Rózsabogarak (Gyimóthy Gábor elbeszélése)
- szilajcsiko
- jún. 15.
- 5 perc olvasás
Tévedés ne essék, ebben az írásban nem akarom a rózsabogarakat „természet-tudományosan” bemutatni. Annak utána lehet nézni. Lejjebb be is iktatom a rózsabogár wikipédiás címsorát.
1997-ben akart elválni tőlem a feleségem. El is vált. Akkor Kilchbergben laktunk, amely helység csak kicsit van messzebb Zürichtől, mint Zollikerberg, de a Zürichi tó nyugati partjánál fekszik. Hanyatt-homlok költöztek el Zollikerbergbe. Kislányom akkor tíz éves volt és nem tudtam volna elviselni, hogy ne láthassam naponta. Őrült szerencsémre (!!!) volt még egy üres lakás ebben a házban, ahova költöztek. Persze lecsaptam rá, de mert a kilchbergi lakásunkat nem tudtam azonnal fölmondani, kereken 10 000 frankba (kidobott pénzbe!) került a játék, amitől anyagilag a szó szoros értelmében nullára kerültem. De ezt csak mellékesen említem.
A lakásom kis szobája egy darabig üresen állt. Volt nejem és Kislányom cserepes növények ültetgetésével szórakoztak, de ahelyett, hogy vettek volna hozzávaló virágföldet, kimentek a nagyon közeli erdőbe és onnan hoztak „termőtalajt”. Egyetlen egy ilyen, földdel telt cserepet – amely nem volt nagyobb egy literes edénynél – beállítottak az üres szobámba. Egyszercsak találok a lakásomban egy rózsabogarat, Hát ez honnan gyütt? Ha jól emlékszem, nagyon korai tavasz volt, vagy még tél, tehát kintről semmiképpen sem jöhetett a bogár. Akkor még nem gondoltam a cserép földre. De aztán találtam egy második bogarat, majd egy harmadikat és egy negyediket... A rá következő napokban összesen 16 rózsabogár jelentkezett nálam...
Csak azt furcsállottam, hogy amikor kiásták a földet, nem vették észre a rózsabogár álcákat. Igaz, nem tudom, hogy azok mekkorák. De mivel a rózsabogár nem sokkal kisebb a cserebogárnál és a cserebogár-pajort jól ismerem, nem nagyon tudom elképzelni, hogy az a pajornál sokkal kisebb lehetne. Persze lehet, hogy már szürkület volt, amikor elmentek föld-vadászatra. A másik csoda az, hogy amikor az álcából bogár lesz, akkor valamit ennie kell. Mi ennivalót talált 16 álca abban a maréknyi földben? De lehet, hogy ezt rosszul tudom és ez a földalatti táplálkozás – ami miatt a cserebogarak kártékonyak – az álcásodás előtt zajlik le. Mindegy. 16 bogár egy cserépnyi földből így is, úgy is csoda.
Ámde a dolog csattanóját csak néhány napja tudtam meg Kislányomtól. Azt a cserepet aztán fölvitték az lakásukba, és abból további 21 rózsabogár mászott ki...! Tehát ez hihetetlen véletlen lehetett, mert ha minden liternyi, erdei földben 37 rózsabogár álca ólálkodna, akkor a cserebogarak elenyésző kisebbségbe kerülnének...
A rózsabogár gyönyörű. Fémes színe olyan, mint az egykori Zsolnay-vázák „zöld eozínja”. Igaz, itt meg kell említenem, hogy a zöld eozín önmagával ellentmondó kifejezés (paradoxon), ugyanis az eozín hajnalpirt jelent, és az csak ritkán nem halvány rózsaszín. Amikor a Zsolnayak föltalálták csodálatos mázukat, az első azzal bevont vázáik rózsaszínűek voltak, amire azt mondták, hogy az olyan, amit eozínnak lehetne és kellene nevezni. De aztán jött a zöld, a kék és a lila máz, amelyek ragyogása hasonlatos volt az első, tényleg rózsaszínű mázhoz. Így lett aztán ez a máz eozín, bármilyen színben ékeskedett. És ma senki nem hökken meg a zöld, vagy kék eozín megjelölés hallatán.
Nem tudni, mitől jut egy bogárnak eszébe, hogy ilyen szép legyen. Fémes színekben tetszeleg, noha szerintem a kitín váza kiozárólagosan szerves vegyület, és fém talán mégcsak nyomokban sincs benne. Tehát nem lehetett egyszerű elérnie – ennek ellenére – a fémes látszatot. Ám létezik egy bogár Kolumbiában (ha még nem irtották ki...), amely messze túltesz a rózsabogáron is. Akkora, mint egy cserebogár, vagy csak egészen kicsit kisebb. Sima a felülete, mint a rózsabogáré, csak éppen pontosan olyan, mintha aranyból lenne! Annak hogy’ juthatott eszébe – és miért – ez a vegyészeti csoda? „Aranyat” tudott csinálni szerves anyagokból!
A rózsabogárnak – amellett, hogy csodaszép – van egy tulajdonsága, helyesebben képessége, ami miatt nagyon tisztelem: áramvonalasan tud repülni, olyan gyorsan, mint egy bögöly. Ha valaki már látott katicabogarat, cserebogarat repülni, vagy volt olyan szerencsés, hogy látott repülő hím szarvasbogarat, akkor tudja, hogy ezek a bogarak – és a legtöbb, más bogár is – nyitott fedőszárnyakkal repül, ami csak viszonylag lassú repülést engedélyez a „kitátott” fedőszárnyak légellenállása miatt. Repüléskor a katicabogár fedőszárnyai is billegnek ugyan, de ha abból valami kis fölhajtóerő származna, annak sokszorosa, amit a légellenállásukkal rontanak rajta. A szarvasbogár meg úgy repül, egész lassan, mintha tanakodna. Mintha azon törné a fejét, hogy nem kellene-e valami egészen mást csinálni, mint repülni? Ezzel szemben a rózsabogár fölemeli a fedőszárnyait (úgyszólván a motorház tetejét), előkelően kibillenti a hártyaszárnyait – amely szárnyakkal repül az összes bogár – és visszacsukja a kemény szárnyfedeleket. Így a teste olyan áramvonalas marad, mint akkor, amikor nem repül. De repül! A „vállainál” ügyesen kiáll a hártyaszárnya, és úgy látszik, hogy azt szinte egy pontból tudja mozgatni, nagyon erős izmokkal!
Afrikában él a góliátbogár (sajnos mindig hozzá kell tennem: ha még nem irtották ki...), a világ egyik legnagyobb bogara (az álcájának a súlya tíz deka is lehet...). A rózsabogárral egy bogárcsaládba tartozik, és alakra is erősen hasonlít rá. Talán ez a bogár is úgy repül, mint a rózsabogár. Nagyon szeretném látni az ilyen bogár repülését, hiszen a hártyaszárnyainak a fesztávolsága megközelítheti a sarlósfecske fesztávolságát. És a sebességére is kíváncsi lennék. Nem élő góliátbogarat persze láttam már gyűjteményekben. Nem fémesen csillogó, de nagyon „ízléses színeket” viselő bogarak.
Zürichtől nem messze élt egy Piero Rimoldi nevű bogár- és lepkegyűjtő. Csodás gyűjteménye volt, amit a múlt század 60-as éveinek végén, 70-es éveinek elején szorgalmasan kiállított, rendszerint iskolák tornatermeiben, vagy bevásárló központokban. Ennek ma fél évszázada. Sajnos nem tudom, mi lett vele és a gyűjteményével. Ma hiába keresem. Nagy kár lenne, ha azt a gyűjteményt elkótyavetyélték volna és nem került volna valamelyik múzeum ölébe. Ő maga ment el a trópusi őserdőkbe és ott gyűjtögette a bogarakat. Az ő gyűjteményében ismertem meg a kolumbiai arany-bogarakat és sok más csodát. Egyszer ott piszmogott a kiállításán egy üvegszekrénynél, amelyet éppen nézegettem. Egyszercsak fölfedeztem a sok trópusi varázslatosság között szép, nagy, hím szarvasbogarakat. Pont olyanokat, amilyeneket otthonról ismertem, még gyerekkoromból. Mondom, honnan vannak ezek a szép szarvasbogarak? Lekicsínylően nézett rám (kicsit úgy, mint ahogy az ember egy gyerekre néz, akiről feltételezi, hogy hülyegyerek). Aszongya: „Hát Magyarországról”... Úgy látszik, hogy a hazai szarvasbogarainknál még a trópusokon sem találni nagyobb és szebb példányokat. Remélem, léteznek még.
Még egy gyerekkori emlékem fűződik bogarakhoz. A házunktól talán nem egészen száz méterre folyt a patak, amelyet mi (ellentétben a malompatakkal) vadpataknak neveztünk, de a hivatalos – térképen látható – neve Halászpatak volt. Ha nyári alkonyatokon lesétáltunk a partjára, az ott található fodormenták levelein apró bogarak ücsörögtek. A legnagyobbak katicabogár méretűek és alakúak voltak, de a legkisebbek sem maradtak el nagyon a katicabogár méreteitől. Azok kék és zöld „eozínjának” fémessége még a rózsabogarakénál is sokkal élénkebb volt. Némelyiken még egy – ugyancsak fémes – piros csík is futott végig.
Jaj, és amikor Apám, sötét, nyári este odavitt az egykori, püspöki park mocsárrá változott, tölgylevél alakú tavához, amely fölött 50-100 cikázó szentjánosbogár káprázata szikrázott...
Úgy látszik, sokkal több bogarakkal kapcsolatos, gyerekkori emlékem van. Na majd talán máskor...
Zollikerberg, 2025 VI. 13.
A szerk. ajándéka a szerzőnek és olvasóinak!
3:55-nél repülő góliátbogár...
