Pokol prof: Szabadítsuk ki az alkotmányt és tegyük rendbe az alkotmánybíráskodást! (Tallián Hedvig posztajánlója)
Egymásba hurkolódó súlyos kérdések alkotmányos berendezkedésünk körül. (T. H.)
Szabadítsuk ki az alkotmányt és tegyük rendbe az alkotmánybíráskodást!
Hétfőn dönt az AB az információk szerint a Fidesz és KDNP képviselők beadványáról a 17. alaptörvénymódosítás megtámadása tárgyában, de sikere a minimálisnak tűnik az 16. módosításról már meghozott visszautasító döntése nyomán. Mint az ehhez fűzött különvéleményében Handó bíróasszony sérelmezte, az érdemi vizsgálat nélküli, sommás visszautasítás hibás azért is, mert a beadvány az előírt módon eljárási sérelemre alapította a megtámadását, és ennek érdemi megvizsgálása nélkül csak a kialakult AB-gyakorlat megsértésével lehetett visszautasítani. Ha megvizsgálták volna, akkor persze még lehetett volna az elutasítás, de
az AB-többség páni félelme a folyamatosan fenyegetődző miniszterelnöktől még ettől is eltántorította a legtöbb alkotmánybírót.
A kiesők közül három pedig már nem kívánt ennyi ellenállást se tanúsítani, lelkileg már el is távoztak a testületből. Ennyit a hétfői AB-döntés elé.
Ám a szégyenteljes politikai nyomás az alkotmánybírókon érdemessé teszi a már kezdés előtt álló új alkotmányozás mostani szakaszában is, hogy
a politikai játékszernek tekintett alkotmány országgyűlési 2/3-tól elszakítását vessük fel.
A mostani 2/3-os elfogadás után legyen népszavazással megerősítve, aminél ajánlatos levinni az érvényességi küszöböt az összes választó 1/3-ára, ami kb. 2,5 millió embert jelent minimálisan, és ezt is nagyon nehéz lesz biztosítani. De az alkotmánymódosításokhoz is csak a Ház 2/3-ától elszakítása biztosítja a játékszer jelleg elkerülését, míg ehhez a népszavazás azért már túl sok lenne. Így adódik, hogy az alkotmánymódosító hatalom a Ház 2/3-a megemelve legyen ilyen esetben az összes megyei közgyűlés 2-2, illetve fővárosi közgyűlés 8 küldöttével, összesen 46 fővel, és így a 199+46= 245 alkotmányozó 2/3-a lenne csak elég az alkotmánymódosításhoz, vagyis ha jól számolom 162 fő. Csak az ilyen széles politikai konszenzus előfeltételével lenne tényleg stabil a magyar alkotmány, és ez alapot jelent egy megfélemlítéstől megszabadított alkotmánybíráskodás számára is.
(A „miért csak most?! ‒ ellenvetés megelőzésére hadd jelezzem, hogy ezt javasoltam már a 2011-es alkotmányozásnál is.)
Az alkotmány kiszabadítása a politika fogságából azonban csak az egyik tennivaló a megfelelő színvonalú alkotmánybíráskodás létrehozására. A további gondot az jelenti, hogy az USA-ból száz éve Európába áthozva, ez a generális jellegű bíráskodás alapvetően szemben áll az európai bírók és bíróságok jogterületek szerinti specializálódásával, mely révén az egyes országok jogászsága is jogterületek szerint szétszakadozik. E miatt aztán
bár híres jogászprofesszorok kerülnek be sokszor ide alkotmánybírónak, de ezek magánjogászok, büntetőjogászok, munkajogászok stb., és már csak diákkori emlékeik vannak a többi jogterületről.
Miközben megválasztásuk után az AB-ba kerülve már másnap fel kell emelni a kezüket, hogy szavazzanak, és akár egyikük döntése is eldöntheti a AB-ítéletét. Ténylegesen azonban így nem tudnak dönteni még hosszú ideig, és
az új bíró vagy csak véletlenül nyújtva fel valamelyik opcióhoz a kezét, vagy a már hosszabb évek óta ott lévő munkatársai döntenek helyette.
Némelyiknél ez így marad végleg, és soha nem válik igazi alkotmánybíróvá, de ez
az alapdilemma kaotikus döntési szituációkat hoz létre a testületi üléseken.
Ezt a problémát tehát orvosolni kell egy megfelelő komolyságú alkotmánybíráskodás megteremtésén gondolkodva.
