Pécsi Sándor: ÓDA EGY SZKÍTA ARANYKORSÓHOZ

Hol a kéz, mely véste a tálat,

hol van az Isten, hol a pap, aki

vércseppeket vegyített a borba,

s e földbe szórta a szent tűz hamvait?

Itt élünk annyi század után, ez

ma is Szkítia! Nézd ezt a korsót,

nézd a négy égtáj  felé mutatnak

az ábrák, ez a négy csudálatos,

a nap aranyába metszett alak.

Szkíta edényen a világ lobog.

„Szép, mert igaz, igaz, mert szép” – írja

a költő  régi görög vázáról.

Hellász a nyugalomban látta a

szépet, de itt  ez a szkíta korsó:

lüktet az indázó lángvonalak

fénytánca a ragyogó napon.

Zénón apóriája a nyílról mit mond?

„Mozgás nincsen, a kilőtt nyíl sose

éri el  a célját, bölcs ne mozogj,

a munka rabszolga dolga legyen.”

Jó lovas nyila mégis célba ér.

Mi szkíták szabadok vagyunk, lelkünk

a létforgatagban vándorol és

a világkeréken  visszatérünk

mindig ugyanide örökké.

Életünk száguldás, vad viadal,

római és teuton nem ért minket,

mindenki szolga és mindenki úr

nálunk, az tiéd, amit adsz, élet

halál ugyanegy csillaghárfahúr.

Lásd a korsón az ábrát: nyilazó hős

ül szárnyas csudalényen,  északnak

mutat, a mi harcias arcunk ő.

Nyugaton párductestű szárnyas

fenevad  vergődő szarvast legyőz,

ez esendőségünket jeleni.

A harmadik véset délre mutat,

dárdavivő marcona vitéz, ki

hatalmas paripán lovagol, az

aranyképen a páncélja virít.

A legtitokzatosabb aranyrajz

a keletnek forduló, tártkarú

asszonyalak, akit égbe ragad

egy óriási griffmadár: felhúz

a nővel fel a messzi magasba.

Ezt a rejtvényt kalapálta nekünk

szent fémbe a mester, az ötvös.

Hová ragadja őt az Istenünk?

Mit jelent a madár és ki  a nő?

Etana-Istár-Göncöl hová repül?