top of page

MVSZ-hírek: Dr. Czelenk Ferenc elnyerte az orvosi díjat –




Kihirdették a Szent-György Albert Orvosi Díj közönségszavazatának eredményeit 


A Magyarok Világszövetsége örömmel nyugtázza, hogy az általa támogatott, felvidéki származású, balassagyarmati sebész főorvos dr. Czelenk Ferenc elnyerte az Észak-Magyarország térség Szent-Györgyi Albert Orvosi Díját. Gratulálunk tag- és tisztségviselő társunknak e nagyszerű eredményhez, és egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik a mi hívó szavunkra cselekedve szavaztak rá.

 


Egyben gratulálunk a többi győztesnek is! Róluk van szó:


dr. Ambrus Anikó – háziorvos, Budapest; dr. Kulja András – sebész, Budapest; dr. Zádori Zoltán – szülész-nőgyógyász, onkológus, Nyíregyháza; dr. Bánhegyi Róbert János PhD – belgyógyász, hematológus, onkológus, Gyula; dr. Czumbil Norbert – neurológus, Csorna; dr. Ivánfi Ferenc – gyermekorvos, Barcs és dr. Kiss Zsolt – háziorvos, kardiológus, Törökszentmiklós.

 

Tavaly egy másik tag- és tisztségviselő társunkat, dr. Tamasi József belgyógyászt támogattuk, aki szintén a Szent-Györgyi Albert orvosi Díj kitüntetettje lett.

 

Kívánjuk, hogy e magas díj jelöltjei és kitüntetettjei jelentős mértékben segítsék a magyar emberek egészségének megóvását ezekben a nehéz időkben.

 

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egészségügyi világdiktatúrára való törekvése végveszélyt jelent minden WHO-tagállam népességére.

 

A Magyarok Világszövetségének Elnöksége azzal a felhívással fordul Magyarország választópolgáraihoz, hogy

 

SENKI NE SZAVAZZON ARRA A PÁRTRA,

AMELY NEM TÁMOGATJA

MAGYARORSZÁGNAK A WHO-BÓL VALÓ AZONNALI KILÉPÉSÉT!


 

Az újraválasztott Putyin: "Mindent megteszek, hogy megfeleljek a választók bizalmának."


Az oroszországi elnökválasztás hivatalos végeredményének közzététele után Vlagyimir Putyin, megválasztott elnök televíziós beszédben biztosította a választókat, mindent megtesz, hogy megfeleljen a bizalmuknak – jelentette a Magyar Békekör tudósítója pénteken.

 



Oroszország ötödször elnökké választott vezetője azt is tudatta, hogy munkájában hasznosítani fogja a többi elnökjelölt konstruktív javaslatait.

 

„Oroszország tovább halad választott történelmi útján, bízik erejében és jövőjében” – jelentette ki az orosz elnök.

 

Putyin elsöprő többséggel történt újraválasztását a Nyugat rossz néven vette, és sommásan antidemokratikusnak minősítette. A NATO és az EU vezetésének elutasító magatartását megfigyelők annak tulajdonítják, hogy Putyin kitart Oroszország biztonsági követeléseinek teljesítése mellett, és nem engedi meg, hogy Ukrajna a nyugati érdekszférához tartozzon, hanem azt akarja, hogy Ukrajna semleges legyen. Az orosz elnökben látják a legnagyobb akadályát annak, hogy Zelenszkij Ukrajnáját győzelemre segítsék Oroszország ellen.

 

Míg a nyugati államok vezetői barátságtalan, esetenként ellenséges stílusban reagáltak Putyin megválasztására, Orbán Viktor magyar miniszterelnök gratulált Putyinnak, és üzenetében azt írta, hogy Magyarország és Oroszország egymás iránti tiszteletre épülő együttműködése még a jelenlegi nehéz világpolitikai helyzetben is lehetővé teszi fontos kérdések megvitatását.

 

Hszi Csin-ping kínai elnök Putyinhoz intézett jókívánságában arról biztosította az orosz elnököt, hogy a két ország partneri viszonya nem ismer határokat. „Országaink határozottan támogatják egymást nemzeti érdekeinket érintő kérdésekben, kölcsönös stratégiai együttműködésük pedig egyre erősödik” – jelentette ki Kína moszkvai nagykövete, Zang Haj-hun a TASZSZ-nak adott nyilatkozatában.

 

Narenda Modi, India miniszterelnöke üzenetében azt írta, hogy a Moszkvával kialakult különleges és kiváltságos stratégiai partnerséget az idő igazolta.

 

Gratulált az orosz elnöknek egy sor latin-amerikai, ázsiai és afrikai ország vezetője is.










Kiadta: Magyar Békekör

Fotó: Orosz Elnöki Hivatal


MVSZ Sajtószolgálat

127 megtekintés

Comentarios


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK