Naplóbölcsességeim – 46.

46.

Ki húz mesterséges szakadékot, szárazárkot

minket ölelő tények s álmodott vágyak közé,

midőn napi tevékenységünkből ki sem látva,

elfeledjük a legszebbnek gondolt jövőnk ékét?

Pedig mennyit fogadkoztunk, hogy nem térünk le a

földi mennyországba vezető elképzelt útról,

nem adjuk alább, nem adjuk fel, hogy célhoz érjünk,

sőt még magasabbra menjünk, mint ahogy terveztük.

Szép volt ez valameddig, s egyszercsak valahogy

megváltozott minden, nem tudjuk, mikor, de megállt

az álmodozás és szembejött izgalmas újság,

valóság nem csáb-, de nemkimerülő ereje.

Szerencsés, ki hamar rájön, hogy ez nem csalódás,

hanem csak a megméretés kalandos varázsa,

hogy nem kikövezett úton követünk eszméket,

hanem visszamosolyognak ránk vívott életből.