Mindennapi szemezgetésünk (21:56)

Kártérítést kap egy 30 éves nő Dániában, miután igazoltnak látták, hogy az AstraZeneca oltás következtében képződtek a szervezetében vérrögök – írja a Telex a The Local dán kiadására hivatkozva. A nő még januárban kapta meg az oltást, nem sokkal később fejfájásra panaszkodott. Végül kiderült, hogy az agyában és a májában is vérrög képződött. Ez az első alkalom, hogy a koronavírus elleni vakcina miatti mellékhatásért kártérítést ítéltek meg. Dánia volt az első ország, ahol a vérrögképződés gyanúja miatt felfüggesztették, majd április közepén teljesen leállították az AstraZenecával való oltást. A felfüggesztés mellett döntött később Svédország, Norvégia, majd részleges tiltást vezetett be több európai állam is. Magyarországon nem változtattak az oltási protokollon, továbbra is minden korosztálynak adják az AstraZeneca oltást.
A nagy “covid19” oltási kísérlet egyre több életet követel: 12 184 oltás utáni haláleset Európában és 4863 oltás utáni haláleset az Egyesült Államokban Az EudraVigilance jelentés e szerint 2021. május 22-én 12 184 halálesetet és 1 196 190 oltás utáni mellékhatástól megbetegedett esetet sorol fel a négy féle kísérleti anti-COVID vakcina beadását követően: COVID-19 MODERN MRNA VAKCIN (CX-024414); COVID-19 MRNA PFIZER-BIONTECH VACCINE; COVID-19 ASTRAZENECA VAKCIN (CHADOX1 NCOV-19);
VACCINE COVID-19 JANSSEN (AD26.COV2.S)
Egy horrorkomédiát megszégyenítő akciósorozatban már kínálnak mozijegyet, cirkuszjegyet, üdítőt, és pop corn-t az embereknek, de a romániai polgárok nem szuicid fajták, így egy mozijegy miatt nem fogják beadatni maguknak a kísérleti szert, mellyel eddig több mint 500 halálesetet hoztak összefüggésbe a hivatalos egészségügyi jelentések.
117 kórházi alkalmazott alakított egy per-csoportot Texasban és bíróságra adták munkáltatójukat, a Texas-i tartományi kórházat. A Reuters által leközölt cikk szerint, a pert kezdeményező alkalmazottak rámutattak arra, hogy a kórházban nyomást gyakoroltak rájuk, hogy beadassák maguknak a kísérleti covid vakcinát, azzal fenyegetve őket, hogy másként elveszítik állásukat.
Miközben az oltásokat óriási gyógyászati vívmányként és a koronakrízisben megváltó „szabadságlevélként” állítják be, a kockázatokról, melyekkel minden oltás jár, alig szólnak a hírek. A fellépő káros következményeket bagatellizálhatják, vagy összeesküvés-elméletként elutasítják. Az ilyen jellegű információk elérhetővé tétele érdekében a lakosság számára az alábbi videóban az oltásokról és az autoimmun betegségekről lesz szó.
Dr. Reiner Fuellmich ügyvéd, a Corona Nyomozó Bizottság vezetője. Az új, 2021. évi nürnbergi tárgyalás Jorge Bergoglio ellen emberiség elleni bűncselekmények miatt. A Bizánci Katolikus Patriarchátus ezennel panaszt nyújt be Jorge Bergoglio ellen, akit Ferenc néven ismernek, és aki a katolikus egyházon belül elfoglalja a pápaságot, emberiség elleni bűncselekmények miatt a Covid-19 botrány kapcsán.
Ivo Sasek: A válságból származó nyereséget szétosztani az olcsó hitelek helyett – A Korona-válságból kivezető utak
A Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul a Batthyáneum ügyében – áll az érsekség honlapján hétfőn közzétett állásfoglalásban.
"A kommunista diktatúrában államosított épület és az abban található felbecsülhetetlen értékű gyűjtemény visszaszolgáltatásának jogerős megtagadása az egykori törvénytelen elkobzás legitimálását jelenti. Ez a döntés nem csak a római katolikus testvéregyházunkkal szemben jogtipró ítélet, hanem a többi erdélyi magyar felekezet számára is aggasztó üzenet" – közölte a Magyar Unitárius Egyház.
Magyarország nemcsak szavakban áll ki Izrael mellett, hanem mobil és taktikai óvóhelyek gyártásával izraeliek ezreinek a biztonságát fogja elősegíteni - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Petach Tikván tartott sajtótájékoztatóján keddi, egynapos izraeli látogatásán.
Szombaton körülbelül háromszáz katolikus gyűlt össze Párizsban, hogy körmeneten a hívők az 1871-es párizsi kommün által kivégzett, mintegy 50 vértanúra, köztük Georges Darboy akkori érsekre emlékezzenek. Az eseményt összesen két rendőr biztosította, így amikor szélsőbaloldali aktivisták durván rátámadtak a hívekre, jó ideig nem érkezett segítség.
Kedves Naplóm! Meg kell állapítanom, hogy Magyarországon természetfeletti CSODA történt. A mi országunkban nem volt egyetlenegy vérrögképződés sem, itt nincsen egyetlenegy halálos kimenetelű eset sem, egyetlenegy szívbetegség sincs, senki sem vakult meg, nincsenek vérbetegségek, nincsenek hallászavarok, se emésztőrendszeri rendellenességek, se immunrendszeri rendellenességek, se idegrendszeri rendellenességek, se vese, vizelet rendellenességek, se légzőrendszeri rendellenesség. Magyarország egy álomország, mert itt MINDEN jól sikerült a kÍisérleti vakcinálás után. Itt a gyerekeknek sem kell félnie.
A 12-15 éves lengyelországi gyermekek számára június 7-től elérhető lesz a C-19 vakcina – közölte egy kormányminiszter, miután az EU gyógyszerfelügyeleti hatósága múlt héten jóváhagyta a Pfizer oltóanyagát a korosztály számára. "Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) döntése és az Orvosi Tanács ajánlása alapján úgy döntöttünk, hogy június 7-től megkezdődik a 12 és 15 év közötti gyermekek oltása. Ez 2,5 millió diákot jelent" - mondta Michal Dworczyk, az ország oltásügyi vezetője egy sajtótájékoztatón.
Comments