Mindennapi szemezgetésünk 2026.06.18.

A teljes szöveg 14 pontból áll: 1. Az Iráni Iszlám Köztársaság és az Egyesült Államok, a jelenlegi háborúban részt vevő szövetségeseikkel együtt, a jelen egyetértési megállapodás aláírását követően bejelentik a háború azonnali és végleges befejezését minden fronton, beleértve Libanont is, és kötelezik magukat, hogy a jövőben nem hajtanak végre egymás ellen semmiféle ellenséges cselekményt, valamint tartózkodnak az erő alkalmazásának fenyegetésétől vagy alkalmazásától egymás ellen. A végleges megállapodás megerősíti e cikk és a többi cikk rendelkezéseit. (Vukics)
Az elnök megerősítette: ha Irán nem tartja magát a megállapodáshoz, újraindulnak a bombázások. (neokohn)
Az amerikai hírszerzés "komoly kétségeket támasztott" azzal kapcsolatban, vajon Irán megteszi-e az elvárt engedményeket. (neokohn)
Bár a Fehér Ház győzelemként igyekszik tálalni a Hormuzi-szoros megnyitását, külpolitikai és makrogazdasági szempontból ezt nem igazán nevezhetjük nagy teljesítménynek, hiszen nem történt más, mint a háború előtti állapot részleges visszaállítása. Irán mind ez idő alatt lényegében beárazta a hagyományos haderejére mért amerikai és izraeli csapásokat, és a számára legfontosabb területeken maga is győzelmet hirdetett ‒ írja az Index a Sky News cikke alapján. (kuruc.info)
Újabb tragikus haláleset ügyében indult vizsgálat Ukrajnában. Egy 29 éves kárpátaljai férfi a volóci járási toborzóközpontban lett rosszul, majd kórházba került, ahol később meghalt. Az eset körülményeit a hatóságok és a TCK is vizsgálja.
A finn parlament szerdán jóváhagyta a nukleáris robbanóanyagok országba történő behozatalára vonatkozó tilalom feloldását. „A kormány által kidolgozott, az atomenergetikai törvényre és a büntető törvénykönyvre vonatkozó módosítások mellett 125 képviselő szavazott, ellene 61 és 13 képviselő tartózkodott” – írja a Helsingin Sanomat című lap.
Június 15-én a svájci Nord Stream 2 AG vállalat, amely az Északi Áramlat 2 gázvezeték üzemeltetője, keresetet nyújtott be az orosz gázimport tilalmáról szóló rendelet megtámadására. A felperes vagy a rendelet teljes hatályon kívül helyezését, vagy a csővezetéken történő szállításokra vonatkozó korlátozásokat tartalmazó pontok érvénytelenítését követeli. Oroszország a szankciókat jogellenesnek tartja.
Elon Musk féle Grok AI az amerikai hadigépezet szerves részévé vált, és jövőbeli konfliktusok során az adatközpontjait a Pentagon mesterséges intelligencia-vezetőjének eskü alatt tett nyilatkozata szerint a lőszergyártó üzemekhez hasonlóan kell kezelni.
Európa kezd ráébredni arra, hogy a szuverenitás nem csupán jogi vagy politikai fogalom, hanem a termelési, innovációs és gazdasági hatalom fenntartásának képességén is alapul. Ma azonban a brüsszeli döntéshozók egyre inkább rájönnek, hogy a gazdasági függőség gyorsan stratégiai sebezhetőséggé válhat. (Vukics)
A szervezők és az interneten keringő felvételek szerint a berlini rendőrség kedden erőszakkal feloszlatta azt a megmozdulást, amelyet lengyel aktivisták szerveztek azzal a céllal, hogy egy fakeresztet helyezzenek el a náci Németország lengyel áldozatainak emlékművénél. A szervezők, a Lengyel Határvédelmi Mozgalom képviselői azzal érveltek, hogy az emlékmű – amelyet jelenleg a Reichstag közelében egy nagy emlékszikla jelöl – nem tükrözi megfelelően a második világháború alatt Lengyelország által elszenvedett szenvedések mértékét, és hiányzik belőle mind a kereszt, mind a nemzeti szimbólumok.

Legalább 149 brit körzetben dokumentáltak olyan összehangolt hálózatokat, amelyek fiatal fehér lányokat vesznek célba szexuális bűncselekmények elkövetése céljából. (Vukics)
A jogvédők úgy látják, a jogszabály aláássa a jogállamiságot és a törvény előtti egyenlőség elvét. (neokohn)
Az EU-nak komoly fenntartásai vannak a spanyol kormány terveivel kapcsolatban. (neokohn)

Az olasz parlament kedden megszavazta a bevándorlók önkéntes hazatérését elősegítő törvényt, amely fejenként több mint hatszáz eurót biztosít a migránst távozásra bíró jogi vagy más képviselőnek. (kuruc.info)

Izrael élesen bírálta Aljakszandr Lukasenka kijelentéseit, miután a fehérorosz államfő a Hamász elleni gázai hadműveleteket a holokauszthoz hasonlította. (neokohn)
Létünket annak köszönhetjük, ami ezen a földön történt - üzente Izraelből Mike Huckabee. (neokohn)
A Hezbollah vezetője szerdán kijelentette, hogy a szervezet elutasít minden leszereléshez kapcsolódó javaslatot, és hangsúlyozta: az Izraellel folytatott tárgyalásoknak a kölcsönös biztonságra és Libanon szuverenitásának a helyreállítására kell összpontosítaniuk. (kuruc.info)
Két évtized után stagnálni, illetve csökkenni kezdett a támogatottsága az amerikai társadalom körében az LMBTQ mozgalomhoz köthető ügyeknek, így az azonos neműek házasságának, a meleg és leszbikus kapcsolatok erkölcsi elfogadottságának, valamint a nemváltás támogatásának, melyek esetében kivétel nélkül megtorpanás, illetve visszaszorulás tapasztalható a 2020-as évek elején elért csúcsértékekhez képest.

A Der Standardon megjelent írás alapján úgy tűnik, akadnak még olyanok, akik szerint a politikai tisztogatás a demokrácia ünnepe. Magyar Péter követeléseit Paul Lendvai nemhogy aggályosnak nem tartja, hanem egyenesen a jogállam helyreállításának nélkülözhetetlen eszközeként mutatja be. (vadhajtasok.hu)
Szerződést írt alá a VII. kerületi önkormányzat és az IN-KAL Security Events arról, hogy megerősítik a járőri jelenlétét Belső-Erzsébetvárosban szeptember végéig. (kuruc.info)
A közösségi oldalakon terjed, hogy ma reggel Bede Zsolthoz ismét kiszálltak a rendőrök. A hírt most mi megerősítjük. Egyelőre annyit osztanánk meg, hogy ma 6 óra 30 körül Bede Zsolt és fia indultak volna el otthonról, de 8 rendőr várta a bejáratban. Zsoltnak azt sem engedték meg, hogy ügyvédet hívjon. Lefoglalták telefonját, gépét és felháborító módon kisfia telefonját is, illetve szintén a fia gépét is. Mindent el fognak követni, annak érdekében, hogy a Vadhajtások.hu bezárjon. Hiszen portálunkat senki sem olvassa, ezért veszélyes ahogyan látjuk. Gaudi-Nagy Tamással egyeztetve, hamarosan részletesen is be fogunk számolni erről a diktatúrikus napról. (vadhajtasok.hu)
Amit a BCG elkezdett, azt az MMR és a Boostrix befejezte – egy gyermek látásának elvesztése lépésről lépésre. A #napihorror sorozatunkban Hegedűs Zsoltnak, Magyarország egészségügyi miniszterének segítünk helyreállítani az oltásokba vetett bizalmat. A feladat nem könnyű, de mi nem adjuk fel. A miniszter úr nemrég egy riportban elmesélte, hogy amikor 10 év magyarországi gyakorlat után Angliába került dolgozni, egy indiai ápolónő tanította meg neki, hogyan kell kezet mosni. Ezt a most regnáló magyar egészségügyi miniszter mondta, nyilvánosan, büszkén – és ezzel akaratlanul is tökéletesen összefoglalta, hol tart a magyar orvosképzés és gyakorlat - benne ő maga.Ha a miniszternek százhetven évvel Semmelweis után egy indiai nővér mutatta meg a kézmosás rejtelmeit, akkor az oltásbiztonsággal kapcsolatban nagyjából a huszonkettedik század közepére számíthatunk megnyugtató válaszra. Addig is itt vannak a dokumentumok, amelyeket egy magyar anya kért ki a gyermekéről. A kislány neve legyen most csak Kata, a szeme pedig – nos, a szeme az, amit a magyar oltási rend csinált belőle. Angelika Mihalik





















