top of page

Nemzetközi szemezgetésünk – idegennyelvű sajtóból (2022.01.10.)






A New York-i demokraták csaknem 1 millió állampolgársággal nem rendelkező embernek adtak szavazati jogot. Legalább egymillió New Yorkban élő új szavazó férhet hozzá az urnához, miután Eric Adams (D) polgármester vasárnap jóváhagyta a városi tanács által automatikusan törvényessé váló jogszabályt. A NYC volt polgármestere, Bill de Blasio (D) azonban többször is figyelmeztette az új városvezetést, hogy a jogszabály szinte bizonyosan jogi kifogás tárgyát képezi New York állam törvényeinek megsértése miatt.

Az Egyesült Királyság kiadhatja Ausztriának azt az afgán menekültet, aki miután megerőszakolt és meggyilkolt egy osztrák gyermeket, hajóval az Egyesült Királyságba menekült. Az afgán illegális bevándorlónak sikerült Nagy-Britanniába szöknie úgy, hogy menekültnek adta ki magát, miután csoportos nemi erőszakkal és gyermekgyilkossággal vádolták meg Ausztriában. A 23 éves Raculi Zubaidullah-t – három másik gyanúsítottal együtt – azzal vádolják, hogy 2021. június 26-án csoportosan megerőszakolta és megölte a 13 éves osztrák lányt, Leonie Walnert. Michael Snow bíró 2022. január 12-én 12:30-kor dönt arról, hogy visszatoloncolják-e Zubaidullahot Ausztriába.

Az egyik legnagyobb skóciai szülői szervezet arra sürgette kormányát, hogy semmisítsen meg egy iskolai felmérést, amelyben 14 éves diákokat kérdeztek meg az anális szexről szerzett tapasztalataikról. A szülői szervezet aggodalmának adott hangot mivel „az összegyűjtött információk egyértelműen azonosíthatóvá teszik a gyerekeket és a fiatalokat iskolai, önkormányzati vagy országos szinten is”.


Nagy-Britannia fogja megtanítani a világot, hogy hogyan is éljen együtt a COVID-dal – mondja a Nadhim Zahawi oktatási miniszter vasárnap, miközben Boris Johnson miniszterelnök a hírek szerint a normalitásba való visszatérés terveit dolgozza ki. Míg Nagy-Britanniának a nyugati világ legszigorúbb korlátozásaival kellett szembenéznie a vírusjárvány kezdetén, Anglia az utóbbi időben Európa egyik legszabadabb nemzete lett a lezárások tekintetében. Úgy tűnik, hogy a korai Omikron-pánik leküzdése után a kormány és az egészségügyi vezetők hiszik, hogy van hely az optimizmusra a normális kerékvágásba való visszatérést illetően.


A BBC sokat írt a magyarországi antiszemitizmusról. Most éppen a hóhért akasztják. Nincs gyógymód az antiszemitizmusra a BBC-nél – állítja egy magas rangú brit rabbi, aki 30 év után lemondott a BBC-nél betöltött funkciójáról. A rabbi a műsorszolgáltató gyógyíthatatlan antiszemitizmusára hivatkozott. YY Rubinstein rabbi, aki szabadúszóként dolgozott a BBC World Service-nél és számos hírműsorban szerepelt, azt írta a Forward című folyóiratban, hogy a műsorszolgáltató elviselhetetlenül „megfertőződött az antiszemitizmus rákjával”.

Az ausztrál rendőrség könnygáz vetett be a Novak Djokovics szabadon engedését követelő tömeg ellen, miközben egy ausztrál bíró hétfőn hatályon kívül helyezte a letartóztatását és visszaadta vízumát a teniszsztárnak. A bíró azzal érvelt, hogy a határőrség nem adott Djokovicsnak sem időt, sem megfelelő lehetőséget arra, hogy megfellebbezze a vízuma visszavonásáról szóló határozatot. A meghallgatásokon kiderült, hogy Djokovics megkapta az oltási mandátumra vonatkozó mentesítési dokumentációt Victoria állam kormányától, az Ausztrál Tennis Szövetségtől és az Australian Opent irányító szervezettől is.

Több száz egészségügyi dolgozót és orvost rúgtak ki Kaliforniában a kötelező oltás felvételének elmulasztása miatt, ezért most COVID-pozitív kórházi személyzetet kell alkalmazniuk a kórházakban. Ez aztán a logika! A COVID-19 megbetegedések számának exponenciális növekedésével az állam közegészségügyi minisztériuma azt közölte, hogy azok az egészségügyi dolgozók, akiknél pozitív a vírusteszt, továbbra is dolgozhatnak. A szakpolitikai váltást az indokolja, hogy a jelenlegi járványhullám során is fenn kell tartani a kórházak működését – közölte a szervezet.

A Fox News műsorvezetője, Bret Baier az amerikai CDC (Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ) igazgatójával Dr. Rochelle Walensky-vel beszélgetett a „Fox News Sunday” e heti adásában azzal kapcsolatban, hogy a nyilvánosság elveszítette bizalmát az ügynökség iránt a COVID-iránymutatások során tapasztalt folyamatos tévedései miatt.


Az Országos Egészségügyi Szolgálat (NHS) orvosa kamera előtt szembesítette Nagy-Britannia egészségügyi miniszterét azzal a döntésével, hogy kötelezővé tették a védőoltásokat az egészségügyi dolgozók számára.

Dr. Steve James, a dél-londoni King's College Kórház aneszteziológusa a miniszter kórházban tett látogatása során a kamerák előtt került szóváltásba Sajid Javid miniszterrel. Javid először megkérdezte az NHS munkatársainak egy csoportját: „Mi a véleménye az új szabályról, amely megköveteli az NHS összes alkalmazottjának beoltását?” Kényelmetlen csend fogadta a csoport részéről, mígnem Jameselmondta, hogy „nem örül ennek”.

Javid felkérte Jamest, hogy magyarázza el, hogy miért. Dr. Steve James a következőt mondta a politikusnak: „Átestem a Covid-fertőzésen. Vannak antitestjeim, és a kezdetek óta dolgozom a Covid intenzív osztályon. Nem kaptam védőoltást és is nem akarok védőoltást kapni. A vakcinák csak körülbelül nyolc hétig csökkentik az átvitelt a Delta esetében, az Omicron esetében ez valószínűleg még kevesebb. És elbocsátanak azért, mert nincs védőoltásom? A tudományos tények nem elegendőek, hogy dolgozhassam tovább?"

Sajid Javid először azt mondta, „ez a te véleményed”, majd a többi egészségügyi szakemberhez fordult, és arra buzdította őket, hogy önként mondják el a saját véleményüket. Miután ők hallgattak, azt válaszolta Jamesnek: „Tisztelem ezt a véleményt, de sok más nézetű szakember is van. Megértem az indokokat, és nyilván mindezt mérlegelnünk kell mind az egészségügy, mind a szociális ellátás tekintetében. Ez az ügy (mármint a természetes immunitás szerepe) mindig is vita tárgyát fogja képezni.”

A kazahsztáni válság az Egyesült Államok Afganisztánból való kivonulásának következménye – állítja Oroszország. Oroszország washingtoni nagykövete szerint a múlt heti kazahsztáni zavargásokat az Egyesült Államok Afganisztánból való kivonulása okozta. Ez a művelet tette lehetővé a „dzsihadisták” számára, hogy aláássák az alkotmányos rendet Kazahsztánban. Anatolij Antonov szerint az országot „dehumanizáló ideológiákat követő radikálisok lepték el”. A nagykövet „színes forradalom”-kísérletnek is nevezte a tiltakozást, amelyet „terroristák”, valamint „gazemberek és rablók” segítettek. „Elfogadhatatlan a rendfenntartókat, az egészségügyi dolgozókat és a tűzoltókat megtámadó banditák megkímélésére történő felszólítás. Hogy lehet rendőröket lefejező emberekkel tárgyalni! A terroristákkal folytatott bármilyen tárgyalás csak még több bűncselekmény elkövetésére ösztönzi őket”.

A Rolls-Royce szerint a 2021-es év „fenomenális év” volt a vállalat számára, mivel az 117 éves történetének legmagasabb éves eladásait könyvelhette el. 5586 járművet adott el világszerte. Torsten Muller-Otvos, a Rolls-Royce vezérigazgatója szerint ezzel a márka „vitathatatlanul vezető szerepet tölt be a több mint 250 000 euró feletti szegmensben”. Kifejtette, hogy a járvány segített a márkának rekordszámú autó eladásában, mert emlékeztette a vásárlókat saját haláluk lehetőségére. "Sokan voltak tanúi annak, hogy a környezetükben emberek haltak meg a Covid miatt. Ez arra késztette őket, hogy azt gondolják, az élet rövid lehet, és jobb, ha most élsz, nem pedig későbbre halasztgatod a fontos dolgokat. Ez segített a Rolls-Royce-nak."

A megfázás okozta magasabb T-sejtek szintje csökkenti annak valószínűségét, hogy egy személy elkapja a Covidot – derül ki egy újabb szakértői tanulmányban. A londoni Imperial College kutatói által hétfőn közzétett tanulmány „további bizonyíték a T-sejteknek a védő szerepére”. A kutatók megállapították, hogy a megfázás utáni magas szintű jelenlétük segíthet a Covid-fertőzés elleni védekezésben.

(vukics)





192 megtekintés

ความคิดเห็น


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page