top of page

Putyin, a vagy-vagy ÉS az is-is – magyaros gondolatok ’Valdaj’ után (Pasztuha-Tocsek Zénó elemzése)







„Tudom: a költőt megveted.

Elűzöd, és kigúnyolod.

Én szent, szomorú, bűnös Szodomám.

S én mégis egy vagyok Veled:

A szemtanú. A lelkiismeret.”

(Wass Albert: A láthatatlan lobogó

Bajorerdő, 1947)




Hunor–Magor. Hun–magyar. István–Koppány. Bécs–Sztambul. Finnugor–türk. Kossuth–Széchenyi. Nyugat–Turán. Bal–jobb. Más nemzetek, ha tized ennyi energiát fecséreltek volna effajta feleslegesen szított, néha jószándékból öngerjesztett vitáikra, mint a „magyar”, már az egykor volt kihunyt népek virágos égi mezein olvasgathatnák az utókor történetíróit a hajdan volt dicső tetteikről. A magyar mindezek ellenére még vagyogat. Magyarul íródnak e sorok, és magyarul tétetnek fel alább kérdések.

Ab ovo lélekminőség, eleve volt probléma, vagy utóbb keletkezett mindez?

Nézetünk szerint a magyar mellérendelő fajta. Mi több: mellérendelő létforma! Egy, az utolsó hasonlók közül. Akkor mire fel a fenti ellentétpárok ezredéves sora?

A lelki, gondolati törés inkább utóbb, mintsem előbb következhetett be. Nyelven gondolkodunk. Gondolatiságunk nyelvi formát ölt, de a nyelvi forma visszahat a gondolat közlőjére. A hangot öltött gondolat viszont-befolyásolja a gondolat forrását.

Jó százötven (lassan kétszáz) évvel ezelőtt, mihelyst a magyarnak mondott (ős)nyelv „íppeg” győzött, kezdődött el intézményesített rontása: a magyar nyelv indogermán grammatika szerinti elemzése és iskolai oktatása, és a nem magyar anyanyelvű írástudók sajtószerte való publikálása.

Még a késő Jókainál is ismeretlen, alárendelő nyelvi formák, alárendelő nyelvi szerkezetek, germanizmusok garmadája lett úrrá mellérendelő nyelvünkön, és általa a gondolkodásunkon. S hatás-ellenhatás módjára a tárgy visszahatott az alanyra, lett a magyar mellérendelő mondatszerkesztésből javarészt alárendelő, lett az „is-is”-ből „vagy-vagy”. Gondolati, lételméleti síkon és szinten is!


(Közbevetőleg jegyzem meg, hogy történetesen pl. Jókai Török világ Magyarországon c. regényében a „hogy”, azaz az angol: that, a német: dass, majdnem ismeretlen nyelvi elem. Tökéletesen érthető magyarsággal íródott e „fejfájást, és agyi zakatolást” eredményező nyelvi módozat nélkül is.)


Innentől kérdéses az első bekezdésben írott valamennyi ellentétpár mindegyike. Vagyis mióta az indogermán „vagy-vagy” leuralta nyelvünket, vele gondolkodásunkat. Addig se egy Szent László, se egy „Nagyságos Fejedelem” nem lehetett kérdés, pláne vita tárgya.

A nyugatias „vagy-vagy” béklyójában szenvedünk. 150 esztendeje e rendszerben értelmezzük a mindenkori jelent, és azt vetítjük vissza a múltba. 150 éve ez köti meg mindenkori jelenbeli cselekvésünk, határozza meg múltról, s jövőről alkotott felfogásunk. Ez jövőbeni magatartásunk mozgatója.

Elvtelen nyugatimádat, vagy féktelen turanizmus?! Egyszerre mindkettő, és egyszerre egyik sem! Tudom nehéz, zavarba ejtő, s tán még fejfájást is okoz! Szokjuk!

Genetikánk 60%-ban őslakos, őskárpáti, 15%-ban nyugat-európai („baszkos”), 15%-ban keleti-kontinentális (részben ázsiai), 10%-ban balkáni, anatóliai, dél-keleti, kelet-mediterrán, netán folyamközi. Akkor most a megveszekedett finnugristának, vagy László Gyulának, Badinynak, Papp Gábornak van igaza? Mindegyiknek egyszerre, de kizárólagosan egyiknek sem! Nem „vagy-vagy” hanem „is-is”! Nyelvünk, lelki, szellemi, tárgyi kultúránk is mindezeknek megfelelően rétegződik.

Még a „csekélyértelmű” indoeurópai nyelvet beszélő angolnak sem okoz gondot egyszerre jégkorszaki őslakos bevándorlónak, keltának, részben keltából, részben finnugorból lett átvándorolt angolszásznak, és keltából lett hódító normannak lennie egyszerre, mint ahogy az üzbég atyafinak se okoz lelki törést, hogy egyszerre vannak kb. fele-fele részben fehér, „nagyorrú”, vöröses-szőkés tónusú, illetve alacsony, fekete, ázsiai típusú felmenői.

Akkor miért egy mindenkori „vagy-vagy” kérdésfeltevés a „magyar” legfőbb gondja lassan 200 éve!? Ez az állandó „vagy-vagy”, magyartól idegen gondolkodás vezetett el újkori történelmi tragédiáinkhoz, világháborúkhoz, állandó, majdnem végezetes veszteségekhez. Jobb vagy bal? Tették fel a kérdést 1943-ban, mikor a front már erre, s nem arra. Szárszó tudta a választ, mert mert magyarul gondolkodni!

Megint ugyanannak a „vagy-vagy” kérdésnek kell nekifeszüljünk! István vagy Koppány?! Németalföld, vagy Turáni-alföld?!


Eddig a hosszúra szánt bevezető, vagy, ha úgy tetszik: első rész, Tisztelt Olvasó!


Padányi Viktortól tudjuk, hogy az Eurázsiai-kontinensen, annak is „közép-nyugati” részén forradalmi változást okozott a ló háziasítása , és maga a lovaglás. Miért? A megnövekedett sebesség egyrészt addig elérhetetlennek hitt távolságokat tett elérhetővé, másrészt elérhető távolságokat addig valószínűtlenül gyorsan elérhetővé. A fentebb említett üzbég atyafi „europid, szőkés fele” meg tudott indulni keletnek, hogy „mandulaszemű” ázsiai leányt találjon magának.


(Kérem a Tisztelt Olvasót, most tekintsünk el attól, hogy vázolt lovasunk talán éppen az alárendelő gondolat első terjesztője lesz az „eurázsiai nagytérben”! Másra kívánjuk kihegyezni a gondolatainkat.)


Ez a lovas létforma, annak sebessége és teherbírása a csírája – történelmi távlatokban tulajdonképpen éppen a Jégkorszak után – az „eurázsiai nagytér” kelet-nyugati kereskedelmének. Kis túlzással a modern értelemben vett „világkereskedelem” kiindulópontja, hajnala, első megjelenési formája.

A lovas léttel párhuzamosan fejlődtek a Kaukázus túloldalán a városias, folyammenti birodalmak. Maga a városi létforma elképzelhetetlen valamifajta „kizsákmányolás” nélkül. Legyen az természet, vagy ember, talaj, vagy a folyam. Esetükben a kereskedelem elemi kényszer.

Vagyis mintegy 6000 évvel ezelőtt alakult ki a világkereskedelem első – két – tengelye: az eurázsiai kelet-nyugati, illetőleg a transzkaukázusi észak-déli. Azt csak halkan jegyzem meg, hogy a mai „nyugat”, a mai Nyugat-Európa még évezredekig a legjelentéktelenebb szereplő a vázolt viszonyrendszerben… állítson ma bárki bármit a „Nyugat” mindenkori vezető szerepéről. Legfeljebb az alárendelő gondolatiság történelmi léptékű menedékeként értelmezhetjük, mely majd az alábbiakban írottak szerint nyeri el két lépésben vezető szerepét.

A folyammenti birodalmak felemelkedésével értékelődik fel a kelet-mediterráni és a délnyugat-ázsiai térség szerepe. Fokozatosan, kb. Kr. e. 1000-től tévődik át a „világkereskedelem” súlypontja – mintegy 3000 év elteltével, azaz kb. Kr. e. 4000-től – a Földközi-tengerre. Ez a tengeri népek, a föníciaiak, a punok, a görögök, a perzsák és a rómaiak kora, ami aztán elvezet az Ommajád arabokig, és utolsóként az Oszmán törökökig. Ez az első (rész)lépése Nyugat-Európa térnyerésének is – a rómaiak révén.

A babylon-i gondolatiság többszörös áttéten keresztül, de Itáliában, annak városállamaiban lel menedéket. Majd 1500-at írunk. 2500 év telik el azóta, hogy a „világkereskedelem” súlypontja a Földközi-tengerre tevődik át. Gyorsul a világ, mert ez 500 évvel rövidebb idő, mint ahogyan a kelet-mediterrán, kontinentális térségből átkerült ide.

Az oszmán török a Magyar Királyság déli határait mardossa. A magyar állam, mint az akkori világ – összességében – legnagyobb arany- és ezüsttermelője – ereje teljében – bőven tudja finanszírozni a pogány török elleni háborút, a magát kereszténynek valló Európa védelmét.

Az Itáliában gyökeret vert babylon-i gondolat szagot fogván – némi szerencsének köszönhetően, avagy ismertek olyan ősi térképeket, amit mások nem – eljut az Újvilágba. Temérdek, töménytelen mennyiségű arany vár rá – ez a kedvence. Jó gyarmatosító, alárendelő szokás szerint megkezdi annak szó szerinti kifosztását.

Kb. 1500-at írunk tehát. A Nagy Földrajzi Felfedezéseknek köszönhetően óriási mennyiségű arany vándorolt Európába. Az arany értéke leértékelődött. A Magyar Királyság – felvidéki bányák ide, nagybányai, erdélyi bányák oda – ezzel elvesztette vagyoni előnyét, vagyoni lehetőségét, hogy az oszmán elleni háborúkat finanszírozni tudja. Mindennek tetejében az Újvilágot kifosztó „neobabylóniak” az arany értékvesztésével egyetemben összekacsintottak azzal az Oszmánnal, aki a keresztény(?) világra tört, s akivel szemben éppen az aranybőség okán vesztette el gazdasági, azzal együtt katonai előnyét a Magyar Királyság mint a keresztény világ védelmezője.

Róma felemelkedése, majd bukása a „Nyugat” felemelkedésének első lépése, és az imént vázoltak a második. „Nyugat” 500 éve van! Nem több, nem kevesebb. És ez az 500 év kísértetiesen rezonál az atlanti-óceáni kereskedelmi súlypont alábbi 500 évével.

S ezen 500 év a kulcsszó, mert ez egyben az az időpont, mikor 2500 év után a világkereskedelem súlypontja a Földközi-tengerről az Atlanti-óceánra tevődött át.

Kérem a Tisztelt Olvasót, hogy vezesse végig térben és időben, hogyan vándorolt a politikai hatalom A-ból B-be, majd C-be, követve a világkereskedelmi tengelyt, avagy a világkereskedelmi tengely által hogyan vándorolt a politikai hatalom a pontusz-i sztyeppén és a Transzkaukázuson át, a Földközi-tenger birodalmain keresztül az Atlanti-óceánra: a Brit Birodalomba és az USA-ba.

Itt tartunk most. 3000 évből 2500 év, majd a most eltelt 500 év.

Az ókori világképben a Földközi-tenger a „világóceán”. A középkoriban az Atlanti.

Az ázsiai „kistigrisek” felemelkedése mellett a kínai vörös sárkány árnyéka vetül az egész világra, az egész világkereskedelemre. Aki Kína ebbéli jelentőségét vitatja – nézetem szerint –, azzal felesleges bármilyen további párbeszéd. Kína ezen belüli jelentőségéről persze lehet vitatkozni. Illetve arról is, hogy mik a szándékai. Egyszerre veszély és lehetőség. Mindenekelőtt érteni kell őket. Ha – remélhetőleg – értjük, onnantól lehet vitázni róluk. Az értés az a szabályrendszer, melynek kereti között történhet a vita. Értés hiányában minden vita értelmetlen, nincs meg a vitához a keretrendszer.

Vagyis a fentiekkel azt állítjuk, hogy csupán 500 év eltelte után, de világkereskedelem súlypontja az Atlanti-óceánról áttevődik, áttevődött a Csendes-óceánra. Nyilván erről is lehet vitatkozni, de ezért a „második” rész hosszasabb bevezetője, hogy indokul és magyarázatul szolgáljon ezen megállapításra.


Tisztelt Olvasó!


Ha akár az Ön által vélelmezett objektív okból, akár az Ön szubjektív véleménye szerint vállalhatatlan megállapítás az, hogy Kína világkereskedelmi (kialakuló) vezető szerepe – úgy nominálértéken, mint darabszámban – egy „konteós” délibáb, úgy ezen írás itt és most – visszamenőlegesen is – az Ön számára értelmét veszti.

Folytatva a gondolatot, az állításunk az, hogy a világkereskedelem az Atlanti-óceánról 500 év elteltével a Csendes-óceánra tevődik és tevődött át.

Lábjegyzetként illeszteném ide, hogy amíg az Atlanti-óceán nem nyerte el vezető szerepét, volt még némi ráhatása a világ kereskedelmének alakulására Kínának, elég csak Marco Polo-ra és az általa átélt technikai csodákra gondolni; ez aztán a Nagy Földrajzi Felfedezések révén vesztette el jelentőségét teljes mértékben, majd 500 évre – elég csak a „boxer” gyarmati időkre gondolni.

Kína – nem tudjuk, mit akar, de – a tenger felé billen. Mit is jelent ez? Lakosságának, iparának, kereskedelmének, befektetéseinek döntő hányada a „tengerparti” Kínában van. Kína hatalmas ország, majd 9 millió négyzetkilométer. Minden mérőszám, ami egy országot jellemez, torz, egyenetlen eloszlásban van jelen. Minden gazdasági, statisztikai mutató a tengerpart felé húz.

Részben indokolt, hiszen ha a kereskedelem új súlypontja a Csendes-óceán, úgy Kína súlypontjának is a Csendes-óceán felé kell esnie.

Ezzel együtt Kína „duplaföld” módjára kétarcú. Van egy tengerparti Kína, és van egy kontinentális Kína. A fentebb vázolt történelmi okokból is, a kontinentális Kínának sokkal szervesebb kapcsolatai vannak az eurázsiai kontinenssel, mintsem a csendes-óceáni, tengerparti Kínával. E szerves kapcsolatok kihasználása, érvényre juttatása a kulcs a „két Kína” kiegyenlítéséhez. Ne feledjük, Kína valahol mesterségesen összetákolt állam! Kulturális, gazdasági értelemben mindenképpen!

A kiegyenlítés természetes módja és eszköze pedig a „lovasnomád” kultúrák korában kialakult kereskedelmi út, a középkorban Selyemútnak nevezett út, amit a mai Kína „Egy út, egy övezet” kezdeményezés néven említ.


Tisztelt Olvasó!


A magam részéről nem gondolnám, hogy a putyini Oroszország vitatná Kína leendő vezető szerepét. Politikai öngyilkos, aki vitatja. De a képletnek van egy sajátos természetrajza: az eurázsiai-nagytérben Oroszország 17 millió négyzetkilométert fed le. A legbiztosabb geopolitikai realitás, hogyha a medve és a sárkány egymásnak esnek, vége világnak, vége a bolygónak. Véleményem szerint a felek felmérték az erőviszonyokat, és kellő bölcsességgel és belátással állnak a történelem elibé. A „Nyugat” erre balga módon rájátszott. Lehet, hogy a sárkány és medve eleve ezt várta.

A kontinentális és a tengerparti Kína visszabillentése Oroszország és a szovjet utódállamok nélkül – véleményem szerint – nem lehetséges. Több ezer éven át a sztyeppe kelet-európai és ázsiai vége csak együtt volt értelmezhető. A sztyeppének mindig megvolt az aktuális birodalma, legyen az hun, avar, mongol, Arany Horda, vagy netán az orosz. A kínai sárkány igazából soha nem szólt abba bele, hogy ki a „steppe” ura. Jelen esetben éppen a medve, és a volt, egykoron láncon tartott bocsai.


Tisztelt Olvasó!


Az orosz medve a Valdaj Fórumon pozicionálta magát. Véleményem szerin a sárkány hangján is szólt.

A világkereskedelem tengelye áttevődőben van az Atlanti-óceánról a Csendes-óceánra.

Magyar füllel mit kell meghallanunk, és mit kell értenünk?

Miért a fenti hosszas bevezető?

Első és legfontosabb feladatunk, hogy a „vagy-vagy” gondolatiságától visszatérjünk az „is-is” gondolatiságához! E nélkül érthetetlen az orosz medve üzenete! De az egész világ is érthetetlenné válhat.

Ha az átalakuló világgazdaságban az „is-is” által jól pozicionáljuk önmagunkat, lehetünk annak nyertesei.

Figyelmesen végigolvasva, mit is mondott Putyin?

Felvázolt egy olyan világképet, ahol nincsenek olyan erőközpontok, melyekhez csupán csak egy „vagy-vagy” kérdés feltevése által kerülhetünk közelebb. A felvázolt világképben csak olyan kérdések vannak, amire egy „is-is” mentén is adható válasz. Ez a világkép a kontinentális, jégkorszaki ember világképével rezonál is harmonizál. Meglepően mellérendelő.

Míg a „Nyugat” fekete-fehérben lát és láttat mindent – a szent fehér „Nyugat”, és annak szövetségese Ukrajna, ellenben a gonosz fekete medvével –, a „gonosz fekete medve” egy együttműködésen alapuló kölcsönös tiszteleten alapuló viszonyt kínál. „Is-is”-t a nyugati „vagy-vagy” helyett.

Ha visszatérünk a magyaros mellérendelő gondolatisághoz, két tiszta és pontos álláspont között választhatunk, mint magyar egyén, és mint magyar közösség:

Az egyik a „Nyugat” által kínált megoldás, mely szerint „vagy-vagy” alapon van a „szűztiszta” „Nyugat” és Ukrajna, és van a „gonosz birodalma”, azaz Oroszország. Ha beleragadunk az elmúlt 200 év nyelvmérgező gondolati fekélyébe, akkor magunkra kényszerítjük a szükségképpeni rossz választást – bármelyik is legyen az. Minthogy értelmezhetetlen és káros a Hunor–Magor, finnugor–türk, Kossuth–Széchenyi kérdésfeltevés.

Azaz! Ha a ’Nyugati’ gondolati béklyó szerint járunk el – lám a történelmi tapasztalat és példa – nincs jó válasz!

A másik, hogy „is-is” mentén gondolkodva, nyitva hagyjuk annak lehetőségét, hogy egyszerre vagyunk őslakosok, finnugorok, és türkök, egyszerre vagyunk „elvtelen nyugatimádók” és „féktelen turanisták”, ezzel nem öltjük magunkra a választás bénító láncát annak lakatával együtt. Egyszerre lehetünk jó kapcsolatban a Nyugattal és az ún. Kelettel.


Tisztelt Olvasó!


Tegye a szívére a kezét! Akár a formális logika szerint, akár erkölcsi, akár morális alapon: filozófiailag, logikailag ki áll közelebb a vélelmezett igazsághoz?

Az, aki felfest egy fekete-fehér világot, deklarálva, hogy az másként nem létezhet, csak azonképppen, ahogyan ő lefesti, majd kijelöli magát fehérnek, és elvárja, hogy mindenki elfogadja az ő világképét, és benne őt fehérnek?

Vagy az, aki egy sokrétű világot vázol fel, magát benne egynek a sok közül, a világ szemlélőjét egy másiknak a sok egyéb világbéli közül, és kéri arra, hogy – bár „különbözőek vagyunk” – mégis próbáljunk meg együttműködni, nem tudva azt, hogy kinél van a vélt vagy valós „kizárólagos” igazság.

Nézetem szerint ez Putyin fő mondanivalója.

Annak pedig, aki úgy véli, hogy a putyini beszéd egy tudatos szemfényvesztés, egy nyugatellenes ármány, azt üzenem, hogy nyilván az egész beszéd kizárólagosan azért íródott ekképpen, hogy a magamfajtát, és a magamfajta iménti filozófiai, formális logikai okfejtését jól átejtse, tudva, hogy beszéde nyomán ilyen és hasonló írások fognak születni, mint jelen írás!


Utóiratként írom, hogy, aki járt Csíkban, netán Gyergyóban, az tudja, hogy az a bizonyos félszegen szájból – picit torokból – jövő „S” kötőszó egyszerre jelent „ÉS”-t és „IS”-t is. Mert a kettő egy és ugyanaz – legalábbis annak, aki még az agyával és a szívével is ért magyarul!


Miskolc, 2022. november 3.












391 megtekintés

Comments


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page