Mindennapi szemezgetésünk 2026.05.16.
- dombi52
- 3 nappal ezelőtt
- 4 perc olvasás

Hszi Csin-ping kijelentette, hogy a Trumppal való találkozó során a felek „sok eredményt” értek el, és az amerikai elnök látogatását „történelmi jelentőségűnek és mérföldkőnek” nevezte.
A város pénzügyi központként betöltött szerepe miatt kulcsfontosságú csatornát jelent a rezsim pénzellátásában. Az amerikai pénzügyminisztérium hétfőn szankciókat vezetett be négy hongkongi olajkereskedelmi vállalat ellen, amiért olajat adtak el az Iszlám Forradalmi Gárda számára Kínába. A lépés Trump elnök merész üzenete volt Hszi Csin-pingnek, egy nappal a pekingi csúcstalálkozójuk előtt. (Vukics Ferenc hivatalos oldala)
Kína ellenzi a Hormuzi-szoros militarizálását, valamint minden olyan kísérletet, amelynek célja díj kivetése a szoros használatáért. (neokohn)
Oroszország minden eddiginél pusztítóbb kombinált támadást indított Kijev ellen, lakóházak omlottak össze, civilek rekedtek a romok alatt. Zelenszkij szerint Moszkva tudatosan próbálta túlterhelni Ukrajna légvédelmét. Ezért utasítást adott a hadseregnek, hogy készítsék elő a válaszlépéseket. (Vukics Ferenc hivatalos oldala)

Mark Rutte, a NATO főtitkára azt javasolta, hogy a szövetséges országok évente GDP-jük 0,25%-át különítsék el Ukrajna számára, néhányan azonban már felszólaltak a kezdeményezés ellen – számolt be csütörtökön a Politico című brüsszeli–amerikai kiadvány.
Az ukrán fegyveres erők a harci tapasztalatoknak és a nyugati támogatásnak köszönhetően Európa legerősebb hadseregévé váltak, Oroszország jelentős erőforrás-előnye ellenére – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter a Fox News tévécsatornának adott interjújában, számolt be csütörtökön az rbc.ua hírportál.
Az Yle című lap értesülései szerint az elmúlt éjszaka legalább egy drón tört be a finn légtérbe, ami miatt a helsinki nemzetközi repülőteret három órára le kellett zárni. (Vukics Ferenc hivatalos oldala)
Elfogadták a végrehajtási megállapodást az Ukrajna elleni orosz agresszió bűntetteivel foglalkozó különleges törvényszék létrehozásáról az Európa Tanács külügyminiszterei a Moldovában tartott pénteki ülésükön – jelentette be az ukrán külügyminisztérium.
Az Európai Bizottság hivatalos válaszában elutasította azt az 1,1 millió állampolgár által támogatott polgári kezdeményezést, amely uniós szintű, kötelező érvényű jogi tilalmat követelt az úgynevezett konverziós gyakorlatokra. Hadja Lahbib egyenlőségért felelős biztos közölte, hogy a testület nem vezet be központi tilalmat, helyette 2027-ben egy ajánlást fogad el, amelyben a tagállamokat ösztönzi a saját hatáskörben meghozott tiltásokra. A biztos asszony elismerte, hogy a kötelező erejű szabályozáshoz a tagállamok egyhangú döntésére lett volna szükség, ám jelenleg mindössze nyolc uniós országban van érvényben ilyen korlátozás, így az álláspontok távolról sem egységesek a kérdésben. Miközben a Bizottság a nemváltó műtéteket és hormonkezeléseket elfogadhatónak tartja, a születési nemhez való visszatérést segítő tanácsadást károsnak bélyegzi. (hetek.hu)

A tüntetők véleménye szerint csak a migrációs politika következményeit hárítják át a kis településekre.

Rafal Trzaskowski, Varsó polgármestere csütörtökön bejelentette, hogy a lengyel főváros hivatala bejegyezte az első azonos nemű házasságot az anyakönyvébe.
A közel-keleti háború tovább súlyosbította az európai vegyipar válságát, amelynek már eddig is szembe kellett néznie a magas energiaárakkal, a kereslet visszaesésével és a kínai gyártókkal folytatott versennyel – számolt be a Financial Times (FT).
Kuba teljesen kifogyott a dízelből és a fűtőolajból az Egyesült Államok által bevezetett olajblokád következtében – közölte szerdán Vicente de la O Levy kubai energiaügyi és bányászati miniszter. A kialakult helyzet miatt Havannában az elmúlt évtizedek legsúlyosabb gördülő áramszünetei alakultak ki. (Vukics Ferenc hivatalos oldala)
Az Egyesült Államoknak nem kell megszereznie a területet ahhoz, hogy hozzáférjen a stratégiai jelentőségű sziget kritikus fontosságú ásványkincseihez. A kereskedelem is ugyanolyan jól működik. (Vukics Ferenc hivatalos oldala)
Megszűnik a Hitel című irodalmi, társadalmi és művészeti folyóirat ‒ jelentette be az orgánum Facebook-oldalán Papp Endre főszerkesztő pénteken. (kuruc.info)
Petőfi Sándor nevét viseli ismét a fővárosi Budaörsi úti laktanya, a bejárat feliratát péntek reggel leplezte le Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter és a laktanya parancsnoka. Ruszin-Szendi Romulusz a Facebook-oldalán élőben közvetített ünnepségen azt mondta: ígéretéhez híven a Petőfi Sándor laktanya "ma visszakapja méltó nevét". Egy laktanya nemcsak egy név, nemcsak egy tábla a falon, egy laktanya neve örökség, tartás, identitás. A Petőfi Sándor laktanya ilyen volt ‒ tette hozzá. (kuruc.info)
A 21 Kutatóközpont májusi felmérése szerint a Tisza Pártra 69, a Fideszre 23 százalék szavazna a választani tudó állampolgárok között. A magyar társadalom döntő többsége szerint a kormányváltás után szükség van elszámoltatásra, még a fideszes szavazók több mint fele is ezt várja, és a Fideszre szavazók közel kétharmada nem szeretné, hogy Orbán Viktor lemondjon a párt éléről - olvasható a 24.hu-n és a Telexen közzétett kutatásokban. (kuruc.info)


















