Naplóbölcsességeim – 77.

77.

A nyelv népesíti be lakókkal a teret,

élőkkel s dolgokkal, személyekkel, tárgyakkal.

Mindennek van neve, amit ismerünk, miről

tudunk környezetünkben, vagy távolabb tőlünk.

Saját név csak embernek jár s néhány állatnak,

de aminek nincs neve, attól még létezhet,

csak nem vettük figyelembe, nem adunk nevet

neki, nem különítettük el a létfolyamban.

Aztán belépett az idő, elszaporodtunk,

s az emlékezet megtartotta holtak nevét,

több hegy, több völgy, több folyó is kapott sajátot,

amit elért, bejárt az ember: meghódított.

Ezért zsong a fejünk, ha tele van a nyelvvel,

amit másoktól hallunk, később visszaköszön,

de főként magunktól nem tudunk szabadulni,

ahogy mondatokban sorjáznak ötleteink.