top of page

Mindennapi szemezgetésünk (18:09)


"Arra gondoltam, hogy abban a hatalmas politikai játszmában, ami jelenleg is zajlik, Orbánék most olyan bokákra léptek rá, vagy rúgtak bele, amit nem hajlandó a nemzetközi tőke és a nemzetközi politika elfogadni Európa biztonsága és jövője kapcsán."

Élet-halál harc zajlik Brüsszellel és a Soros-hálózattal. Olyan időszakot élünk, amikor nem lehet hibázni. Szájer József sikeres kiiktatásából pedig tanulni kell.


Csaknem három évtizede lefagyasztott embrióból született egészséges kislány

A kislány, Molly Gibson embrióját 1992 októberében fagyasztották le. 2020 februárjáig várt a mesterséges beültetésre, amikor a Tennessee-ben élő Tina és Ben Gibson örökbe fogadták. (MTI)


Most az uniós bíróság főtanácsnoka állítja azt az EP-ben kétharmados többséget igénylő Sargentini-jelentés szavazásáról, hogy a kétharmad az nem is különleges többség; valamint azt is, hogy amikor egy képviselő aktívan megnyomja a „tartózkodom” gombot, azt valójában úgy kell tekinteni, mintha nem szavazott, vagyis ott se lett volna. Michal Bobek főtanácsnok ezzel – a jogot valójában a demokrácia ellen felhasználó érvelésével – igyekszik legitimálni azt a Sargentini-jelentést, amely szintén megalapozatlan érvek alapján indította el Magyarországgal szemben a jogállamisági eljárást 2018 őszén.



17 megtekintés
legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page