PAKOTA ÉS JONICS (Deli Mihály elbeszélése)

 

Pakota István és Jonics Gergely

a kerület két veterán ’kismestere’

hetente két alkalommal (kedden és csütörtökön)

találkozott a játszótér sarkában álló

málladozó betonasztalnál

hogy lejátsszák szokott sakkpartijukat

Pakota papírzacskóban hozta a bábukat

Jonics a viaszosvászon kockás lapot és az órát

Pakota politikai okokból és kényszerből

hegesztő volt a közeli szerszámgépgyárban

de élete vége felé megszokta, megszerette szakmáját

Nyugdíjasként már nem járt vissza a gyárba

Nem hiányzott, elfelejtette

Jonics egy bank alkalmazottjaként

mint statisztikus ment nyugdíjba

Vérévé vált az elméleti matematika

Marasztalták is bankban

mégsem állt rá, szabad akart lenni

Pakota vallásos, mélyen hívő

keresztény elköteleződésű ember volt

Jonics makacsul szkeptikus, ateista

E két, ellentétes irányultságú világlátás

(kifejtése, ütköztetése, békítése, egymáshoz igazítása)

sosem került szóba közöttük

noha tudtak a másikuk elköteleződéséről

A tér konszolidált, jellegtelen figurái voltak

Pakota lazán, természetesen

már-már hányavetien öltözködött

Jonics kissé kopottan, mégis elegánsan

(a kockás lapot és az órát bőr aktatáskában hozta)

Jonicsot kimondatlanul dühítette a sakkbábuk papírzacskója

bár a zacskó elrongyolódásához közeledve

Pakota mindig frissítette

(olyankor kifli vagy zsömle morzsák is

a betonasztalra szóródtak

amiért Jonics már majdnem üvöltött

de mégse…)

Pakotát meg Jonics zakója és nyakkendője dühítette

Nem mintha ő nem tudott volna kiöltözni

de délelőtt, a játszótéren, nyáron…?!

(hányinger kerülgette, mégis uralkodott érzelmein)

A partik váltakozó sikerrel bonyolódtak

Nagyjából azonos szinten űzték a játékot

Keveset beszéltek, inkább hümmögtek

nyögtek, sóhajtottak, köhintettek, felszisszentek

de minden ösztönös megnyilvánulásukat

rögtön elszégyellték

a másikukén meg halványan fintorogtak

Kulturált sport-barátságnak tűntek a találkozások

Nem is igényeltek többet

Hanem egyszer-és-egyszerre mindketten

fiúunokáikkal jelentek meg a játszótéren

Amíg a játszmák tartottak

a két gyerek a homokozóban várat épített, saralt

Sokáig jól elvoltak

majd egyszer csak valami stratégiai kérdésen hevesen hajba kaptak

Egymásnak estek, rúgtak-haraptak, vér folyt

Pakota (vallásosan nevelt) unokája bömbölve üvöltött:

„A kurva anyád, te sátán!”

Jonics (liberális szellemmel áthatott) unokája kontrázott:

„Büdös fasiszta proli!”

És szórták egymásra a homokot

ütötték egymást a játékokkal, lapátkával, kapácskával

Pakota unokájának fölszakadt a szemöldöke

Jonics unokájának eltört az ujja

A két sakkozó reflexszerűen ugrott fel

Magukhoz kapták övéiket

Tisztogatták, mosták, dédelgették a sebesülteket

és indulatukat uralva, haragjukat kordában tartva

(köszönés-meghajlás nélkül) elhagyták a küzdőteret

Egy játékszerető, semleges drukker

összeszedte a bábukat, a kockás lapot, az órát

Tanácstalanul álldogált, merre induljon

s mivel nem ismerte egyiküket sem, hazament

Másfél hét kimaradt, az utána következő kedden

a szokott időben megjelent Pakota

Nézelődött, leült a betonasztalhoz, morzsolgatta a szélét

Már indulni akart, amikor észrevette az út túloldalán Jonicsot

Felállt, intett felé, Jonics bólintott

s bár nem volt szándékában a játszótérre menni

mégis arra kanyarodott

Kezet fogtak, érdeklődtek az unokák iránt

Konstatálták, hogy valaki meglovasította az eszközöket

Megegyeztek, hogy majd frissítik

és újra felveszik a harcot

Zárkózottan, bölcsen bólintottak, kezet fogtak

A drukker egyszer-egyszer még megjelent a játszótéren

hozta a bábukat, a kockás lapot, az órát

de hiába, Pakota és Jonics nem jött többé

Igaz, közben ősz lett

A beton asztalt vandálok félig összetörték

A homokozót telehordták szeméttel

A hírek valódibb harcokról szóltak

Pakota és Jonics mindenesetre letették a fegyvert

 A kép forrása: itt