Naplóbölcsességeim – 36.

36.

Szigetekre szorul a virágzó mező,

körbeveszi ember alkotta világ,

búzatábla, betontenger, házerdő,

ritkul madárraj, méhzsongás, vadvirág.

Többet ülünk, fekszünk, mint mennyit járunk,

beszédet is inkább másoktól veszünk.

testfenntartásunk pótlékokra hárul,

konzervkultúrán gazosodik eszünk.

Becsüljük hát a közösség szigetet!

legyen az család, falu, focicsapat,

ahol elég, hogy önmagam lehetek,

közös boldogságból nekem is marad.

Megvizsgálhatná már az emberiség,

hol illan el a modern hatékonyság,

ki az, aki szertelen istentkísért,

hogy szégyen lett a jó utáni honvágy.