Naplóbölcsességeim – 121.

121.

Célba juttatni eszmét, a legnehezebb:

akit megkeresnél, hogy kíváncsi-e rád,

mert őt mozgatja saját nézetrendszere,

elmozdul előled, mire kimondanád.

Nincs is ezzel gond, már megszokhattuk régen,

hogy alig figyelünk egymásra, amikor

úgy teszünk, hogy hallgatjuk. Mert az van eszében,

ő arra, amit hall, mit mondjon majd viszont.

Hiszen egyformák vagyunk, senki se okos,

nehogy már én ne tudjak jobbat mondani:

ilyenkor nem számítunk képzettség fokot,

közvetlen képekben villódznak tanai.

Különösen a nagy beszélgetésekkor,

pince mélyén, vagy kocsma füstös zugában,

amikor már kéretlen jön töltve ser, bor,

aki nem licitál a másikra, rá vall.

Nagy szükség van ilyen beszélgetésekre,

bár a másiknak senki nem ad igazat,

de rálátva saját nézetrendszerére,

észreveheti, mennyire porba ragadt.

Leporolni persze nem fogja ám senki,

úgyis megy a világ a maga jó útján,

nem is lehetne olyat vitába venni,

amiben szemernyi egyetértés munkál.