Pécsi Sándor: ÓDA EGY SZKÍTA ARANYKORSÓHOZ
Hol a kéz, mely véste a tálat,
hol van az Isten, hol a pap, aki
vércseppeket vegyített a borba,
s e földbe szórta a szent tűz hamvait?
Itt élünk annyi század után, ez
ma is Szkítia! Nézd ezt a korsót,
nézd a négy égtáj felé mutatnak
az ábrák, ez a négy csudálatos,
a nap aranyába metszett alak.
Szkíta edényen a világ lobog.
„Szép, mert igaz, igaz, mert szép” – írja
a költő régi görög vázáról.
Hellász a nyugalomban látta a
szépet, de itt ez a szkíta korsó:
lüktet az indázó lángvonalak
fénytánca a ragyogó napon.
Zénón apóriája a nyílról mit mond?
„Mozgás nincsen, a kilőtt nyíl sose
éri el a célját, bölcs ne mozogj,
a munka rabszolga dolga legyen.”
Jó lovas nyila mégis célba ér.
Mi szkíták szabadok vagyunk, lelkünk
a létforgatagban vándorol és
a világkeréken visszatérünk
mindig ugyanide örökké.
Életünk száguldás, vad viadal,
római és teuton nem ért minket,
mindenki szolga és mindenki úr
nálunk, az tiéd, amit adsz, élet
halál ugyanegy csillaghárfahúr.
Lásd a korsón az ábrát: nyilazó hős
ül szárnyas csudalényen, északnak
mutat, a mi harcias arcunk ő.
Nyugaton párductestű szárnyas
fenevad vergődő szarvast legyőz,
ez esendőségünket jeleni.
A harmadik véset délre mutat,
dárdavivő marcona vitéz, ki
hatalmas paripán lovagol, az
aranyképen a páncélja virít.
A legtitokzatosabb aranyrajz
a keletnek forduló, tártkarú
asszonyalak, akit égbe ragad
egy óriási griffmadár: felhúz
a nővel fel a messzi magasba.
Ezt a rejtvényt kalapálta nekünk
szent fémbe a mester, az ötvös.
Hová ragadja őt az Istenünk?
Mit jelent a madár és ki a nő?
Etana-Istár-Göncöl hová repül?
Comments