Nagypénteken huszonötödször emlékeztek meg a vértanúkról Köröstárkányban. – Háromszor is nem!

Köröstárkányban 1919. április 19-én a bevonuló román hadsereg és a csatlakozó szabadcsapatok halomra gyilkolták az ott kézre keríthető magyarokat, közel száz főt: kiskorúkat, felnőtteket, férfiakat és asszonyokat.

A Fekete-Körös völgyében bekövetkezett magyar vértanúság helyszínén Gábor Ferenc és társai emeltek emlékfalat még a kilencvenes évek második felében. Vállalásukat sem a magyar állam, sem az RMDSZ, sem az Egyház nem támogatta annak idején. Csupán az MVSZ Patrubány Miklós vezette erdélyi országos tanácsa vállalta fel az ügyet.

Mint az emlékmű felavatása óta minden évben., idén is Nagypénteken zajlott a megemlékezés, Gábor Ferenc vezetésével, aki 2021 óta az MVSZ Kárpát-medence Térségének alelnöke. A Magyarok Világszövetségét rajta kívül négy fős küldöttség képviselte: Patrubány Miklós elnök, Czigány Imre mb. elnökhelyettes, Horváth István, a Kárpát-medencén Kívüli Térség alelnöke, valamint dr. Laky-Takács Péter volt kolozsvári és torontói konzul.

Emlékező beszédében Patrubány Miklós egységre és méltányosságra szólított, arra kérve az erdélyi és magyarországi politikusokat, hogy vívják ki Köröstárkány számára a mártír település státust. Ha ezt nem lehetne a bukaresti parlamentben elérni, akkor forduljanak az Európai Parlamenthez – bíztatott az elnök. Czigány Imre a gyermekvállalás fontossága mellett érvelt, Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Szövetség alelnöke pedig éberségre és határozottabb önvédelemre hívta az erdélyi magyar közösséget.

Patrubány Miklós

Czigány Imre, az MVSZ mb. elnökhelyettesének emlékbeszéde

Megint elérkeztünk ehhez a gyászos naphoz, és szembesülünk azzal a ténnyel, hogy milyen tömegmészárlás történt Köröstárkányban és a környező falvakban 104 évvel ezelőtt Húsvét hetén.

Talán kissé rendhagyó módon fogom megközelíteni az eseményt, amennyiben itt, most felteszem a kérdést, hogy a hagyományos megemlékezésen túlmenően a mostani nemzedék hogyan reagálhat az akkori tragédia bekövetkeztére?

Lenne-e valami konkrét teendő, feladat, ami fakadna számukra?

A válaszom: egyértelműen igen!

Tudatosítanunk kell magunkban, hogy a veszteségünk sajnos nemcsak az akkor életüktől megfosztott testvéreinkből áll.

Gondoljunk most azokra is, akik a jövendő szüleik hiányában már nem tudtak erre a világra jönni. Nem kapták meg azt a lehetőséget, hogy élhessenek magyarként ebben a közösségben.

Az itt bekövetkezett tragédia a halál legborzalmasabb formája és az emberi gonoszság csúcsa!

Erre az egyedüli megfelelő és lehetséges válasz, amit ma adhatunk és adnunk is kell, abban áll, hogy szembeállítjuk a halált az élettel.

Csak az élettel tudjuk legyőzni a halált!

Ehhez pedig szükséges minél több magyar család létrejötte, egy tudatos családközpontú közösségi életforma megvalósítása és állandó gyakorlása és fejlesztése.

Ebben az értelemben minél többen vállaljuk a szülői szerepet és a jövőben minél több magyar gyermek jöjjön erre a világra.

Az ő hangjukkal, énekükkel teljen meg az egész térség. Egy újszülött gyermek mosolya mindennel felér, hozzon végtelen örömet és boldogságot a szüleinek és gyarapítsa a közösségünket.

Ez lenne az egyedüli méltó reakció és válasz az erőszakos halálra, az elkövetett embertelenségre.

Mutassuk meg, hogy nem lehet minket a szülőföldünkről kiirtani, semmilyen módszerrel és sehol.

Abból indulhatunk ki, hogy ilyen népirtás nem fog még egyszer megtörténni, errefelé és máshol sem, ezen időben már túlléptünk.

Az Európai Unió államai között ezt minden bizonyossággal kizárhatjuk.

Tehát nem kell többet félnünk és foglalkozhatunk a saját jövőnk aktív, tudatos alakításával.

Az egyéb diszkriminációs bánásmód ellen is van már védekezési lehetőség. Mivel az Európai Unió alapító okmánya, a Lisszaboni szerződés az etnikai alapon történő hátrányos megkülönböztetés minden formáját tiltja, van mire hivatkozva fellépnünk a saját érdekeink érvényesítését illetően.

Alapvető emberi jog, hogy ki milyen nemzetiségi keretben akarja leélni az életét.

Tehát van lehetőségünk az aktív közösségformáló- és gyarapító cselekvésre, csak tudatosan akarnunk kell.

Ilyen értelemben ezentúl minden évi megemlékezéshez tartozzon hozzá egy beszámoló, hogy hány gyermekkel szaporodott a vidék magyar közössége itt és a környéken.

Úgy gondolom, hogy az elhunyt mártír testvéreink is annak örülnének a legjobban, ha ebbe az irányba alakulna a jövőnk.

Mint ahogy nagypénteket követi a húsvéti feltámadás, ugyanígy történjen az itteni magyarsággal is.

Adja a mindenható Isten, hogy így legyen!

Czigány Imre

Csomortányi István

A Bíró Csaba tanár vezette Verbőczi Kálmán cserkészcsapat ifjai szép emlékműsorral rótták le kegyeletüket a magyar vértanúk emléke előtt. Egyikük, Lőrinc Boglárka elszavalta Groholy Milán Háromszor is nem! című versét, amelyet alább közzéteszünk.