Naplóbölcsességeim – 12.

12.
Elég volt három igaz embert megismernem,
hogy messzire jussunk a történelmi igazság
terén. Igazunkat gondolkodásunk ereje adta,
ami átlendített minden kételyen, csábításon.
Első társam összefoglalta, amit tudni lehetett
addig, míg találkoztunk, és együtt már újabb
eszközökkel és találmányunkkal dolgoztunk.
Nehéz volt, mert csak levelezéssel élhettünk.
Másodikkal hosszasabban, s személyesen is
sokat találkozva kutatunk, kiélvezve beszéd
közben feltáruló eredmények örömét, közös
eszünk eredményesebb mivoltát, mélységeit.
Harmadikkal most, miközben még megvan a
második és első kapcsolat is, csak a gondolat
köt össze, ami inkább tőle származik, de azt
mondja, elsővel mi erősítettük meg a jó útján.
A cél közös, de az utunk elérő. Óvatosságból
az elsőnek s harmadiknak nem mondhatom el
levélben, mire jutottam a másodikkal. Felemás
mondatokkal járom körbe eredményeinket, de
építkezem elsőm teljes tudásából még mindig,
illetve ösztönzöm háttértudással a harmadikat.
Féltem magunkat a célzott korai haláltól, mert
megakadályozná a teljes igazság fényre jutását.
Bình luận