy meneküljenek a tengerparti al-Mavaszi negyedbe vagy Hán-Júnisz környékére.


Végre megszületett a régóta húzódó döntés. (neokohn...)


Az Egyesült Államokban, Franciaországban, az Egyesült Királyságban és Ausztráliában egyre gyakrabban támadnak meg zsidókat a nyílt utcán.


Újabb hazug palesztinellenes kampány zajlik a fideszes médiában, mellyel két legyet is remélnek ütni egy csapásra: egyrészt ismételten bizonygathatják rendíthetetlen hűségüket a nyugati világot irányító „nemlétező” főhatalom cionista szárnyához, másrészt ezúttal ők süthetik rá az antiszemitizmus bélyegét „baloldali” és „liberális” politikai ellenfeleikre. A kormánypárti média vérszomjas „Hamász-párti” tüntetőket emleget és mutogat, „akik megverik és terrorizálják a zsidó diákokat”. Nem mulasztják el kihangsúlyozni, hogy a „terrorizmust éltető”, „antiszemita” egyetemisták jelentős része baloldali, a woke és a gender ideológia híve, sőt állítólag sok transznemű is van közöttük. Nos, nézzük meg közelebbről, mi is a valóság, vagyis mit hallgatnak el a fideszes (és persze a „baloldali”) megmondó emberek az amerikai egyetemeken zajló – de immár az európai felsőfokú intézményekre is átterjedő – tiltakozó megmozdulásokkal kapcsolatban. (Kuruc.info...)


Mothin Ali arra is kitért, hogy „nem hagyjuk magunkat elhallgattatni. Fel fogjuk emelni Gáza hangját. Felemeljük Palesztina hangját.”




Gila Gamliel miniszter a CPAC Hungary vendégeként október 7-ről, a magyar túszokról, az iráni atomfegyverről és az izraeli-magyar barátságról beszélt lapunknak. Interjúnk!


A Nyílt Sisak legújabb adásában Hont András, Schiffer András, Kónyi-Kiss Botond és Horváth Tamás vesézték ki a hazai közélet aktualitásait.


A cikk szerint az európai médiában és elemzői jegyzetekben egyre gyakrabban írnak egy új jobboldali fordulatról, és riogatják a választókat a radikális jobboldal hatalomra kerülésével. Valóban, az elmúlt években a jobboldali pártok szerepe megnőtt az európai politikában: kormányt alakítottak vagy kormányba kerültek Magyarországon, Olaszországban, Finnországban, Szlovákiában, Svédországban pedig a kormánykoalíció először kezdett a támogatásukra támaszkodni. – írja a Lenta, amely megjegyzi, Portugáliában, Franciaországban, Németországban és Ausztriában is van esély a jobboldal erősödésére.


A 4iG Csoport, valamint a cégcsoporthoz tartozó REMRED Zrt. a Fejér vármegyei Martonvásáron tette le Magyarország első űripari gyártóközpontjának alapkövét. A REMTECH gyártásra, összeszerelésre, integrációra és tesztelésre is alkalmas gyáregysége Európában egyedülálló moduláris technológiával, maximum négyszáz kilogramm tömegű műholdak gyártását, összeszerelését és tesztelését végzi majd – olvasható a cégcsoport közleményében. A zöldmezős beruházást az űripari szabványoknak megfelelő, innovatív és az elérhető legmodernebb technológiai megoldásokkal látják el, az üzem energiaellátását önálló napelempark is biztosítja az átadást követően.




 

Paláveres polgári közösség találkozója



929 megtekintés