Naplóbölcsességeim – 24.

24.

Hadakozni mindig kell, legtöbbször talán

önmagunkkal, és védelmi eszmefegyver

éle vág, nyila ér célba. De hogy volt ez

legkorábbi emberi idők kezdetén?

Amikor még mindenre ösztön válaszolt,

s fokozatosan alakult gondolkodás

révén jobb megoldáshoz jutni, s aki

eredményt mutatott fel, szerzett tekintélyt?

Hát, nem! Az ember mindig is ember volt, és

harciasság nem emberi, de vitázni

nemcsak hasznos, hanem igen élvezetes

lehet, s lesz is, ha benne a jobb jön elő.

Nincs győztes és vesztes, mert valami csupán

valami máshoz képest léphet előre,

változó körülményben inkább megőrzött

és új közti kapcsolatként láthatjuk őket.

Természeti vak düh, ha belénk csap villám,

amit elferdült hajlamnak kell látnunk, ha

előfordul köztünk ily dühkitörés és

pusztítás, erőszak, gyilok és rombolás.

Mert megoldás a megoldáskeresés, ez

minden ember feladata, s a feladat

nem embersokaságtól sokasodik, de

mennél több ember, annál több az eredmény.