top of page

Mindennapi szemezgetésünk (08:00) 2025.01.14.

szilajcsiko



"A Biden-kormányzat óriási nyomást gyakorolt ránk, hogy töröljünk olyan dolgokat, amelyek igazak (...) Arra kényszerítettek minket (...), hogy azt mondjuk, hogy bármit, ami azt említi, hogy a vakcináknak lehetnek mellékhatásai, azt törölni kell."


Természetesen a hazai jobboldali és a balliberális média hallgat. Szakács Árpád hír/háttér csatornája





A közösségi média szabályozásának módosítását kezdeményezi a Mi Hazánk Mozgalom - jelentette be hétfői budapesti sajtótájékoztatóján Toroczkai László pártelnök, frakcióvezető. Közlése szerint azt szeretnék elérni, hogy a politikusokat mindenki mással egyenlő megnyilvánulási jogok illessenek meg, valamint, hogy "Magyarországon a nép által megválasztott képviselőt nem törölhet, nem tilthat, és újságírókat nem szankcionálhat semmilyen közösségi médiafelület".


Január 14-én, kedden jelenik meg A Titkos Elit című könyv 4. utánnyomása, miután alig egy hónap alatt a 3. kiadásnak is minden példánya elfogyott. A kötetről Drábik János azt mondta: “ez a könyv egy remekmű”.




Íjgyártó István, Magyarország lengyelországi nagykövete diplomáciai bojkott alá került Varsóban – írja a Gazeta Wyborcza. Íjgyártóval hivatalosan is közölték, hogy ne jelenjen meg az Európai Unió soros lengyel elnökségének nyitóünnepélyén, és nem kapott meghívót a külügyminiszter és az uniós országok nagyköveteinek találkozójára sem; a lengyel külügy ajánlást adott az állami intézményeknek, melyben azt kérik, ne vegyenek részt olyan rendezvényeken, amelyeken Íjgyártó jelen van.


Dróntámadást kísérelt meg Ukrajna a Török Áramlat gázvezeték egyik kompresszorállomása ellen Anapa közelében, hogy megszakítsa az Európába irányuló gázszállítást közölte a hétfőn az orosz védelmi minisztérium.


A felszabadított Sevcsenko falu közelében lévő lítiumlelőhelyek, amelyekkel Kijev megpróbált kereskedni a Nyugattal, orosz ellenőrzés alá kerültek – közölte a DNR vezetője, Gyenyisz Pusilin a Rosszija 24 televíziós csatornával. „Az ellenség tartotta a települést, és elég komoly erődítményeket épített ott. És ez valószínűleg összefüggött azzal a populizmussal is, amit Zelenszkij részéről láttunk: már a részvényekkel kereskedett..."


Moszkva hétfőn közölte, hogy a kijevi erők kilenc robbanóanyaggal megrakott drónt indítottak, amelyek a Török Áramlat egy dél-oroszországi szakaszát vették célba a hétvégén.


Pozsony megvétózhatja a Kijev megsegítésére irányuló uniós szintű kezdeményezéseket, és egyéni lépéseket is tehet ellene – jelentette ki Robert Fico szlovák miniszterelnök, aki óva intette Volodimir Zelenszkij ukrán államfőt attól, hogy „politikai okokból” kárt okozzon az Európai Uniónak.


A szakszervezetek azért szerveznek tüntetést hétfőre a brüsszeli igazságügyi palota elé, mert véleményük szerint a következő szövetségi kormány tervezett nyugdíjreformja negatív változásokat hozhat a nyugdíjhoz való hozzáférés feltételeinek tekintetében. „Néhány tűzoltó megtámadta kollégáinkat. Válaszul rövid ideig könnygázt használtak” – áll a rendőrség sajtóközleményében.




Az Egyesült Államok novemberben az elmúlt három év legmagasabb szintjére növelte az Oroszországból származó repülőgép-alkatrészek importját.


Trump volt főtanácsadója, Steve Bannon rasszistának és „igazán gonosz fickónak” nevezte Elon Musk techmilliárdost. Megfogadta, hogy leszámol vele, és kirúgja a MAGA-mozgalomból a megválasztott amerikai elnök bizalmasát, aki szerinte mindent megtesz azért, hogy a vagyonán keresztül hatalmat szerezzen. – Ő egy igazán gonosz fickó, egy nagyon rossz fickó. Személyes ügyem lett, hogy elintézzem ezt a fickót. Korábban, mert pénzt tett bele, hajlandó voltam eltűrni – többé nem vagyok hajlandó eltűrni – mondta Bannon, aki megfogadta, hogy a beiktatás napjáig (január 20-ig) leszámol vele.




Jean Chretien szerint Ottawának „támadásba kellene lendülnie” és más államokkal együtt közösen kellene fellépnie a megválasztott amerikai elnökkel szemben.


A hírt átvette a Magyar Nemzet, ezzel a mondattal együtt: "a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren vele volt a férje és két nevelt gyermeke, akikkel közösen hagyták el Budapestet". A NER-média szerint tehát egy férfinak lehet férje, reméljük, ez nem a buziházasság törvényesítése előtti érzékenyítés...




Az olasz püspöki konferencia által pénteken közzétett új irányelvek nyomán közelebb került a katolikus egyház ahhoz, hogy a jövőben már a nyíltan homoszexuális férfiakat is katolikus pappá lehessen avatni. Bár a konferencia papképzésre vonatkozó új útmutatásai nem mondják ki, hogy a nyíltan meleg férfiak is lehessenek papok, de erőteljes utalást tettek rá.


A terrorszervezet élelmiszert, segélyt és orvosi ellátást ígérve tölti fel megtizedelt sorait palesztin fiatalok ezreivel ‒ állítja a Wall Street Journal.


A FireDome védelmi rendszerével a pusztító Los Angeles-i erdőtüzekhez hasonló katasztrófákat is meglehetne előzni. A tűzoltóság riasztása után, miszerint tűz közeledik egy terület felé, először egy mechanikus, helyhez kötött kilövőberendezés a tüzérségi lövedékekhez hasonló kapszulákat lő ki, amelyek a becsapódás előtt kinyílnak, és környezetbarát tűzgátló anyagot szórnak szét, hogy védőgátat hozzanak létre, és elzárják a közeledő erdőtüzek útját. Másodszor, egy mesterséges intelligenciával működő rendszer észleli és eloltja a tűzgátló anyagot megkerülő, levegőben szálló parázs által okozott tüzeket.


Kövér László Tordán ünnepelte a vallásszabadság napját. Ha az európai keresztény emberek elhagyják őrhelyeiket, akkor az európai keresztény egyházak és az európai demokratikus nemzeti államok egyaránt elbuknak, elvész a keresztény vallásszabadság és az európai politikai demokrácia is – mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke hétfőn Tordán a vallásszabadság napján tartott emlékünnepségen.




Évtizedekbe került, mire nagy munkával, sok-sok szervezéssel és utánajárással sikerült elérni a rendszeres magyar misét. A rögös útról az ügy egyik legnagyobb harcosa, Nyisztor Tinka, avagy a „konok asszony” mesélt.




Elbocsátással vagy önként távozással egymás után távoztak elkötelezett, nemzeti érzelmű munkatársak. Kása Csaba, Deák-Sárosi László, Borvendég Zsuzsanna, Halász András, Kanász Viktor, Raffay Ernő, Kovács Attila,  Katona József Álmos, Vizi László Tamás, Mati Márton, Hidán Csaba, Ilencfalvy-Szász Veronika, Makoldi Miklós régész, Neparáczki Endre és az általa vezetett Archeogenetikai Kutatóközpont több kutatója, valamint fordítók. Ma már azt gondoljuk, azért hozták létre a Magyarságkutató Intézetet, hogy célkeresztet rajzoljanak a nemzeti érzelmű kutatók homlokára és ezzel megkönnyítsék levadászásukat – foglalta össze keserű tapasztalatát szerkesztőségünknek a Magyarságkutató Intézet anonimitást kérő munkatársa.


Növekvő tempóban adósodik el a magyar társadalom, a hitelt igénylők 55 százaléka már több hitelt vesz fel a lakásvásárláshoz, mint amennyi önereje van – írta meg a Forbes.


– A Mi Hazánk Mozgalom nemrégiben aláírásgyűjtésbe kezdett, hogy ne legyen kötelező a digitális állampolgárság! Úgy tűnik, hogy a kormány célja egyértelmű, előbb-utóbb mindenkit szeretnének beterelni a DÁP-ba, most a legfrissebb hír az, hogy a tanárok számára határozott időn belül kötelező lesz a digitális állampolgárság, tehát ez azt jelenti, hogy az ügyfélkapu+ sem lesz számukra opció, hanem a DÁP-ba kell regisztrálniuk – mondta TikTok videójában Lantos János, a Mi Hazánk Munkaügyi Kabinetjének elnöke.


Mihalec Gábor arra is rámutatott, hogy nem csupán a nőket, de a férfiakat is nagy mértékben érintheti a probléma. Egy másik vizsgálatban ugyanis, ahol 65 olyan férfit kérdeztek meg, akinek párja abortuszon esett át, kiderült, hogy 57-en szomorúságot és gyászt tapasztaltak, 54-en haragot éreztek, szintén 54-en kapcsolati problémákkal küzdöttek a beavatkozás után, 49-nek intenzív bűntudata volt, míg 40-en elbizonytalanodtak a férfi szerepükben és alvászavarral küzdöttek, 31-en pedig elkezdtek több alkoholt fogyasztani. Ezek az elképesztő számok nem kapnak elég figyelmet a témában, pedig erről is kell beszélni az abortusz kapcsán!




895 megtekintés

2 Comments


Guest
Jan 14

Hazafiatlanítás és tisztogatás a Magyarságkutató Intézetben

Elbocsátással vagy önként távozással egymás után távoztak elkötelezett, nemzeti érzelmű munkatársak. Kása Csaba, Deák-Sárosi László, Borvendég Zsuzsanna, Halász András, Kanász Viktor, Raffay Ernő, Kovács Attila,  Katona József Álmos, Vizi László Tamás, Mati Márton, Hidán Csaba, Ilencfalvy-Szász Veronika, Makoldi Miklós régész, Neparáczki Endre és az általa vezetett Archeogenetikai Kutatóközpont több kutatója, valamint fordítók. Ma már azt gondoljuk, azért hozták létre a Magyarságkutató Intézetet, hogy célkeresztet rajzoljanak a nemzeti érzelmű kutatók homlokára és ezzel megkönnyítsék levadászásukat – foglalta össze keserű tapasztalatát szerkesztőségünknek a Magyarságkutató Intézet anonimitást kérő munkatársa.


Még is mi a francot reméltetek ???

A fidesz egy hazaáruló konglomerátum, minden csatolmányával együtt, "magyarnak" meg "kereszténynek" maszkírozva !!!

Ostobák !

Like
endrebá
Jan 15
Replying to

Neked hiába mondom, de egyetértést vártak.

Nem a tieidfajtáktól, hanem a többségi társadalom tagjaitól.


Igen, a fidesz az olyan amilyennek írod : egyre jobban látszik.

DE : ..mi (akiknek írtad a lenézésedet) nem olyanok vagyunk mint te.


Még ha a mi nyelvünkön is írtad.. attól sem.

Like
legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
Blogos rovatok
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page