Naplóbölcsességeim – 5.
5.
Átlátunk az üvegen,
vagy álló- s mozgókép,
amit látunk rajta?
Nem rajta keresztül,
mert nincs kar és ujj,
vagy közelítő lépés,
mi áthatolva megérinti
a látott téri világot.
És átlátunk-e a téren
egymáshoz, ahol
és ahogy vagyunk?
Nem ahogy véljük
másról, vagy ő mondja
magáról, hanem lelkünk
mélyéig, néha oda
magunkkal víve őt?
Elmúlt-e, ami régi,
és hiányzik rólunk
minden kinőtt bőr,
vagy velünk nyúlik,
bővül, nő a múlt,
gyarapítva jelent,
s gazdaggá tesz,
ha vállalod magad?
Hogy már nyelveken
szólunk, közelebb
hozva a távolságot,
megfejtjük korszakunk
elődjeinek hiteit?
Ugyanannyira messze
ugyan Naptól és Holdtól,
de közelebb Végtelenhez?
És boldogíthat, ki mit
élni gondol jónak,
mert az mindenkié,
de nincs közös rossz,
az egyéni fájdalom,
hát, szurkoljunk a jóknak,
sokkal jobban járunk,
ha kicsit jobbat teszünk.
