Mindennapi szemezgetésünk 2026.05.19.
- dombi52
- 8 órával ezelőtt
- 6 perc olvasás

Brüsszel elismeri a technológiai lemaradás növekedését, miközben az amerikai cégek kizárólagos hozzáférést kapnak egy fejlett eszközhöz, amely a kritikus rendszerbiztonsági réseket tárja fel. (Vukics)
Megerősítették, hogy az amerikai Palantir szoftvere a „háború operációs rendszerévé” vált az Oroszország elleni mélyreható támadások tervezésében. Vilag Helyzete
Az amerikai pénzügyminisztérium 30 nappal meghosszabbítja a tengeri úton szállított orosz olajra vonatkozó szankciók alól biztosított, már lejárt mentességet – közölte a Reuters hírügynökséggel egy, a tervekkel tisztában lévő forrás.
Oroszország nem fogja elfogadni az Eurovíziós dalverseny résztvevőinek kiválasztásánál alkalmazott, a sátánizmusra emlékeztető kritériumokat; ehelyett tökéletesen otthon érzi magát a BRICS-ben és a SCO-ban – jelentette be Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, amikor az Orosz Föderáció versenybe való visszatérésének lehetőségét kommentálta.
Andrij Szihiga ukrán külügyminiszter megállapodott Anita Orbán új magyar külügyminiszterrel az ukrajnai magyar nemzeti kisebbség ügyében folytatandó konzultációkról. (Vukics)
Egy kisebb járási irodában általában 50–60, míg a városi központokban több mint száz ember dolgozik. A toborzók hatékonysága drasztikusan visszaesett, így a mozgósítási tervet jelenleg mindössze 40–60 százalékban tudják teljesíteni. A járőrcsapatok munkáját nehezíti, hogy a helyi önkormányzati vezetők a lakosságtól való félelmükben szinte teljesen szabotálják a behívók kézbesítését. A luxusautókkal közlekedők körében pedig tömegesen bukkannak fel gyanús rokkantsági igazolások a nyaralóhelyek felé vezető utakon. Az Oberih elnevezésű elektronikus katonai nyilvántartás operátorai kenőpénzért vagy szívességből törlik a célszemélyeket a körözési listákról.
Jermak kijött a fogdából (ahol a hétvégét töltötte), miután letették az óvadékot. (Vukics)
A Reuters a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szóvivőjére, Julie Kozakra hivatkozva közölte, a következő hetekben Ukrajnába érkezik a 8,1 milliárd dolláros hitelprogram feltételeinek betartását felmérő küldöttség.
Ha a váláskor a feleség jövedelme magasabb, mint a férjé, a férfi mentesülhet a gyermektartás fizetése alól. (Vukics)
Az amerikai nemzeti hírszerzés igazgatója, Tulsi Gabbard vizsgálatot indított több mint 120, amerikai pénzből támogatott külföldi biológiai létesítmény ügyében, amelyek közül legalább 40 Ukrajnában van. Ez a bejelentés egyértelművé teszi, hogy a korábban orosz propagandának minősített ukrajnai biolaborok valóban léteznek, és ezek amerikai finanszírozással működnek. (hetek.hu)
Franciaország készen áll arra, hogy együttműködjön Ukrajnával egy ballisztikus rakétavédelmi rendszer fejlesztésében – jelentette be Volodimir Zelenszkij elnök május 16-án, miután telefonon beszélt Emmanuel Macron francia elnökkel. (Vukics)
Nagy-Britanniában pénteken eltávolították a 2022 márciusa óta kint lévő ukrán lobogót az essex-i Chelmsfordban található közigazgatási központ elől. (Vukics)
Jelentősen mérséklődött Németországban annak a stigmája, hogy valaki az Alternatíva Németországnak (AfD) pártra szavaz, holott a szervezet továbbra is szélsőjobboldalinak tekinthető, sőt helyenként egyre inkább radikalizálódik ‒ mondta Gideon Botsch német politológus a dpa hírügynökségnek adott, hétfőn közzétett interjúban. (kuruc.info)

„Díjat fogunk szedni az internetkábelekért” – jelentette ki a múlt héten X-ben Ebrahim Zolfaghari, az iráni hadsereg szóvivője.
A rakétahajtóanyag-gyártó Tomer cég szerint a hatalmas robbanás „előre megtervezett kísérlet” volt, amelyet a hatóságokkal egyeztettek. A pánik után az izraeli vállalat bejelentette, hogy a jövőben nyilvános figyelmeztetést fog kiadni. A Jeruzsálem közelében fekvő várost a közelmúltbeli háború során többször is eltalálták Irán által kilőtt rakéták, és a lakosok idegesen várták a harcok esetleges újrakezdődését. (neokohn)

A flottilla 54 hajóból áll, amelyek közül 10-et már elfogtak. 23 hajóval megszakadt a kapcsolat. (neokohn)
„Mi, románok, a szabad dákok és géták leszármazottai a legősibb idők óta védjük földünket” – írta a „cionista-lobbi” miatt aggódó AUR politikusa. (neokohn)
Komjáthi Imre trágár stílusban osztotta ki a hazai és nemzetközi politikai élet szereplőit. (neokohn)
Az izraeli erők kiterjesztették ellenőrzésüket a Gázai övezet mintegy 60 százalékára ‒ közölte vasárnap Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök Jeruzsálemben a kabinet ülését követően. "Gázában többé már nem a terület 50 százalékát, hanem a 60 százalékát tartjuk. Markunkban van a Hamász" ‒ hangoztatta az izraeli kormányfő a palesztin terrorszervezetre utalva. "Pontosan tudatában vagyunk a küldetésünknek, ez pedig egy dologról szól: biztosítani, hogy Gáza sose jelentsen fenyegetést többé Izraelre, s ezt a küldetést hősies katonáink segítségével hajtjuk végre" ‒ tette hozzá. (kuruc.info)
Kuba azzal vádolta Amerikát, hogy „hamis ügyet” fabrikált a gazdasági szankciók és egy katonai beavatkozás igazolására. (neokohn)

Az amerikai-izraeli Stardust Solutions cég 75 millió dollárt gyűjtött be egy szokatlan projektre: a sztratoszférába mikrorészecskéket permetezni, amelyek visszaverik a napfényt és lehűtik a bolygót. Vilag Helyzete
Magyarország érdeke a közös valuta bevezetéséhez szükséges feltételek teljesítése – hangsúlyozta a jegybankelnök.
„A mai napon az I. kerületi rendőrkapitányságon feljelentést tettem Magyar Péter miniszterelnök ellen hivatali visszaélés miatt” – írta közleményében Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Kabinetiroda pár napja “felmentett” helyettes államtitkára. Havasi indoklása szerint az elkövető a nyilvánosságban is közvetített minisztériumbejárása során szombaton hivatali helyzetével visszaélve arra adott törvénytelen utasítást, hogy a Készenléti Rendőrség vezessen ki engem a Dísz téri minisztériumi hivatali épületből, ahol a helyettes államtitkári irodám is található. Havasi a történteket a rendszerváltás óta példátlan bűncselekménynek nevezte. „Ráadásul az állami vezetői igazolványom a felmentésemig valamennyi minisztériumhoz és közintézményhez történő belépésre feljogosított, függetlenül elnevezéstől, költözéstől, a miniszterelnök rendőri intézkedést követelő érvelése tehát semmilyen módon nem állja meg a helyét, a hatalmával való visszaélésnek, bűncselekménynek minősül Felszólítom Magyar Pétert, hogy az idegrendszerét próbája meg kormányzásra alkalmas állapotban tartani, illetőleg mielőbb abba hozni. (vadhajtasok.hu)”
Az SZDSZ volt elnöke megszólalt, szerinte az új miniszterelnök nem tűri az ellentmondást. (vadhajtasok.hu)
Pénteken derült ki, hogy két hónappal a választás előtt kötött finanszírozási szerződést a Hankó Balázs vezette Kulturális és Innovációs Minisztérium az Élvonal Alapítvánnyal, amelyet a Nobel-díjas Krausz Ferenc irányít. "A honlapunkon olvasható Küldetés tömören, de minden részletre kiterjedően mutatja be a vállalásunkat. Nem 'párhuzamos rendszert' építettünk és építünk, hanem valami teljesen újat és világviszonylatban egyedülállót." (kuruc.info)
A hantavírus valós, komolyan veendő fertőzés, de jelenleg alacsony lakossági kockázatú járványügyi helyzetről van szó, és Magyarországon jelenleg nincs közvetlen járványügyi fenyegetés ‒ írta Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter a Facebook-oldalán azzal összefüggésben, hogy az elmúlt napokban több hír is megjelent egy Arad megyei esetről.
Az oltatlan katonák ügye ismét a figyelem középpontjába került – ezúttal már a fősodratú médiában is. Dr. Ruszin-Szendi Romulusz, a Honvéd Vezérkar egykori főnöke – jelenlegi honvédelmi miniszter – kijelentette: készen áll visszavenni azokat a volt katonákat, akiket a Covid–19 elleni védőoltás elutasítása miatt még 2022-ben bocsátottak el. Az elmúlt évek gyakorlatát követve ismét Pálóczi Zoltán egykori századost, az érintett katonák szóvivőjét kérdeztük a küzdelmükről és a rehabilitáció aktuális fejleményeiről. – Egy összekötőnk, Pintér Ferenc biztonságpolitikai szakértő – akinek a testvére szintén sorstársunk –, kihasználta a lehetőséget, és tájékoztatta a minisztert, valamint közvetlen munkatársait – a kabinetfőnököt, a sajtófőnököt és a politikai tanácsadót – az Amerikai Egyesült Államokban zajló folyamat három fő eleméről: a katonák rehabilitálásáról szóló politikai közleményről; az aktív vagy tartalékos állományba, a hadseregbe történő visszatérés lehetőségének felajánlásáról, és az anyagi kártalanításról. (magyarjelen.hu)
(orvosokatisztanlatasert)

A fiatalok ritkábban alapítottak családot az okostelefonok elterjedése után. (Vukics)



















