szilajcsiko
- 2023. szept. 18.

NÉHAI DELI MIHÁLY LEVELE UNOKÁJÁNAK (Deli Mihály Naplójából)

„…Számomra a misztikusság több mint játék, – realitás; sőt, azon túli valóság! – Amikor ezt írom, még nem tudom, hol vagy, ki vagy, egyáltalán megszületsz-e? Csak remélem, hogy az égi szándékok és a sors csodálatos összjátéka folytán, kilépsz a szellemi világból, megjelensz itt a földön, emberként. Bízom ebben. Én, már életem vége felé járva, készülök a visszatérésre. Abból a lezárt dobozból, ami rád vár (akit most még nem ismerek), minden kiderül rólam. Tudd meg, boldog életem volt; bontogatva a dobozt, majd elolvashatod. Ez a lap, amit a kezedben tartasz, azért fontos, mert mindkettőnkre vonatkozó, lényeges információt tartalmaz. Kamaszkorom óta valamiféle literátornak (leginkább költőnek) készültem, de még éppen időben kiderült, hogy nincs olyan világrengető tehetségem a poétikához, ami nélkül, csak szorgos álmodozó lehet művelője. Tehát letettem erről az ambíciómról, noha folyamatosan az irodalom közelében forgolódtam, egész életemben írtam. Néha szép dolgokat is, de ez csak véletlen lehetett. Nem rántott magával a hitegető hiúság. Álnéven publikáltam, „civil” maradtam. Kielégített, hogy az irodalmi közélet peremén sürgölődhetek. Komolyan vettem az idealisztikus figyelmeztetést: az író önmagának ír; a másik felét (az önzetlen adakozást) elbuktam. Úgy gondoltam, életem végén elégetem az egészet, de nemrég különös álmot láttam. Most, hogy kezedben tartod ezt a lapot, már nem nevethetsz ezen: azt álmodtam, lesz egy unokám, akinek szintén Deli Mihály lesz a neve, és megérti, sőt méltányolja azt az önpusztító gesztusomat, hogy írásaimat ráhagyom. Nem akarok hencegni velük. Álmomban kiderült, hogy életem benned fog folytatódni. Egy hang azt sugallta: „Tedd dobozba, és hagyd Rá!” Nevetve beleegyeztem. Szóval Deli Mihály vagy te is, mint én, és ezek a te verseid, a te írásaid lesznek. Tehát ne sokat vacillálj: írj és írj, ami csak belefér; vedd az enyéimet, hiszen nem is enyéim, a mieink. Elválaszthatatlanok vagyunk, Deli Mihály a nevünk. Amit én elkezdtem, te befejezheted. Szerzői jogainkon az ég nevet. – Végezetül, marad a nagy talány: tehetségesebb leszel-e, mint én? Lesz-e mire hiúnak lenned? Jó volt írni, írva gondolkozni. A szavak a lelkünkhöz húzott Isten lélegzetvételei; mondataink a mozdulatai; katarzisunk a megváltásunk. Mindennek ellenére, könnyed természetességgel jutottam ide: hogy elengedjem magam. Legyen csak egy Deli Mihály… Később majd eldöntöd, mi lesz az írások sorsa. Ölellek –

Nagyapád (aki nem vár, hanem küld)”