Naplóbölcsességeim – 44.

44.

A pázsit olyan a hangyáknak, mint nekünk az erdő,

minden az arányokon múlik – vagy nem, szerencsére,

ha elriadunk valamitől, ami félelmetes,

túl nagy, túl messze van, vagy túl bizonytalan a képe.

De kis jót is nagynak értékelünk, ha örökké tart,

ha elérhető közelsége megmutatja arcát,

ami könnyen jön, természetes, nem igényel sokat

erőfeszítésünkből, nem kéri versenyzés harcát.

Ám az arany középút is arány, arány az arany,

az életművészet nem a szélsőség bajnoksága,

ne legyünk elégedetlenek, hogy csak középszer jut,

s pontosan kimért sikernek zord határ az ára.

Ahogy hangya végetlen köröz lebegő labdán,

kitárul földünk végtelene, ha lépték és mérték

arányba kerül: felfoghatatlanságból kevesebb,

kéznél lévőből, evilágiból több legyen érték.