Naplóbölcsességeim – 141.

141.

Ledöntetlen bálványok sorsa is enyészet,

de ércből lévők lassabban korhadnak, múlnak,

avítt eszmék harcos közömbösségbe fúlnak,

a többit elvégzi megújuló természet.

Bűnről, rontásról megemlékezik a tisztelet,

ahogy a régi rend kérlelhetetlenül hatott,

siratjuk a sok-sok ártatlan áldozatot,

midőn köztünk már végzi dolgát a kikelet.

Meglepő és kevésbé üdvös tapasztalat,

amint az eloltott tűz még mindig pislákol,

felgyújtaná legyőzőjét, gyűlölt világot,

csakhogy jusson neki még pár győzelmes falat.

Erősebb, gyorsabb legyen az átalakulás,

főként lelkiekben kell új jó mellé állnunk,

nem elég akarni, élni kell szabadságunk,

hogy visszahúzót érjen végső csillaghullás.

Legszélesebb emberségünk legyen az irány,

hogy az elesett is jobb létbe emelkedjen,

az eljövendő idő építéssel teljen,

mintha szívünk választottja lenne a király.

Csak ekkor ér véget bálványok ledöntése,

időtállóvá válik közös szívósságunk,

berendezve saját eszményekkel világunk,

teremtéssel osztozunk isten örömében.