top of page

Pistabátyám – avagy a Második Magyar Hadsereg kívülnézetből (Siska Gyula elbeszélése)





Második Magyar Hadseregem, mi a nevem és a fegyvernemem? Mindkét nagyapám ottmaradt. Az egyik hazajött ugyan, de még azon a nyáron agyvérzést kapott. Így nem ismerhettem meg őket. És ők sem engem. Sokáig nem is volt nagyapám emiatt, és a vak Lacibátyám maradt az egyetlen ilyen korú rokon, nagyanyám öccse, aki szintén ugyanebben a hadseregben teljesített, majd az amerikai fogságban metilalkohol mérgezésben megvakult. Aztán úgy lett mégis nagyapám, hogy nagyanyám , már túl élete virágján, újra férjhez ment.

Pistabátyám ugyanabból a faluból való volt mint nagyapám, és ugyanakkor vonult be, és ugyanazon a mezőn éjszakázott a bevagonírozás előtt.

Ahogy mesélte, teljes menetfelszerelésben (aki volt katona, tudja ez mivel jár) a puszta földön aludtak, század formációban, és közöttük tábori csendőrség járőrözött. Aki megmozdult, már rákiáltottak, hogy „mit csinál?!”.

Pistabátyámnak rossz érzései kezdtek lenni. Még nem tudták, hova viszik őket, és persze beszélgetni sem lehetett, de valahogy megsejtette a végzet közelségét. Úgy döntött, nem vesz részt ebben a baromságban. Kétségbeesetten nézett körül, mit lehetne tenni?

És ekkor észrevett egy cigarettacsikket maga mellett, a fűben. Sosem dohányzott. Elmondása szerint egy pillanatig sem gondolkozott, hanem gyorsan bekapta és lenyelte.

Másnapra belázasodott, besárgult, hányt és teljesen legyengült. Napokig verték és üvöltöttek vele a gyengélkedőn, hogy „mit vett be?!”, és ő szomorúan, de azt válaszolta, amit kellett.

Mire felépült, elvonatozott a Második Hadsereg, és őt valami itthoni szolgálatra osztották be. Erről sokat nem tudok. Sőt, semmit.

Nem tudom, milyen lett volna igazi nagyapám mellett felnőni, ám Pistabátyám a legjobbnak bizonyult ebben a „pót” műfajban.

Ezek itt egyféle emberek, nem nagy a szórás. Nem is értem Hautzinger Gusztávot, volt-e fogalma arról, kiket nevez gyávának?

Mindegy. Feleségem nagyapja ugyanebben a hadseregben volt százados, ám ő a Pasarétről került a Don kanyarhoz. Tüdőlövéssel gyalogolt haza, állítólag a 40 fokos hideg miatt nem vérzett el.

Amikor tizenhárom éves lettem, Pistabátyám elérkezettnek látta az időt. Disznóölés volt, az emberek összegyülekeztek hajnali öt órakor az udvaron, és nagyanyám körbekínálta a pálinkát. Nekem is odatartotta.

Kicsit csodálkoztam ugyan, de minden olyan természetesen történt, hogy elvettem és mindenkivel koccintva leöntöttem. Aztán kérdezték az emberek, hogy ki fogja ledönteni a disznót? Pistabátyám rám nézett: – Gyuszkó – mondta. Erre némelyeknek kikerekedett a szeme, hiszen olyan vékonyka voltam, mint az ujjam. Majdnem összeért a homlokunk Pistabátyámmal, miután felborítottam a disznót, és szétfeszítettem a mellső lábait, hogy meg tudja szúrni. Rám nézett és odasúgta: – Kétszer szúrom meg, mert ma nem vagyok jól. – Bólintottam, és tovább tartottam. Majd mikor kibontottuk a jószágot, mindenki láthatta, hogy két szúrás volt a szívében.

Rám bízta a továbbiakat. A perzselést és a szétbontás irányítását. Ottan asszonynépek vitézkedtek vala, s mind az én utasításomat nézte. Hát ez elég új volt.

Pistabátyám még odajött, amikor a gerincet fűrészeltem hosszában: – Vigyázz, nehogy berepedjen, mindenki téged néz!

Tizenévekkel később értettem meg a férfivá avatás szertartását.

Ó, mennyire fáj, hogy nem ismerhettem nagyapáimat, és mennyire boldog vagyok, hogy ismerhettem Pistabátyámat!


Siska Gyula

volt honvéd




Győri Elek: Disznóölés

A kép forrása: itt










248 megtekintés

Comentarios


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page