Mindennapi szemezgetésünk 2026.01.17.
- dombi52
- jan. 17.
- 3 perc olvasás

„A felek megvitatták a közel-keleti helyzetet és az Irán körüli fejleményeket. Vlagyimir Putyin felvázolta azokat az alapvető megközelítéseket, amelyek a régió stabilitásának és biztonságának biztosítása érdekében a politikai és diplomáciai erőfeszítések fokozását támogatják” – áll a közleményben.
Oroszország nagyon szeretne visszakapaszkodni a nagyhatalmi körbe, ehhez jól jönne egy közvetítői szerep. (neokohn)
Megjegyezte: az amerikaiaknak több eszük van, a megfelelő pillanatban kiszálltak ebből. Az európaiak nem ezen a pályán haladnak, a józan ész szabályait figyelmen kívül szokták hagyni és a brüsszeli vezetők folyamatosan, szinte feltétel nélkül nyújtanak pénzügyi támogatást Ukrajnának – tette hozzá.
A Washington Post január elején arról számolt be, hogy Trump úgy döntött, nem támogatja Machado-t politikailag, mert ő 2025-ben elfogadta a díjat, ahelyett, hogy Trump javára visszautasította volna. A Nobel bizottság közölte, hogy a díj nem átruházható.
És Mar-a-Lago-t (és ezzel együtt a Fehér Házat) ismét meghódított területként jelölte meg.
(Fimmy Sobak)

Üzeneteiket az orosz kormány közvetítette, ami azt jelenti, hogy most csak az USA robbanthat ki háborút. Az Egyesült Államok arra hivatkozik, hogy Irán keményen lép fel a tüntetőkkel szemben. Erről beszélt a Kinek a háborúja? című műsorban Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő Virághalmy Sarolta szerkesztő-műsorvezetővel.
Tavaly év végén Merz elismerte, hogy az ország elvesztette gazdasági versenyképességét. „Lemaradunk, és ez a folyamat az elmúlt években felgyorsult” – mondta.
Emmanuel Macron francia elnök, véres és gyulladt jobb szemmel jelent meg a fegyveres erők előtt tartott beszédén -írja a Le Figaro.

Eva Vlaardingerbroek holland politikai kommentátor szerint a brit hatóságok visszavonták az Egyesült Királyságba történő beutazáshoz szükséges elektronikus engedélyét. A döntés három nappal azután született meg, hogy élesen bírálta Starmer brit miniszterelnököt, amiért a nők védelmére hivatkozva korlátozná a szólásszabadságot az X-en, holott a nők ellen elkövetett erőszakos bűncselekményeket elkövetők jelentős része migráns. (szentkoronaradio.com)
Tíz évvel emelik a brit fegyveres erők tartalékosainak felső mozgósítási korhatárát az esetleges háborús veszély esetén bevethető állomány létszámának bővítése érdekében.
A 200 tagú képviselőházban a szavazáskor az ülésteremben jelenlévő 199 képviselő közül a kormányprogramot 108-an támogatták, 91-en pedig ellene szavaztak.
A legélesebb kritikát azonban Habsburg Károly azoknak tartogatta, akik Európában a szuverenitást védelmezik. „Az európai nemzetállam eszméje egy nacionalista eszméből származik, amely elutasítja a szupranacionális rendet. Ez az amerikai stratégiai dokumentumban az úgynevezett patrióta erők támogatásában csúcsosodik ki” – mondta, és konkrétan meg is nevezte a „főbűnösöket”.
A Pázmány Péter Katolikus Egyetem köteles visszaállítani Bognár Bulcsu jogviszonyát, akit a bíróság szerint azért rúgtak ki korábban, mert megírt egy LMBTQ-tematikához kapcsolódó tanulmányt. A bíróság kimondta, hogy a docenst egy védett tulajdonsága, konkrétan vélt világnézete miatt érte hátrány: azért rúgták ki, mert megírt egy LMBTQ-tematikához kapcsolódó tanulmányt. Nem lehet elfogadni, hogy egy egyetem a tudományos érdemek helyett az ideológiai megfelelést jutalmazza – mondta korábban Bognár Bulcsu, aki a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) segítségével támadta meg menesztését. Úgy véli, a dékán nem nézi jó szemmel azokat, akik tudományos kutatásaikban az LMBTQ-közösséget érintő témákat dolgoznak fel. „Sem az egyetemi autonómia, sem az egyházi fenntartás nem ad felhatalmazást arra, hogy egy egyetem ideológiai alapon tabusítson témákat vagy nyilvánítson nemkívánatosnak egyes személyeket. Az ilyen önkényes beavatkozás nemcsak a tudományos szabadságot sérti, de a felsőoktatás minőségét és hitelességét is rombolja” – mondta az ügyről Vissy Beatrix, a TASZ jogásza.
(Fimmy Sobak)
Drábik János búcsúztatása ‒ Hegedűs Loránt közleménye
Drábik János temetési szertartása február 3-án, kedden 11 órakor lesz a Hazatérés Templomában, a lelkészi beszéd mellett hét rövidebb világi búcsúztató is lesz, onnan 13 órát követően indul ‒ autókkal ‒ a gyászmenet a Farkasréti Temetőbe, a főbejárathoz közeli sírhoz. Virágot, koszorút a templomba lehet vinni, már 10 órától le lehet róni a kegyeletet az úrasztala előtti ravatalnál.























