Naplóbölcsességeim – 8.
8.
Lelkünk növelő szellemi tápként
jön szembe velünk a jövendő,
méltóvá válnunk gyarapítanunk
magunk benne otthonra lelnünk.
Belesűrűsödünk kihasználva
alkalmasságunk tág tereit,
lábdobogásunkat elemezve,
élvezve futhatunk elébe.
Pillanatonként találkozgatunk
vele fel sem ismerve magát,
mert csak múltként köszönget ránk vissza
egy-egy megtörtént találkozás.
Bármennyire várjuk, érkezését
élet értelmének remélve,
átsiklik felszínén tekintetünk,
mert az idő mi magunk vagyunk.
