Mindennapi szemezgetésünk 2026.05.18.
- dombi52
- 23 órával ezelőtt
- 5 perc olvasás

Az Alternatíva Németországnak (AfD) szélsőjobboldali német párt támogatottsága 29 százalékra emelkedett az INSA közvélemény-kutató intézetnek a Bild című lap vasárnapi kiadása számára készített - már előző nap közzétett - felmérése szerint, amely a párt eddigi legmagasabb országos népszerűségét jelenti. (kuruc.info)
Ráadásul a kormány már régen azt csinálja kicsiben Kelet-Németországgal, amit nagyban az EU migrációs paktuma jelentene a mi térségünknek.
A lengyel külügyminisztérium az EU statisztikai hivatala, az Eurostat adataira hivatkozva szombaton egy közösségi médiában közzétett bejegyzésében közölte, hogy a lengyel vállalatok az EU közúti közlekedési piacának 19,7%-át teszik ki – ez nagyobb részesedés, mint bármelyik másik tagállamé. (vukics)
Az egyik oldalon a bevándorlás ellen tiltakozók, a másikon palesztinpárti demonstrálók – a rendőrség az elmúlt évek legnagyobb készültségét rendelte el. (neokohn)

A valódi alternatívát jelentő Restore Britain nevű ténylegesen nacionalista, és „Britannia mindenekfelett” politikát folytató párt megjelenése igen kellemetlen helyzetbe hozta mind az angol elitet, mind az irányított ellenzékét. Ennek ellensúlyozására a trumpista, „Izrael az első” politikát hirdető cionista Tommy Robinson is aktivizálta magát, hogy az angolokat eltántorítsa a nacionalizmustól, és a zsidó érdek szolgálatába állítsa, mondván: „Izrael érdeke Britannia érdeke” (ismerős szlogen, igaz?). Ezért „Unite the Kingdom” néven egy hatalmas menetet szervezett, melyre meghívott olyan kóserkonzervatívokat is, mint a lengyel Jog és Igazságosság európai parlamenti képviselője, Dominik Tarczynski, valamint a kolumbiai Valentina Gómez újságíró, aki a republikánusok kóserkonzervatív szócsöve. Ő egy lelkes cionista, aki baloldali ellenfeleit egy liberális lelkesedésével „nácizza” – mert hát mi mást is tudna egy egybites cionista. Ezek azok a „veszélyes szélsőjobboldaliak”, akik Keir Starmer szerint „gyűlöletet és megosztást szítanak”. Annak érdekében, hogy ezt megakadályozza, igen demokratikusan megvonta a beutazási jogot egy újságírótól, illetve egy törvényesen megválasztott EP-képviselőtől. Ami nyilván kiváló alkalom a cionista oldal számára is, hogy úgy állítsa be magát, mint „valódi alternatíva” a rendszerrel szemben, meggyőzve britek millióit, hogy a nacionalista oldal helyett melléjük álljanak. (magyarjelen.hu)
Meloni a helyszínre utazik, lemondta ciprusi útját. (neokohn)
Karpat.in.ua: „Ez a mi biztonságunk”: Rutte kijelentette, hogy Ukrajna támogatása prioritás lesz a NATO-csúcstalálkozón
Csak egy erős Ukrajna ma és egy erős Ukrajna a jövőben állíthatja meg az orosz agressziót, ezért Ukrajna támogatása továbbra is a NATO egyik fő prioritása lesz, többek között az ankarai csúcstalálkozón, amelyre július 7-8-án kerül sor, jelentette ki Mark Rutte, a NATO főtitkára egy közös sajtóközleményben a Bukaresti Kilencek és az Északi Szövetségesek csúcstalálkozóját követően – tájékoztatott az Ukrán Fegyveres Erők Vezérkarának sajtószolgálata. (vukics)
„A korrupcióellenes szerveknek bőven van okuk Zelenszkij feleségének letartóztatására. Jelenleg döntés születik arról, melyik büntetőügy legyen az első” – közölte az ügynökség forrása.
rbc.ua: Zelenszkij: Oroszország nem tudna rakétákat gyártani Kijev támadására európai, japán és amerikai alkatrészek nélkül
Volodimir Zelenszkij elnök kijelentette, hogy Oroszország május 14-én olyan rakétákkal támadta Kijevet, amelyeket idén gyártottak, de ha nem lettek volna nyugati alkatrészek, a megszállók nem tudták volna összeszerelni ezeket a rakétákat – számolt be az rbc.ua hírportál az államfő szombat esti videoüzenetére hivatkozva. (vukics)
Himkiben egy nő életét vesztette, miután egy drón becsapódott egy házba. Egy másik személy a romok alatt rekedt. A helyszínen a mentők és az összes operatív szolgálat dolgozik. Ezenkívül két férfi halt meg Pogorelki faluban. Ott a drón roncsai egy építés alatt álló házba csapódtak.Krasznogorszkban egy drón becsapódása miatt megrongálódott egy többlakásos lakóház, több lakás is megsérült. A lakók közül senki sem sérült meg – magyarázta Vorobjov.

A lap szerint július 1-jétől Brüsszel 47%-kal csökkenti az acélimport kvótát, és 50%-os vámot vet ki minden, a kvótát meghaladó szállításra. Ez a döntés válasz a globális kapacitásfeleslegre, amely az import hirtelen növekedését váltotta ki: az európai gyárak több tízezer munkahelyet veszítettek el, és kénytelenek alacsonyabb kihasználtsággal működni – jegyzi meg a lap. Az intézkedést idén egyeztették Franciaország, Spanyolország és Lengyelország nyomására, amelyek választ vártak a kínai túltermelésre.
Az orosz–ukrán háborúban ukrán „engedményekkel járó törékeny béke” elérésének forgatókönyve esetén az ukrán menekültek jelenlegi számának több mint fele 2029 végéig Európában marad – áll az Egyesült Nemzetek Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) tanulmányéban, számolt be vasárnap az Ukrajinszka Pravda hírportál.
Újabb frontot nyitott a zsidó közösséggel szemben New York baloldali polgármestere: Zohran Mamdani „Nakba-napi” videója miatt példátlan felháborodás tört ki, antiszemitizmust relativizáló történelemhamisítással vádolják. (neokohn)
Kicsinyesnek nevezte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Kabinetiroda korábbi helyettes államtitkára a miniszterelnököt, miután Magyar Péter felmentette pozicíójából. Orbán Viktor korábbi sajtófőnöke a Fidesz szavazóit arra szólította fel, hogy ne szégyelljék magukat, és ne járjanak lehajtott fejjel. (kuruc.info)
Miért kerül Magyarország minden eddiginél rosszabb és elkerülhetetlenebb helyzetbe Európa kifosztásának folyamatában? Az új kormány visszahúzza Magyarországot a szétesőben lévő EU-ba éppen akkor, amikor az szétesik és a felívelő világrend megszilárdul. Ebből a most létrejövő világrendből az új vezetés Magyarországot globalista beágyazódása és gazdái miatt végképp visszahúzza a hanyatló és önmaga ellenségeként viselkedő világrendbe, ami az Európai Unió és az USA balliberális demokrata párti irányzata képvisel. Ez szörnyű Európának, mert Magyarország a „lépőköve” lehetett volna a világrendbe való visszatéréshez; ezen dolgoztunk sokan közülünk itthon. A most Budapesten kibontakozó vulgáris „jakobinizmus”, amit Magyar Péter személye ábrázol, azt kockáztatja, hogy beágyazódik és totalitássá válik, mert ennek a rossz stratégiai lépésnek a következményei hetek múlva nyilvánvalóvá válnak, ahogy először az üzemanyag fogy el, majd később Európa súlyos gazdasági válsággal küzd majd. Vilag Helyzete
Amint az ismert, Magyar Péter uralomra jutása után nem lesz semmiféle akadálya az úgynevezett Pride-nak. Ugyan sok nehézséggel a Fidesz-kormányok alatt sem kellett szembenézniük, tavaly például sikerült összehozniuk minden idők legnagyobb vonulását, de ez már történelem. Most viszont nagyon úgy tűnik, még inkább lendületbe jönnek. S nem is leplezik. (kuruc.info)

Alig nyerte meg a választást a Tisza Párt, máris megjelent Jaksity György baloldali bróker a tiszás sajtóban, megdicsérte a párt gazdaságpolitikáját, közölte, hogy jó kezekben az ország, majd azonnal javasolta, hogy Magyar Péterék adják el az állami vagyont. Vagyis többek között a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret, a magyar villamosenergia rendszert üzemeltető MVM-et, és amit csak tudnak.
„Hosszú ideje zajlik Szent László városában, Nagyváradon a premontrei rend épületkomplexumának kálváriája. Ennek részeként immáron nemcsak az iskolát és az udvart, hanem a tizennyolcadik századi templomhoz tartozó lakrészt, sőt a sekrestyét is el akarják venni. Egy 1936-os magyar- és katolikusellenes intézkedés következtében, teljesen jogellenesen egyszerűen átírták a román államra az épületegyüttesnek azt a részét, ahol az iskola működik, de még ez sem érintette a templomhoz tartozó lakrészeket. Ennek ellenére most már innen akarják kilakoltatni a rend kormányzó perjelét, Fejes Rudolf Anzelm atyát” – írja Orbán Anita külügyminiszterhez címzett nyílt levelében Toroczkai László.
A világszintű adatok leleplezik a hazugságokat. Köszönet @denisrancourt-nak és a Frontline Health szervezetnek.” (Piros Zold)



















