top of page

SIC TRANSIT? (Pécsi Sándor írása a szellemkastéllyá vált Makovecz-műről)

szilajcsiko



Sic transit gloria mundi? Szomorú látni a szellemkastéllyá vált, elhagyott Pázmány campust Piliscsabán. Félünk, nem jó kézbe kerül. Mit lehetne Makovecz Imre különös, egyszerre költői és bizarr alkotásával kezdeni? Javaslatunk: a tervezőjéről elnevezendő, művészeti főiskola; ebből a szellemiségből van hiány, amit ez a misztikus hangulatú épületegyüttes sugároz.



A fényes középkor nosztalgiája, a sötét modern korban. Szelíd lázadás minden tégla, minden részlet, a dísztelen, érzelemfogyatékos kortárs művészet ellen. Az organikus építészetet nem a posztmodernhez, hanem leginkább a szecesszióhoz lehet kapcsolnunk. Mindig létezett, a bozótlakó négerek sárkunyhóitól a gótikus katedrálisokig a szerves formák voltak az architektúra alapformái.

A szecesszió lélekhidat épített elmerült korok, a titokzatos Kelet és a heroikus Nyugat közé, a népművészetet bátran vitte be a városi polgárok környezetébe. Ez a nagyratörő bátorság sugárzik itt minden szegletből, ezt a szellemiséget kell átadnunk az utánunk jövő művésznemzedéknek.

A Pázmány campus alkotója tudatosan folytatta Kós Károly és Lechner Ödön mesélő hangját. Egy szép homlokzat neveden szólít, ismer és szeret, megnyugtat, otthon érzed magad, elrejtve és szabadon.


Hazánkban, mint az egész nyugati világban, szinte teljesen leuralja a művészeti intézményrendszert egy jól meghatározható ízlésvilág. A Ludvig Múzeum gyűjteményén látszik leginkább, miért beteg a kortárs művészet.

Bűn a következő nemzedéket a hetvenes évek sivár modernizmusára okítani. Ez folyik a Moholy Egyetemen, melynek méltó inverze lehetne az általunk javasolt intézmény.

Aczél György kultúrpolitikája nem csak megtűrte, de szerette is azt a modernizmust, mely környezetünket megtisztította a történelmi utalásoktól, az összetartozás-tudatot erősítő jelképektől, a múlt hangulatától. A kurzus legnagyobb kulturális gaztette a Nemzeti Színház felrobbantása volt 1964-ben. A kor építészetét leginkább a funkcionalista Bauhaus formavilág jellemezte, mely tudomást sem vett arról, mi az a genius loci. Betonkocka épület egy templom mellett úgy mutat, mint a királynő ötórai teáján egy punk zenész: érzéketlen tapintatlanság. A természet, mint megfigyelhetjük, irtózik az ürességtől, ezt már Arisztotelész is észrevette és horror vacuinak nevezte. Egy túl hosszú, egyenes vonal olyan, mint a szókimondó egyenes beszéd, mely megsérti a megszólítottat. A derékszög bántó lehet, mint minden éles, hegyes forma. Ősi ösztön ez bennünk, óvakodunk a dárdahegyektől.

A művész, ha nem hisz a szépségben olyan, mint a pap, aki nem hisz Istenben.

Undorodhat orvos a vértől, szobrász az agyagtól?


Egy új, intakt művészgenerációnak kell kinevelődni. Negyven évig vándoroltunk a pusztában, de a mai fiatalok már nem a szolgaság házában születtek. Jöhetnének már az új nagybányaiak, az új szecessziósok, szabadlelkű bohémok, kik majd a szépségre fognak felesküdni megint, mert a szépség visszatérítése a kultúrába megkerülhetetlen feladat. Sir Roger Scruton mondja:

„A modern művészet háború a szépség ellen.”

Tudom, ez túl nagy általánosítás, de Európa nagyvárosaiban feltűnően sok kocka-krómacél-betonszörnyet építettek az elmúlt ötven évben történelmi műemlékkörnyezetbe. Itt csak egyszerű érzéketlenségről, vagy inkább szándékosságról lehet szó? A létrontó világerők nyomulásáról? Csúnya épületben rossz élni, megbetegíti a lelket, a külső, belső tereket egész testünkkel, minden érzékszervünkkel érzékeljük. Az új, városligeti Néprajzi Múzeum a legszomorúbb példa erre. Az állatkerti épületkomplexumot Kós Károly alkotta, ha már a Városligetbe tervezték az új múzeumi negyedet, miért nem a fővárosunk aranykorát idéző épületeket emeltek? E sorok írója 2004 óta tagja a Magyar Írószövetségnek, és 2016-ban több folyóiratban is publikálta az Őrzők, vigyázzatok című esszét, melyben felhívta a figyelmet a ligetprojekt nagy lehetőségére és veszélyére. Néhány mondat a szövegből :


“...120 milliárd uniópénzecskére nemzetközi tervpályázat íratott ki. Őrzők, most megóvhatjuk tán politikusainkat egy újabb kultúra-korrupciós botránytól, s fővárosunkat további rondítástól: krikszkraksz, krómacél-üveg palotáktól? Fordulat jöhet, a divatba visszahozható az emberi lépték?... angol, holland „sztárépítészek” sompolyognak a kertek alatt. Kell nékünk még több „bálna épület”? ...Vizuális ingerterrorban élünk, utópiák romjai között... Nem volt törvényes keret sem védeni a városképet, a vizuális környezetet, az ország építészeti hagyományait, a történelmi hangulatot… törvényhozóinknak eszébe se jutott átlátható szabályokat alkotni a vizuális környezetszennyezés ellen. A nemzetközi pályázatokat nemzetközi sztárépítészek szokták megnyerni. A politikusok szeretik őket, mert meg lehet vélük egyezni. A milliárdokból szépen visszacsurog a kutyabejáráson, mindenki jól jár. Sivatagokban, őserdőkben fantom városrészek, kísértettornyok, kifűthetetlen, kihűthetetlen üvegkalitkák hirdetik a kultúrakorrupciót. Felhőkarcolót az Autocad programmal ma már egy iPhon is meg tud tervezni, igazi művész ceruzával rajzol. Nincs is szükség immáron ennyi irodára: három okos telefon egy virtuális iroda. Ipari oligarchák szeretik a nemzetközi sztárépítész stílust, nem kíván művészi mesterember-kezet. Pikk-pakk gyorsan megvan, feszül az acél, csurog a beton. Organikus építészet mindig létezett, holisztikus szemlélet: Goethe a Kölni Dómot hatalmas, burjánzó kőnövényhez hasonlítja. A szecesszió szellemhidat álmodott Nyugat és a misztikus Kelet közé. Az álomhidat elsodorta a háború, a dessaui Bauhaus új igénytelenséget hoz: »minél olcsóbban, minél többet és nagyobbat.« Nincsen dísz, minek? A forma a gyártástechnológia alá rendeltetik: az anyag határozza meg a szellemet, a lét a tudatot. De a »dísz« sohasem dísz volt. Az ősember agyagedényein a labirintus-minta szent titkokat jelent: egykor a tárgyak beszéltek. A »díszítés« képnyelv, a régiek beszélő falvakban, városokban éltek. A homlokzat arc, megszólít, mesél. Az igazi épület úszik az időben. Tadzs Mahal, Kheopsz, mongol jurta, göcseji parasztház: a mindenség modellje. A magyar organikus építészet nem a posztmodernből ered, egyenes folytatása a népies szecessziónak: Kós Károly, Lechner Ödön, Árkay Aladár, Maróti Géza... emberi arányú, élhető életvilágot álmodtak. »Gesamtkunstwerk«, a Wagnertől származó kifejezés igazán illendő a szecesszióra és az organikus iskolára. A beavatott főpap-építész szobrászok, kőfaragók, fafaragók, ácsok, statikus tervezők, mesteremberek nagyzenekarát vezényeli, mint a zeneszerző-karmester-költő-író-díszlet-jelmeztervező Wagner. Ebben a rendszerben a munkás mesterré, a mester művésszé, a művész filozófussá emelkedik: valami erő szív fölfelé, mint a gótikus katedrálisok korában. Az egyén »megvalósíthatja önmagát«, ha együtt hullámzik a nagy közös alkotólázzal. Ruskin s az angol Art and craft mozgalom egyik kulcsgondolata:

az értékalkotó munka örömforrás. Az épültbe bedolgozott munkaöröm évszázadokon át életenergiát sugároz: a munka boldoggá tesz.

Őrzők, ezt a Hősök tere mellé kiíratott múzeumi komplexumot nem engedhetjük át az ellenségnek, a »halál kultúrájának«! Ekkora pénzből minő mérgezett nyilakat, csillogó acél-műanyagorgiát rittyenthet a kultúrakorrupció. Itt az alkalom megfordítani a beteg folyamatot. Várossebek, léleksebek: Vaskefe és Időkerék eltakarítandó a »Felvonulási térről«, az 1951-ben Rákosiék által lerombolt Regnum Marianum ugyanoda, ugyanúgy visszaépítendő. A lebontott Vaskefe helyére állíthatunk méltó, figurális emlékművet a Forradalomnak időálló, nemes anyagból, kőből, fehér márványból, mely elmeséli a messziről jött látogatónak a világfordító napokat. Egy narratív alkotásnak komoly feladata lenne: talapzatán márványreliefek a Forradalom konkrét jeleneteit ábrázolhatnák. (Vámos Miklós író még a nyolcvanas években is azzal oltogatta a dán »baloldali értelmiségieket«, hogy »a magyarok fasizmust akartak ’56-ban…«) Az ötvenhatos veteránok szépen kérték a kérlelhetetlenül makacs Gyurcsány-kabinetet, hogy a pályázati díjnyertes, kegyeletsértő, acél-Sztálin-ék vaskefét meg ne építsék. Egy múzeumi negyed vonzza távoli földekről a kíváncsi utazókat! A néző figyelmét csak az ragadja meg, ami érdekes. A művészetben erő van: az amszterdami Van Gogh Múzeumnak évente másfél millió a látogatója.

A mi múzeumi negyedünk is vonzhatna ennyi látogatót, de ehhez vonzó épületek is kellenek. A környék adja a stílust: a Kós Károly tervezte állatkerti pavilonok, a Vajdahunyad vára, a fölújítandó Városligeti tóval, a múzeumok, a Millenniumi Emlékmű és az Ajtósi Dürer sor mesélő szecessziós épületei. Ezt a bensőséges stílusösszhangot megtörni háborús bűn volna. A »Felvonulási tér« tankbíró betonjának föltörésével a Városliget zöldterülete sok tízezer négyzetméterrel növelhető, melybe a beszélő épületek közé stílusban illeszkedő, faragott utcabútorok, padok, játszótéri eszközök kerüljenek szervesen kapcsolódván a népi szecesszió és az organikus építészet világához. Művészek, mesterek serege kapna méltó feladatot ebben a nagy tervben.”


A fenti, 2016-ban publikált jóslatunk sajnos beteljesült. Megtekintettük az új Néprajzi Múzeum kiállítását: az épület belülről szörnyűbb, mint kívülről. Leginkább valami óvóhelyre, kivégzőhelyre, vagy gázkamrára emlékeztet. Nyomasztó beszorultság érzetet keltő térélmény. Aki ezt tervezte, nem volt magánál, és akinek ez tetszik, az sincs. Az épület fő bűne csúfságán kívül, hogy kihangsúlyozza a vaskefe emlékművet, melyet már rég le kellett volna cserélni egy méltó szoborra. Hol voltak az akadémiák, a Magyar Művészeti Akadémia belterjes tagsága, miért nem tiltakoztak? A kultúra korrupciója ez. Közönség alig volt, mert nem vonz senkit ez a hatvanas évek sivár modernizmusát idéző, roppant acéltömeg. Himnusz a fantáziátlansághoz. Értelmetlen, kifűthetetlen, kihűthetetlen terek, az épület rezsije nem finanszírozható a belépőjegyekből. Az ipari anyaghasználat nem társítható a népművészet atmoszférájához, ez az ellentét feloldhatatlan! Ha ide belépsz, hagyj fel minden reménnyel, ez a rideg épület nem szeret téged úgy, mint a Zeneakadémia.

Hogy lehetett ezt a sok milliárdos országrondítást engedélyezni, mi köze ennek a beton-acél monstrumnak a magyar népművészethez?

Az, hogy mindenféle világdíjakat nyert, csak azt bizonyítja, hogy másutt is ekkora korrupció van, mint itt, mindenütt a hülyék irányítanak. De lépjünk be a gázkamrába, vessünk pillantást a kiállítás képeire. Semmi koncepció, egymás mellé, összevissza hányt tárgyak a világ minden tájáról. Totemoszlop, gördeszka, sámándob, bicikli, tulipános láda, mint a zsibvásáron. Nem mindegy, mit látsz?

Ez is a közönség posztmodern megvetése: feltételezik rólad, hogy úgysincs tudományos érdeklődésed.

Ezek a képek magukért beszélnek, hogyan csináljunk a valamiből semmit, ez a posztmodern dekonstrukció, Derrida elmélete.


Ha már mindenáron ide akartak egy néprajzi múzeumot rittyenteni, miért nem idézték meg Kós Károly, Lechner Ödön, Árkay Aladár, Makovecz Imre halhatatlan szellemét?

Paradoxon: építéssel is lehet rombolni?

A ligetprojekt helyett miért nem merült föl egy sokkal kézenfekvőbb ötlet: Hatalmas, csodálatosan szép épület, a volt TV székház, eredetileg tőzsdepalota, a Szabadság téren, pont szemben a paranoiás módon elbarikádozott amerikai követséggel. A város szívében van, ideális bármilyen kulturális létesítmény számára: gyönyörű termeiben bőven elférne a Nemzeti Galéria, a Néprajzi Múzeum, egy könyvtár + előadóterem. Az épület értéke szinte felbecsülhetetlen az elhelyezkedése és szépsége miatt. Még 2006-ban Gyurcsányék bagóért elkótyavetyélték valami kanadai vállalkozónak, azóta üresen áll, kihasználatlanul. Félelmetes látni ezt az értelmetlen pusztulást. Egy kísértetkastély Európa – Firenze után a második – legszebb városa szívében. Minden igaz lokálpatriótát mélyen elszomorít. Nem értem, a polgári kormány miért nem vásárolta vissza, vagy akár államosíthatta volna, és akkor ez a liget projekt botrányszégyen elkerülhető lett volna. Erre mindenki nevetve válaszol: az állami nagyberuházások a legjobb legelőrét, jut is, marad is, mindenki jól jár. De ez túl egyszerű magyarázat. Szerintem ennek a gyönyörű, Szabadság téren álló épületnek valami sötét titka lehet, amit nem írnak meg az újságok. Sic transit?


A hatalmas, büszke tőzsdepalota esett sorsa miért hasonlít a Pázmány campuséra?


Lackfi János költő, aki tizenhét évig tanított a Pázmány bölcsészkarán és egy időben kint is lakott családjával a campuson egy tanári lakásban, búcsúposztjában „Makovecz-féle hungaro-Disneyland”-nek nevezte az épületegyüttest. Itt érdemes megállnunk: sértő magabiztosság, egydimenziós ítélet, de egy nagyon lényeges szempontra mutat rá. A szertelen formavilágú épületek, a spirituális és ezoterikus, ősi keleti jelképeket használó szobrok és díszítések nem igazán tetszettek az egyháznak. És ez érthető, a vallás kétségbeesett utóvédharcában félti a megtépázott tekintélyét. Visszafogott alázatos komolyságot kértek volna, nem ferde tengelyű kupolákat, sámándob díszítésű faragásokat, asztrológiai jelképeket. Az egyház tart a tömegmédia gúnytámadásaitól, nem meri kidugni a fejét a lövészárokból ebben a spirituális háborúban.

Makovecz Imre egy TV riportban új mitikus világkorszakról beszélt, a szakralitás föltámadásáról, nem „mentsük a menthetőt” utóvédharcban gondolkodott.

Talán az egyház és az építész is félreértette a társadalmi szerepét? A klérus fél a föltűnéstől, de a művészek pont ezt keresik.

Művészember bohémember, aki nem az, pszichológiailag alkalmatlan.

Ezek a szertelen, szellemes épületek, ha nem kellettek az egyháznak, majd örülnek néki az új, konzervatív bohémok. Ennél inspirálóbb környezetet el sem lehet képzelni az általunk javasolt célnak!

Vajon képtelenül sokba kerülne egy ilyen szellemiségű művészképző finanszírozása és fönntartása?

Mi a jelenlegi terv? A hvg.hu írja:


„Hónapokig nem lehetett tudni, mi lesz az épületek sorsa, de e héten már tárgyal az országgyűlés a létrejövő Makovecz Campus Alapítványról. Amikor a Pázmány Péter Katolikus Egyetem 2020 végén beköltözött Budapestre, a Magyar Rádió ingyen megkapott egykori józsefvárosi épülettömbjébe, Piliscsabán ottmaradtak az eredetileg érdekes, de nehezen megközelíthető és üzemeltethető Makovecz-épületek. Ezek kapnak most új feladatot. Az építész nevét viselő, ingyen az új közérdekű vagyonkezelő alapítvány tulajdonába kerülő nemzeti tudásparkban a kormány javaslata szerint a magyar humán- és élettudományok fejlesztése, a Collegium Professorum Hungarorum és a Piliscsabai Collegium létrehozása, tehetséggondozási program működtetése, a pedagógus, egészségügyi és szociális kötelező ágazati továbbképzés lesz a feladat, ezzel az egykori katolikus egyetemi campus épületeinek megóvása, a nemzeti identitástudat és összetartozás erősítés.”

A fentiekből kiderül, hogy van kormányzati szándék az épületkomplexum méltó felhasználására, és ebben a hatalmas, összetett tervben központi szerepet kaphatna az általunk javasolt, Makovecz Imréről elnevezett felsőfokú művészeti iskola!

A nemes célok teljesen összeegyeztethetőek az általunk javasolt szereppel. A fiatal konzervatív bohémek életet vinnének az árván maradt épületek falai közé.


A csodálatos természeti környezet alkotásra inspiráló. Nem igaz, hogy kiesik, nincs messze Babilontól, saját vasúti megállója van, 30 perc a Nyugati!


 

Felhasznált irodalom:

  • Victor Hugo : A párizsi Notre Dame 1482 Európa, Budapest 1980

  • Yuval Noah Harari: Homo Deus Animus, Budapest, 2020

  • Láng-Kovács Éva: Festők a szabadban

  • Kovács Zsolt: Szentek és kárhozottak Kairosz , Győr, 2001

  • Roger Scruton: Beauty: A Very Short Introduction, Oxford University Press 2011.











582 megtekintés

Comments


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
Blogos rovatok
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page