top of page

Mindennapi szemezgetésünk (08:00) 2025.04.16.

  • Szerző képe: szilajcsiko
    szilajcsiko
  • ápr. 16.
  • 4 perc olvasás

ree


„Ha háborút indítasz, tudnod kell, hogy meg tudod nyerni a háborút! Nem kezdesz háborút valaki ellen, aki hússzor akkora, mint te és aztán reménykedsz, hogy az emberek adnak neked néhány rakétát.” Vilag Helyzete /kapcsolódó cikkünk: Sütő Gábor: Tudatunk védelme (18) – SZÓLJUNK BELE A TÖRTÉNELEMBE! (II.)


Azzal vádolta a csatornát, hogy politikailag elfogult félretájékoztatást terjesztett az ukrajnai konfliktusról és Washington Grönland megszerzésére irányuló törekvéseiről szóló tudósításaiban.


Az amerikai szövetségi kormány több mint 2,2 milliárd dollárnyi támogatás folyósítását fagyasztotta be a Harvard Egyetem számára hétfőn, miután az intézmény nem tett eleget az adminisztráció azon kérésének, hogy a politikai aktivizmust korlátozza az egyetemen.


A Fehér Ház oldalán olvasható közleményben úgy fogalmaz, hogy „Ezen a szent héten Melania és én együtt imádkozunk a keresztényekkel, akik Urunk és Megváltónk, Jézus Krisztus keresztre feszítését és feltámadását ünneplik – (Ő) Isten élő Fia, aki legyőzte a halált, megszabadított minket a bűntől, és kinyitotta a menny kapuját az egész emberiség számára”.


„A világrend újradefiniálódik. Az USA mostantól Amerika élén áll, Oroszország Eurázsiát fogja vezetni, Kína pedig Ázsia, vagyis annak a résznek a vezetője lesz, amelyet nem Oroszország vezet” – mondta a Neura rádióállomásnak adott interjúban.


„A különböző tagállamok egyértelműen kijelentették, hogy a május 9-i moszkvai felvonulásokon vagy ünnepségeken való bármilyen részvételt európai részről nem fogjuk félvállról venni” – mondta Kaja Kallas, az EU külügyi főképviselője.


Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök nácinak bélyegezte Friedrich Merz új német kancellárt, miután az azt javasolta Kijevnek, hogy rombolja le a Krími hidat.


Németország vegyipara „súlyos válságban” van, és égető szüksége van az olcsó orosz gázhoz való visszatérésre – jelentette hétfőn a Reuters az ágazat vezetőire hivatkozva. A francia energiaipari nagyvállalatok, az Engie és a Total szintén azt mondták a hírügynökségnek, hogy elképzelhetőnek tartják az orosz szénhidrogénimport újraindítását.


Négy európai országban csaptak le a kamikaze drónok gyártását segítő terroristákra. (neokohn)


Négy bátor francia rendőr védte meg Strasbourg egyetlen zsidó pékségét a több tucat zavargótól. (neokohn)


ree

Most derült ki Hollandiában, hogy a klinikák évtizedek óta megszegik a spermadonációra vonatkozó szabályokat. Egy új nyilvántartási rendszer mutatta ki, hogy az országban legalább 85 spermadonor 25 vagy annál több gyermeket nemzett – közölte az országos szülészeti és nőgyógyászati szervezet.


Az új elnök vezetésével az alapfeladatok ellátására szeretne fókuszálni a jegybank. A profiltisztítás érdekében kezdeményeztem az egyezetetést a kormánynál – ezt mondta Varga Mihály új jegybankelnök az MNB-alapítványokkal kapcsolatos újságírói kérdésre az Index tudósítása szerint. A sajtóesemény apropója az volt, hogy a Magyar Nemzeti Bank és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) együttműködési megállapodást kötött.


A bűnügyi osztály vezetője pedig annyit mondott: lehet nyugodtan feljelentést tenni, de azt ő maga fogja hivatalból elutasítani. (kuruc.info)


Csaknem 103 000 rákos megbetegedést jósolnak annak a 93 millió CT-nek, amelyet csak 2023-ban végeztek. Ez három-négyszer több, mint a korábbi értékelések, mondták a szerzők. (A kérdés továbbra is az, miért ennyi a beteg és miért szükséges ilyen nagy mennyiségben CT vizsgálatot végeztetni...?! Ez is egy iparág...)


Bár többször leszavazták az Országgyűlésben a Mi Hazánk által kezdeményezett 50%-os magyar kvóta bevezetését a hazai csapatsportbajnokságokban, most Schmidt Ádám sportügyi államtitkár szerint végre lesznek szabályozási változások a külföldi játékosok dömpingjének visszaszorítása érdekében.


Hirdetés

Budapest liberális polgármestere, Karácsony Gergely a Pride felvonulás támogatójaként a társadalmi nemek ideológiáját népszerűsíti, amely tagadja a biológiai valóságot: csak férfi és nő létezik. Ez a káros téveszme megosztja a társadalmat, összezavarja a fiatalokat. Most már egyértelművé válhatott sokak számára: új utat kell találnunk az elfogadásra – a tények és az emberi jóérzés jegyében.


A rendőrség kimondta, hogy Lakatos Márk bűncselekményt követett el, ám elévülés miatt nem indult ellene eljárás. Ezért Ábrahám Róbert hirdetett tüntetést szerdán 18 órára a Kossuth térre. „Elég volt! Elég volt a hazaáruló politikusokból, a lapító, haszonleső influenszerekből, a mocskos p*dofil ragadozókból, és abból, hogy ezek az emberek – akiket senki sem hatalmazott fel semmire – mindenhol ott ülnek, és hatalom nélkül hatalmat gyakorolnak” – szögezte le Ábrahám.


ree


Az énekesnő állítása szerint tudatában volt annak, hogy a stylist kihasznál kiskorú gyermekeket, de eddig nem mert erről kitálalni, pedig mint mondta, nincs egyedül a szakmában, és többen is tisztában vannak vele, miket művelt Márk. „Egy Viva TV-s, hosszú forgatási nap után, ami az E-Klubban volt, még a régi E-Klubban volt berendezve a stúdió, mentünk haza, és Lakatos Márk beültetett egy fiatal, kiskorú, cigány származású fiút a taxiba, és megkérdeztük tőle, hogy ki ez a gyerek és hova viszed. Látszólag a gyerek elég zaklatott állapotban volt. De aztán Lakatos Márk a következőt válaszolta: ‘Hát, drágáim, nem tudjátok? Hát magam vagyok az Unicef!’ Az elmúlt években többször hangot adtam a kollégáimnak, meg így az egész szakmai életemben erről a dologról. De valahogy mindig arra ösztönöztek (…) hogy ne legyek én a szószóló, ne én legyek megint, aki erről beszélni fog, aki ezt kiteregeti” – taglalta Gabi.


ree


A maszkviseletről a hivatalos álláspontok sem voltak egyértelműek, emellett a maszk kérdés szakmai és társadalmi viták rendszeres témája volt. A maszkhasználatnak a járvány folyamatára való elhanyagolható hatásáról Orbán Viktor több ízben nyilatkozott 2021 októberében. Az ügyben a feljelentés 2021. december 7-én történt. Tehát a védekezés eredményességének meghiúsítása illetve akadályozása eszerint nem valósult meg.



A konteósok eü minisztere álruhában.


 
 
legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg

Levelezés, kapcsolat: 

SZILAJ CSIKÓ SZERKESZTŐSÉG: szilajcsiko.info(kukac)gmail.com

bottom of page