top of page

Mindennapi szemezgetésünk (20:37)

Frissítve: 2021. máj. 6.


A Seychelles szigetek azon ország a világban, amely lakosságának legnagyobb részét oltotta be a Covid-19 ellen. Most mégis bezárta iskoláit, elhalasztotta a sporteseményeket 2 hétre, mivel a fertőzés nő az országban. A különböző háztartások tagjai nem találkozhatnak, a bárok korábban zárnak, bár a felnőttek 60 %-a mindkét adag oltást már megkapta. Ugyan ezek az intézkedések voltak 2020 végén is életben.


Tavaly a kormány bármilyen kockázatértékelés nélkül előírta az orvosoknak, hogy mit kell tenni, milyen kezelést kell adni a Covid-19 betegség esetében. Az első reakció az emberek és a tudósok körében is a pánik volt. Elterjedt a hír, hogy a betegség, amely Kínából érkezik, nagyon fertőző. Minden információ a kormányoktól érkezett, nem volt ellenőrzési lehetőség. A BETEGSÉG Ha egy rettenetes járvány sújt le bárhol, halottak fekszenek az utcán, idősek, fiatalok, gyerekek halnak meg tömegével. A Covid esetében erről szó sincs. A média közzétette, hogy emberek milliói halnak meg, a WHO 3,5 %-os halálozási rátát jósolt. Ez egy túlzott becslés volt, mára már köztudott.


Segítségüket szeretném kérni. Az oltás ugye nem kötelező. Mégis, a húgom, két kisgyerek anyukája, minden tiltakozása és szándéka ellenére megkapta. Nem akarta beoltani magát, mert jó pár esetről hallott az ismeretségi köréből, akik belehaltak vagy nagyon súlyos mellékhatásoktól szenvedtek az oltásoktól. A húgom tanárnő, keveset keres, és ebből próbálja eltartani két gyerekét. Nem engedheti meg magának, hogy elveszítse a munkahelyét. Nem akart oltást, de az iskola napi szinten olyan nyomást helyezett rá, hogy nem bírta tovább. A körzeti orvos 2 naponta hívta fel, hogy oltasson, és miért nem regisztrált. Az iskola kötelezte őket, hogy a tankerület felé adják le azoknak a nevét, akik nem hajlandók felvenni az oltást, a tankerület napi szinten kérte őket számon. Megfenyegették, hogy megszüntetik a munkaviszonyát, oltás nélkül nem dolgozhat. Félt, hogy nem lesz állása, hova menjen oltatlanul, és ezért beoltatta magát. Én most tudtam meg, mert végrendeletet akar írni, hogy ha valami baja lesz, én neveljem fel a gyerekeket. Rettegve vette fel az oltást, végrendelet jár a fejében, Tehetetlennek érzem magam.


Azóta pedig szépen besimult a párt a moslékkoalícióba, felszámolva saját maradék nemzeti tartalmát is. Elég belenézni egy Jobbikos fórum komment-szekciójába, úgy szidják ott az erdélyi magyarokat, csak azért, mert nem támogatják az ellenzéki gyűlöletkoalíciót, hogy a DK-sok sem tudják azt különbül tenni.


A Profi élelmiszer üzletlánc bojkottjára szólította fel az erdélyi magyarokat az Erdélyi Magyar Néppárt Országos Elnöksége azt követően, hogy kiderült, Sepsiszentgyörgyön megtiltották a magyar alkalmazottaknak, hogy anyanyelvükön beszéljenek egymással és a vásárlókkal.


A Román Alkotmánybíróság (Curtea Constituțională a României ) bírái tavaly úgy ítélték meg, hogy alkotmányellenes az a jogszabály, amely alapján az ún. sürgősségi bírságokat kiszabták. A CCR határozata azonban nem törölte a bírságokat, hanem lehetőséget kínált a románoknak arra, hogy bírósághoz forduljanak a bírságok megtámadására.

















 
 
 

Comments


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
Blogos rovatok
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page