Mindennapi szemezgetésünk 2026.02.07.
- dombi52
- febr. 7.
- 3 perc olvasás

A tél hátralevő részében fűtés nélkül marad Kijevben több mint 1100 lakótömb ‒ közölte csütörtökön Vitalij Klicsko, az ukrán főváros polgármestere a Telegram-oldalán.
A hírportál kiemelte: A háború kezdete óta már közel nyolcvan kárpátaljai magyar nemzetiségű vagy magyar gyökerekkel rendelkező katona vesztette életét.
Kijelentette, hogy az első lépés csak a kényszersorozók kitiltása volt Magyarországról, szerinte világossá kell tenni az ukránok felé, hogy „figyelünk, minden bűnüket feljegyezzük, és ennek következményei lesznek”.
Négy év után visszaállítják a katonai forródrótokat, amivel a legrosszabb forgatókönyv elkerülhetőbbé válik.
„A drónfal, ahol valaki, mint egy számítógépes játékban, egy függönyt hoz létre, amelyen keresztül semmi sem jut át, utópia” – nyilatkozta a Digi 24 tévécsatornának Miruta, aki novemberben lépett hivatalba.
Szvetlana Petrenko, az orosz Nyomozó Bizottság szóvivője szerint egy ismeretlen személy többször rálőtt Alekszejevre egy házban, majd elmenekült.
Az ukrán hadsereg az orosz határ menti Kurszk régióba történő behatolása során Ukrajnába hurcolt civilek egy csoportja megérkezett Kurszk városába – közölte Alekszandr Hinstein regionális kormányzó.
Míg az előző kormány költségvetési tervezetében 165 millió koronát (2,64 mld forint) fordított volna nemzetközi humanitárius segítségre, addig az új kormány erre a célra már csak 50 millió koronát szán – írja a független napilap.
Egy sanghaji nukleáris technológiai intézetben kifejlesztettek egy új, kompakt, nagy teljesítményű mikrohullámú fegyvert, a TPG1000Cs-t, amely akár a Starlink műholdhálózat egyik legkomolyabb fenyegetésévé válhat: a készülék 20 gigawattos energiát képes leadni akár egy teljes percen át ‒ számol be a South China Morning Post nyomán a Portfólió. ahhoz, hogy teherautókra, hadihajókra, repülőgépekre vagy akár műholdakra is felszereljék. Egyes kínai szakértők becslése szerint egy 1 gigawatt feletti teljesítményű, földi telepítésű mikrohullámú fegyver már alkalmas lehet arra, hogy súlyosan megzavarja vagy akár károsítsa az alacsony Föld körüli pályán keringő műholdakat, mint például az orosz-ukrán háborúból is ismert Starlinkeket.

A Meloni vezette jobboldali kormány a milánó-cortinai téli olimpia péntek esti hivatalos megnyitója előtt döntött az új közrendi és közbiztonsági intézkedések bevezetéséről, amelyeket már a játékokat kísérő demonstrációk esetében is alkalmazhatnak a hatóságok.
Úgy tűnik, hogy Franciaországban nem a migránsok, hanem az egyházi iskolák okozzák a legnagyobb problémát. Legalábbis erre lehetne következtetni abból, hogy a párizsi önkormányzat felfüggesztette a kimagasló eredményeket produkáló katolikus Stanislas Középiskola finanszírozását, a többi egyházi iskolában pedig százszorosára nőtt az ellenőrzések száma. (szentkoronaradio.com)

A Press TV beszámolója szerint a rakéta telepítése annak jele, hogy az Iszlám Forradalmi Gárda (IRGC) a korábbi védelmi doktrínáról egyre inkább offenzívabb katonai megközelítésre áll át. A csatorna hangsúlyozta: a lépés „egyértelmű üzenetet hordoz a térségbeli és a térségen kívüli ellenfelek számára”. (neokohn)

Az elnök sokkal inkább aggódik Irán nukleáris képességei, mint az Iszlám Forradalmi Gárda által elkövetett tömeges gyilkosságok miatt. (neokohn)
Izrael egyre erősebben befolyás alá vonja a balkáni térség országait és természetesen Magyarországot is. Ennek egyik zászlóvivője az izraeli Elbit Systems nevű hadiipari és elektronikai fejlesztő vállalat. A kitettség sokrétű: jó üzletnek tűnő harcászati eszközök és szoftverek vásárlása, izraeli szabványra átállás, izraeli fegyvergyárak telepítése, ezen országok rálátást engednek Izraelnek a haderejükre, valamint a katonatisztek képzésében is részt vehet a Közel-Kelet “egyetlen demokráciája”. (szentkoronaradio.com)
















