top of page

Mindennapi szemezgetésünk (08:00) 2024.10.04.




Hiába ért véget a Covid-cirkusz évekkel ezelőtt Magyarországon, a lakosság elleni szabálysértési perek még mindig zajlanak. A bajorok ezzel szemben minden eljárást megszüntettek. (Ráadásul a Magyar Kormány mind a mai napig tömi a jutubot ezzel a teljesen mihaszna, s ezért is vérlázító reklámmal, ahogy ennél a filmnél is: "COVID-19 A magyar kormány legfrissebb információi a COVID-19-ről." Az itteni illetékes balfácánok még ennek sem akarnak véget vetni. Talán a következő járványos világuralmi hadműveletben reménykednek? – a Szerk.)




Interaktív kerekasztal beszélgetés az orvostudomány jövőjéről a közönség kérdéseinek bevonásával. Résztvevők: Boros László, Seffer István, Tamasi József, Heiko Schöning, Helena Krenn, Ruth Poglitsch.


Szergej Lavrov orosz külügyminiszter és kínai kollégája, Vang Ji csütörtökön megjelent, egymást kiegészítő cikkeikben üdvözölték a két ország közötti stratégiai partnerséget.


A moszkvai terület választottbírósága szerdán elrendelte két amerikai bankház, a JP Morgan Chase és a Bank of New York Mellon pénzeszközeinek befagyasztását. Az intézkedés a jelentések szerint az intézmények és leányvállalataik által az országban tartott közel 93,5 milliárd rubelt (1 milliárd dollár) érinti.


A kijevi csapatok mintegy tucatnyi települést vettek célba tüzérséggel és drónokkal a kormányzó szerint. „A tegnapi nap szörnyű nap volt az egész Belgorodi terület számára” – írta Gladkov csütörtök reggel a Telegramon közzétett bejegyzésében.


Az atomerőművek alkotják az ukrán energiarendszer gerincét, ha azok kiesnek, akkor az energiahiányt nem lehet majd pótolni az európai importból.


Magyarország két legjobb elemzője, hadtörténésze beszél a jelenlegi világ helyzetéről, Dr. Somkuti Bálint "Az első posztmodern háború" című könyvének megjelenése alkalmából. Vilag Helyzete




A képek tanulsága szerint az „aktivisták” festékszórókkal és különböző vágóeszközökkel esnek neki a Teledyne gyárnak, amely vadászgépekhez és drónokhoz gyárt alkatrészeket. A rongálás közben azt kiabálják, hogy 

mindezt Gáza érdekében teszik.


„A politikai gyilkosság [Haszan Naszrallah Hezbollah-vezér megölése] katasztrofális következményekkel járhat Libanonban és az egész Közel-Keleten. Nyugat-Jeruzsálemben nem lehetett nem felismerni ezt, de szándékosan az eszkaláció felé ment. Ezért az izraeli fél minden felelősséget visel az ebből következő eszkaláció következményeiért, beleértve az izraeli népet is” – mondta az ENSZ Biztonsági Tanácsának Közel-Keletnek szentelt ülésén.


A humanitárius segélyek lerakodása után az orosz nagykövetség személyzetének családtagjai – gyermekek és nők, köztük terhes nők – szálltak fel az IL-76-os repülőgépre.


... jelentette szerdán a Politico két meg nem nevezett fehér házi tisztségviselőre hivatkozva. Meg nem nevezett tisztségviselőket idézett, akik szerint a Biden és Netanjahu közötti telefonbeszélgetések „egyre inkább kiabálássá váltak”. Az Egyesült Államok támogatását fejezte ki Izrael önvédelemhez való joga mellett, ugyanakkor sürgette, hogy tanúsítson önmérsékletet az Irán, a Hamász és a Hezbollah elleni megtorlás során. Biden szembeszállt a palesztinbarát csoportok és néhány hazai demokrata párti felszólításával, hogy állítsa le Izrael fegyverszállítását, még azután is, hogy az ENSZ többször is megvádolta az IDF-et a civilek elleni válogatás nélküli támadásokkal. Vilag Helyzete


Joe Biden amerikai elnök szerdán kijelentette, hogy ellenzi, hogy Izrael az iráni ballisztikus rakétatámadás után megtorló csapást mérjen Irán nukleáris létesítményeire. Hangsúlyozta, Jeruzsálemnek joga van válaszolni, de azt „arányosan” kell tennie. Biden ugyanakkor hozzátette, hogy a G7-vezetőkkel tárgyalt arról, hogy szankciókat vezetnének be Irán ellen.


Danny Danon, Izrael ENSZ-nagykövete a CNN-nek azt mondta, az iráni rakétatámadásra adandó izraeli válaszcsapás hamarosan bekövetkezik, és a Közel-Keleten bárhol támadhatnak.


Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője csütörtökön támogatásáról biztosította António Guterrest, miután Izrael nemkívánatos személlyé nyilvánította az ENSZ-főtitkárt.


Fateh Sherif Abu el-Amin az UNRWA libanoni tanárszakszervezetét vezette, 65 iskola 39 000 diákját felügyelte. (neokohn)


Melania Trump rendkívüli nyilatkozatot tett a választások napja után egy hónappal megjelenő memoárjában: kijelentette, hogy szenvedélyesen támogatja a nők jogát a saját testük feletti rendelkezéshez - beleértve az abortuszhoz való jogot is.


Az országoknak meg kellene fontolniuk, hogy a dohánytermékekhez hasonlóan szabályozzák a digitális eszközöket, például az okostelefonokat, hogy leküzdjék a közösségi média egyre növekvő negatív hatását a fiatalok mentális egészségére, nyilatkozta Natasha Azzopardi Muscat, az Egészségügyi Világszervezet munkatársa.


A lap szerint sokan követik a magyar miniszterelnököt az olaszországi „szent” helyszínre. Európa legújabb jobboldali csoportosulása, az Orbán Viktor magyar miniszterelnök által alapított Patrióták Európáért vasárnap várhatóan 25 ezres tömeg előtt tart erődemonstrációt egy olaszországi, a Liga szerint „szent” helyszínen, Pontidában – írja a The Times. A lap felhívta rá a figyelmet, hogy a magyar miniszterelnök által júniusban lapított Patrióták Európáért 86 képviselővel a harmadik legnagyobb erő az Európai Parlamentben. A csoportosulás egyértelmű célja Brüsszel hatalmának megfékezése és a migráció visszaszorítása.


Két lengyel politikus, Anna Bryłka és Tomasz Buczek csatlakozott a Patrióták Európáért nevű európai parlamenti frakcióhoz, amely így már 86 képviselőt számlál. A bejelentés után Gál Kinga fideszes EP-képviselő a Facebookon üdvözölte az új tagokat, és kiemelte, hogy  a frakció immár 13 országból, 14 pártot képviselve működik.


A Mandiner is beszámolt róla szerdán, hogy a német egység napja alkalmából páros lábbal beleszállt az Orbán-kormányba a német nagykövet. „Jelenleg aggodalommal látjuk, hogy a magyar kormány ezt a tőkét, amely az Önöké is, egy teljesen bizonytalan célú és bizonytalan kimenetelű politikai fogadás tétjeként kockára teszi. Ez a bizalom mostanában egyre jobban megrendül” – fogalmazott Julia Gross nagykövet. A nagykövet felhánytorgatta a soros EU-elnökségünk kezdetével egybeeső miniszterelnöki békemissziót, illetve „a Finnország és Svédország NATO-csatlakozása körüli színjátékot”. Azt is elmondta: feltételezi, hogy „Önökben, magyar választókban – teljesen mindegy, hogy milyen a politikai irányultságuk – egyre gyakrabban merül fel a kérdés: hogy szolgálja ez az én érdekemet, mennyiben teszi ez jobbá az életet Magyarországon”.


Az Európai Bizottság véleménye szerint Magyarország eddig nem tudta fokozatosan eltörölni a kiskereskedelmi szektorra kivetett különadót.


A Helsinki Bizottság azt javasolja, hogy az ukrán fegyveres erők mélyen Oroszországba csapjanak le az Egyesült Államok által biztosított fegyverekkel.


A megfogalmazott kifogások rendkívül széles körűek voltak, amely alapján elmondható, hogy a szuverenitásvédelmi törvény számos uniós jogszabályt megsért írják. Ha az Európai Bíróság alaposnak tartja az Európai Bizottság keresetét, akkor dönthet a jogszabály hatályon kívül helyezéséről. A lista szerint M. o. megsértette:

  • a magán- és a családi élet tiszteletben tartásához való jogot, 

  • a személyes adatok védelméhez való jogot, 

  • a véleménynyilvánítás és a tájékozódás szabadságát, 

  • az egyesülés szabadságát, 

  • a hatékony jogorvoslathoz, valamint 

  • a tisztességes eljáráshoz való jogot, 

  • az önvádra kötelezés tilalmát, 

  • az ügyvédi titoktartási kötelezettséget, 

  • a személyes adatok védelmére vonatkozó uniós jogi követelményeket és számos, a belső piac tekintetében alkalmazandó szabályt. 


A szerb elnök emlékeztett arra, hogy Belgrádból 70 perc alatt lehet majd eljutni a 184 kilométerre fekvő Szabadkára, a vasútvonal teljes elkészülte után a szerb és a magyar főváros közötti menetidő nem lesz több 2 óra 40 percnél.


Hazai Vásár néven indít termelői piacokat októbertől a Mi Hazánk; a sorozat egyes állomásai minden hónapban más vármegyében kínálják helyi termelők, kézművesek, népi iparművészek portékáját.


Számára a művészet és a szépirodalom is királyi útnak tűnt – Istenhez. A kereszténydemokráciáról pedig a következőképp nyilatkozott: „A marxisták arra neveltek, hogy a politika célja a hatalom megragadása. Ezzel szemben a kereszténység azt tanítja a politikáról, hogy az a közjó szolgálata.” Maga sem lévén hibátlan, lelkiismerete szavára mindig odafigyelt. Ezért a fenti gondolatmenetet a következőképp folytatta: „A kereszténydemokrata politizálásnak nem a vallásos emberek érdekeit kell szolgálnia, hanem az egész közösség, nemzet boldogulását. A másként gondolkodókban nem ellenséget kell látni, hanem olyasvalakit, akivel közös hajóban evezünk.”







 
 
 

1 comentário


Convidado:
04 de out. de 2024

Bajorországban már felismerték, hogy le kell állítani a kovid-terror utolsó szégyenteljes pereit is, nehogy egy nap visszanyaljon a fagyi, és az üldözöttekből üldözők váljanak. Inkább szép csendben ad akta teszik a hivatalok által elkövetett, hatalommal való durva visszaéléseket és emberijog-sértéseket.

Magyarországon még nem jöttek rá az illetékes elvtársak, hogy egy nap őket is utoléri a valóság, és akkor már késő lesz a kármentésre. Pedig egészen biztosan eljön az a nap.

Curtir
legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
Blogos rovatok
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page