top of page

Sütő Gábor: Tudatunk védelme (12) NEVEZZÜK NEVÉN A TUDATROMBOLÁST (1/5) – Novák és Novák




A szerző közíró, nyugalmazott nagykövet


  • Küldetésellenes EU

  • Európában tűzparancsot, Közel-Keleten tüzet szüntesst!

  • Novák és Novák



Utálom és arcába vágom:

– Száz év, de tán kétezer óta

őrült, mocskos, aljas világ ez,

ez a farizeus Európa!

     Kenyér s jog helyett a szegényt

csitítja karddal, üres éggel

és cinkos lelkiismeretét

avatag és modern mesékkel;

száz év, de már kétezer óta

hány szent vágy halt meg gaz szívében!

Szabó Lőrinc: Hazám, keresztény Európa


Világunk társadalompolitikai fejlődése, a globális digitális uralom megszerzésén mesterkedő szabadkőműves magánpénzügyi háttérhatalom zsarnoki terjeszkedése, jogi, emberi normákat sárba tipró nyomása alatt, gyorsított menetben letért évezredes, a természetestől távolodó, de még nem elszakadt fejlődési rendje útjáról. Akkora eltökéltséggel, hogy Európában, az USA-ban, s más helyeken immár nemcsak megkérdőjelezi, hanem megsemmisíti alapértékeit, sőt megalázó jelszavakat fogad el, tartalmilag, formailag durvul, torzul. A régi idők rendszereiben még voltak eseti véletlenek, ám a beállt rendszertelenségben már alig akad. Nem természetes törvényszerűségek, hanem mindent eluraló értelmetlenség, képtelenség, zagyvaság, süketelés uralja a rendszert. Már abban is kételkedhetünk, hogy a földrengések, árvizek, vulkánkitörések véletlenek, azon meg elképedünk, hogy kétszer-kettő egyre ritkábban négy, vagy, hogy az EU-határozatok szerint mostantól tücsköt-bogarat is fogyaszthatunk, férfi is lehet szépségkirálynő, sőt szülhet is, nemet is válthatunk, de évente csak egyszer. S mindez döntően önfeladó behódolásból, kisebb részben a félremagyarázott természeti események hamis kényszerűségeiből adódóan van megvalósulóban. Ennek okán a világpolitika is, főleg a nyugati, elfajzott önsorsrontó irányba ténfereg, látlelete mind kórosabb, a háttérhatalom által állandósított háborúkkal, végzetes világháborúval terhes. A hibridnek nevezett formája már folyik is, melynek ugyanúgy sajátja az emberiség elől elrejteni próbált háttérhatalmi érdek, mint mindig volt. Finanszírozása az EU és más országok adófizetőinek terhére történik, ám profitja az USA hadiipari, gyógyszeripari és más vállalataihoz özönlik.


Mintha országban-világban zombi háttérhatalmi ügynökök, s az általuk megszállt hírszolgálatok utasítgatnának, akiknek irányelve az emberi mércék, a választói akarat figyelmen kívül hagyása, a szándékos feszültségkeltés, rémhírterjesztés, fenyegetés, sőt nyíltan betervezett emberirtás. E tudatromboló körülmények annál inkább figyelmeztetőek az emberiség számára, mert történik mindez ma még, ha áldozatos nemzetközi ellenintézkedések árán is, de kivédhető háttérhatalmi nyomás alatt. 


Nálunk az Origó és más hírközlő eszközök naponta ijesztgetnek, hogy ma-holnap kitörhet a harmadik világháború. E feltételezett eseményt még a nevén nevezik, de a valós jelenségeknek tudatromboló álneveket adnak. Meg is szoktuk őket, el sem gondolkodunk, hogy tényleg arról van-e szó, amit ügynökeiktől, szószólóiktól hallunk. Folyamatosan orosz-ukrán háborúról szajkóznak, holott ez napjaink legveszélyesebb félrevezetése, mivel Oroszország túlzott türelme miatt megkésett „Különleges Hadművelete” csak az USA és a NATO-országok beavatkozása után vált, még csak nem is „orosz-ukrán” háborúvá, mint inkább közvetett Oroszország-NATO fegyveres erőpróbává. A napi híradásokban kötelező lenne tiszteletben tartani e történelmi hűséget, ha nem akarjuk a közvéleményt eltájoló következtetésekre juttatni. Egy szakmainak számító külügyes eszmefuttatásban olvashattuk, hogy „a közös nevező mindezekben a nyugtalanító felismerés: a világügyek igencsak ramaty állapotban vannak, és ennek okai a globális vezetés hiánya, a nemzetközi szervezetek befolyásának visszaesése, a nemzetközi kooperációs mechanizmusok megtörése, a szövetségi rendszerek zavarai.” Ahogy más tájékoztatásra rendeltetett forrásban, ebben sincs említés a háttérhatalom, az USA, a NATO, az EU, Ukrajna, Izrael emberiségellenes tetteiről. Arról sem, hogy a folyamatot valakik központilag irányítják, s a hozzá alkalmazkodást rákényszerítik vezető politikusokra. Szókimondással sem lehet vádolni, de sejlik, hogy a világkormányt hiányolja.


Az emberi életformát, sőt létet fenyegető drámai végkifejlet miatt sorsdöntő lenne a világos helyzetértékelés, a főszereplők nevén nevezése, tárgyilagos minősítésük, s mindennek hatékony terjesztése. A lassan, de biztosan formálódó BRICS államok ez irányba törekednek, akárcsak a 120 országot tömörítő feléledő El Nem Kötelezettek Mozgalma. Egyik csoport sem mentes még az eltájolástól, mégis e folyamatokra lehet támaszkodni. Ám a világ vezető politikusainak nagyobb része nem fogja fel e parancsoló szükségességet, vagy megalkuvó, avagy tudatosan lavírozik, kivár, de kis részük ellenáll. A keserű tapasztalatok ellenére, nemzetközi és nemzeti szinteken ma még a tudatromboló elfogult, egyrészt-másrészt, vagy ellentmondást nem tűrő minősítések, elvárások, utasítások és tragikus következményeinek tanúi, de mindinkább szenvedő alanyai vagyunk.


Mindennek okán, tudatunk védelmében kötelező napirenden tartani e kérdéseket és elmélyedni bennük. A mi szavunk messze nem ér annyit, mint az említetteké, de nekünk nem kenyerünk a mellébeszélés. Remélve, hogy az illetékesek értékelik helyes meglátásaik támogatását, s nem tekintik bántónak téveszméik segítő szándékú bírálatát.

    


Küldetésellenes EU  

 

Küldetésellenes, hiszen „hála” a háttérhatalom által a nyugat-európai kormányokban elszaporított Ursula-féléknek, muszlim és ukrán migránsokat csalogat, minket meg kituszkol házunkból, hazánkból. Védernyője alatt az Európától minden tekintetben idegen küldetéses migránsok igazolványok nélkül, szabadon garázdálkodhatnak bárhol, sőt azokat bünteti, akik korlátozzák őket. Az európai őslakos állampolgár, mintha máris a világkormány állampolgár-fegyelmező egységállamában élne, a kutyáját sem viheti át egyik európai országból a másikba beültetett mikrochip és oltási igazolvány nélkül, míg a tudatosan idegennek maradó betolakodók papírok nélkül, önkényesen élhetik világukat a saját szabályaik szerint. Napi erőszak ezrei bizonyítják, az őslakosoknak maholnap már sem jogállamuk, sem jogbiztonságuk nincs, demokráciája is mindinkább a tolvajoknak és hazaárulóknak van.


Szabó Lőrinczből még mindennek a kezdetén tört fel, hogy „száz év, de tán kétezer óta” Európa nem tanul a történelemből. Az ellenünk felújított politikai pozsonyi csatában sem áll nyerésre. Az általa Trianonban szabadkőműves segítséggel megcsonkított Magyarország most nem a csaták terén, hanem szellemi-világnézeti téren kerekedhet felül rajta, ha a véres áldozatoktól sem visszariadó globális szemita nagytőke nem menti meg.


A világ gondolkodó politikusai meg is nevezik az okokat: Európa szellemileg lefegyverezte önmagát; szellemét ma Magyarország őrzi, s szerencsére, ha változó összetételben is, de mindig szövetségesekkel együtt. Ennek tudatában dolgozik azon, hogy elősegítse Európa európaivá visszatalálását, ezen belül az EU európaivá tételét. Akkor is, ha az illegálisan államhatalmi csúcsszervvé torzított intézmény kezdettől fogva nem annyira európai gondolat, mint amerikai háttérhatalmi cél volt és maradt. A magyar miniszterelnök meg is fogalmazta az irányelvet: Egyre beljebb. Az én tervem nem az, hogy elhagyjuk, hanem hogy elfoglaljuk Brüsszelt." Programot is hirdetett: "„Rendet vágni Brüsszelben.Érthetővé tette Európa előtt, az esedékes európai parlamenti választásokon minden eddiginél nagyobb a tét, történelmi parancs eltávolítani a nemzeteiktől elidegenült, korrupt, erkölcstelen bábokat az EU éléről. A februári EU-csúcs tanulságai alapján pedig megüzente az európai állampolgároknak, hogy az uniós vezetés „elkülönült csoport, amely nem érti meg a hétköznapi embereket.” Iránymutatás mindazoknak, akik odafigyelnek a fejleményekre.


A civilizálatlan, zsaroló, országokat jogaikban korlátozó tekintélyuralmi befolyásolás globálissá erőltetése miatt sokan már korunkra jellemzőnek vélik a virtuális világ, vagy a gunyoros való világ megnevezést. El is ítélik, de ezzel sokra nem megyünk. A tömegtájékoztatást egyelőre a háttérhatalom uralja, ez az egyik legfontosabb fegyvere, amelyet világszerte bevet, bár tettei egyre inkább hiteltelenítik. A való világ a tv-ben is játszódik, bizonyítva, hogy nem valós. Az idegen virtuális szó szerteágazó szótári jelentései nem adják vissza hűen a tartalmát. Körmendi Lajos, író, költő, a Nagykunság irodalmi életének kiemelkedő szervezője, idejekorán eltávozott karcagi földim által alkotott mintha-világ összetétel viszont egyértelmű, tartalmilag ütősebb, összhangban áll a természetes igénnyel, hogy a nevükön nevezzük a dolgokat, méghozzá tisztán magyar. Még nem terjedt el, mivel a zsarnokká vált politikai korrektség sértésnek tekinti, tiltja, sőt bünteti nemcsak a személyek, hanem a dolgok nevén nevezését is. Értelméből kiforgatott szavakat, félremagyarázást, pongyolaságot, óvatoskodást, korcsosulást ajánl, s a hallgatást öntelten nyugtázza. E természetellenes eljárásokat sem nevezik nevén, hanem kimódoltsággal „újnormalitássá” magasztalják. Holott éppen az rí le róla, hogy sem nem új, sem nem normális. Biztonságot nyújtónak is hívatják a sajtójukkal, holott a biztonság a hiánycikke, s rohamléptekkel terjedő bizonytalanságot tukmál ránk. Hiába nevezgetik akárminek, lényege a művileg előállított valótlanság, felemásság, színjáték. Természeti és társadalmi környezetünket egyre embertelenebbé teszi. Mindeközben naponta születnek új műszaki, technológiai, informatikai felfedezések is, amelyek csalogató előnyökkel, de félelemkeltő ellenőrzési lehetőségekkel járnak, „újnormálissá” idomítják világképünket. Immár azzal fenyegetnek, hogy digitális világpolgárrá, mintha-emberré válhatunk.


Nálunk mindez még nem annyira jellemző, mint a nyugat-európai országokban, de egyre kevésbé vagyunk mentesek tőle. Az ellenünk fordult szövetségeseinket már mi sem nevezzük a nevükön. A tömegtájékoztatási eszközök, miniszterek, méltóságok naponta bírálják Brüsszelt, a „brüsszelitákat”. S mivel mást nem hall, a közember is gépiesen ezt teszi. Annál inkább, mivel a bírálatok tartalma arról szól, amit ő is érez, hogy káros, veszélyes a szankciós, migrációs, az egész uniós politika. Csakhogy szegény Brüsszelnek alig van köze mindehhez, a bírálatok a történetesen ott székelő EU szerveinek és vezetőinek vannak címezve. Ezért kissé félresikerült, hogy a szuverenitásunk és biztonságunk jelszavával szervezett sikeres nemzeti konzultáció is így járt el. Nyelvtanilag, értelmileg, politikailag egyaránt pontatlan, hogy e bevált módszert is lefokozták a mintha-fogalmazások; mármint hogy a valós hibákat felrovó kérdések mindegyike Brüsszelt hibáztatta, az igazi bűnös, az EU említésre sem került. S a szuverenitásvédelmi törvényünk kapcsán sem Brüsszel, hanem az Európai Bizottság indított kötelezettségszegési eljárást Magyarországgal szemben „az uniós jog megsértése miatt”.


A sem szabatosnak, sem célszerűnek nem tekinthető „brüsszelezés” más EU-tagállamokban is folyik, s joggal merül fel a kérdés, véletlenül alakult ki e ködösítés, tapintatból, avagy még nyomósabb ok miatt? A háttérben nem annyira meggondolatlanságot, hanem a mintha-világ ügynökeinek félrevezető szándékát sejthetjük. Ugyanis nem egyszerű szóhasználati, hanem, sarkalatos kérdés, hiszen a bűnösök megnevezése a lenne hatékony, s pontosan ismerjük is, kikről van szó. Szabadkőműves, bankár, filoszemita, újabban iszlám-pártúságot játszó háttérhatalom által kitermelt tőkés politikusok és ügynökeik. A mi politikánk ezt szerencsére egyre kevésbé hallgatja el, ha e meghatározásokat nem is meri használni. Viszont helyesen rámutat, azért állhatott elő az EU alkotmányát, alapszabályzatait félrerúgó, törvénytelen, az emberi normákat áthágó döbbenetes helyzet, hogy a tagállamok kifejezett kárára, a legnagyobb politikai figyelmet, gazdasági, pénzügyi, sőt katonai támogatást a nem-tagállam Ukrajnának, pontosabban megnevezve: a jelenlegi nem-ukrán, hanem nemzetidegen ukrajnai vezetésének nyújtják. A geopolitikai környezete ellen tervezett háborúját pedig beerőszakolják az unióba! Minden feltétel, vagy szerződés nélkül, a háttérhatalom parancsára! Sőt, az EU egyre inkább NATO-ként viselkedik, a tagállamok megkérdezése nélkül a nem tagállam Ukrajnára fordítja erejét, sőt követeli, hogy ők is ezt tegyék, ahelyett, hogy a kontinensünk egyre sérülékenyebb sorsával törődne. Még Ázsia felé is terjeszkedik, sőt az amerikai, háttérhatalmi érdekek által rendellenességeknek ítélt fejlemények miatt immár eszelősen Guatemalát is szankcionálja. A földrajzi, történelmi, szellemi-kulturális vonatkozásban európainak kérdőjellel tekinthető Ukrajna, Moldova, a Georgiává átnevezett Grúzia csatlakoztatásán mesterkedik, miközben a balkáni jelölteket és Törökországot évek óta várakoztatja.


Ha a számtalan lelkendező, de címezetlen békekövetelésekben megneveznék az Európai Parlamentet, Európai Bizottságot, vagy a bizonyítottan köztörvényes bűnöző Ursula von der Leyent és korrupt szakmabeli társalkodónőit, nagyobb lenne mind a hazai, mind a nemzetközi mozgósító-tudatosító ereje mindazokkal szemben, akik a háttérhatalom által elképzelt világ megteremtésén mesterkednek. Leyen zsaroló feltételeket szabott a nekünk jogosan járó pénzek folyósítására: húszmilliárd eurót továbbra is visszatart az LMBTQ-jogokkal, a tudományos szabadsággal és a menekültügyi jogokkal kapcsolatos, kiagyalt aggályai miatt. A történelemmel megy szembe az a szövetségi rendszer, amely a világ szeme láttára lop, csal, hazudik, erre kényszeríti a tagjait, s ha nem teszik, bünteti őket. Nem kenyerünk a nosztalgia, de látva az EU érdekeivel is szembemenő gátlástalan kapzsiságot, revolverezést, fenyegetést a magyar gazdaság tönkretételére, vágjuk az EU-vezetés képébe, hogy a KGST hasonlíthatatlanul jobban töltötte be a közösségi szerepét, segítette világhírű exportágazataink fejlődését, érezhetőbben tisztelte a nemzeti érdekeket. 


Szerencsére vezető politikusaink többsége védelmezi jogainkat, bár nagy árat kell fizetniük érte. Orbán Viktornak is, aki az EU méltatlan vezetőivel szembeszállva, s a nemzeti érdekeinket védelmezve, iránymutatóan leszögezte: „Amennyiben európai fejlesztésre fordítottuk volna azt a pénzt, amit odaadtunk Ukrajnának, az európai gazdaságok jobban jártak volna.” Hozzátette „Ukrajna tagjelöltként való felvétele nem egyezik Magyarország nemzeti érdekével, ezért ezt a kérdést nem tűzzük napirendre.” Kártékony következményekkel járó talányos fejlemény, hogy a háttérhatalom kikényszerítette a csatlakozási tárgyalások megkezdését a nem-ukrán Ukrajnával. Tudatosan, vagy tudatlanul, meggondoltan, vagy félelemből, de hazaáruló, vagy akként eljáró az a huszonhat ország-vezető, akik a saját nemzeti érdekeik és Európa érdekei ellen szavaztak. A hazai ellenzékiek is idézgetik miniszterelnökünket, árulásról beszélnek, mert nem vétózta meg a csatlakozási tárgyalások beindítását, amit előtte a leghatározottabban képviselt. Mi tagadás, formailag ez tényleg ellentmondás, és szülhet előre nem látható veszélyeket. Az elemzéseket mellőző vagdalkozások azonban csak nehezítik a nehéz helyzet kezelését. Az igazság az igazság, volt, marad és lesz a hazában, Európában akkor is, ha egy ember képviseli. Az igazság pedig a szemünk előtt van. Az a fontos, hogy a világ színe előtt harcolt, ameddig lehetett, nemzetközisítette annak tudatát, hogy veszélyes bevinni a háborút az EU-ba! Az ukrajnai, azaz a háttérhatalmi igények teljesítése ezután még több kételyt vált ki a 26-okban, s a magyar álláspont követőkre találhat. 


Ugyanakkor tárgyilagosan látni kell, tőkés társadalomban élünk, az termelte ki az önsorsrontó fordulatokat tudatosan vagy öntudatlanul elfogadó politikusokat. Ha az álbaloldali ellenzék lenne kormányon, szó nélkül vállalt volna mindent, a fizetést is, még gavallér borravalót is adott volna. Holott Ukrajna, még ha meg is szabadul a nem-ukrán mivoltától, sokáig nem lesz képes és nem is akarja teljesíteni a társulási feltételeket, s ezt egyre több tagállam kényszerülni fog belátni. Ezért az a vélemény a helyénvaló, hogy ha figyelembe vesszük országunk gazdasági-katonai súlyát, többet értünk el, mint amit előnytelenné vált helyzetben remélhettünk. A számtalan zsarolást és fenyegetést is kikerültük. Például a vétójog megvonása Magyarországtól, amelyet más országok már tucatszor gyakoroltak. Franciaország 1963-ban vétózott, ugyanis a közös mezőgazdasági politikát féltette a tagságra pályázó Angliától, amely végül egy évtizeddel később tudott csatlakozni a közösséghez. (S lehet, hogy egy évtizeddel előbb is lépett ki, mint ahogy összeomlik). Bulgária 17 éve vétózza, hogy szomszédja, Észak-Macedónia elkezdje a csatlakozási tárgyalásokat az EU-s tagságról. 2011-ben Finnország és Hollandia új országok csatlakozását vétózta meg a schengeni övezethez. Lengyelország többször alkalmazta a vétójogot az uniós döntések blokkolására a jogállamisági kérdésekben, s a migrációs paktum esetében. Franciaországnak az európai alkotmánytervezet, Szlovéniának a horvát uniós csatlakozás vagy Ausztriának a román és bolgár schengeni tagság megvétózása kapcsán elnéznek, akkor Magyarországnak miért nem tűrik el a vétózást, hanem minden jogi normát megszegve, meg is akarják vonni tőle e jogot?


Akadnak más fontos körülmények, amit hangsúlyozni kellene. Ne csak azt nézzék, hogy Orbán Viktor mit mond, hanem azt is, hogy mit nem, valamint, hogy mit tesz! Az Európai Tanács előző csúcstalálkozóján megvétózta 64,4 milliárd eurós költségvetés felülvizsgálatát, amelyből 50 milliárdot meghitelezett segélycsomagként Ukrajnának akartak juttatni. Az EU-vezetés és a nem-ukrán ukrajnai kormány számára fontos két kérdésben akkor nem sikerült döntést hozni, illetve elnapolták 2024 februárjára. Ezt követően folyamatosan zsarolták Magyarországot, gazdasága tönkretételével is megfenyegették. A februári csúcs idejére megdolgozták a 26-okat és elfogadtatták az 50 milliárdot, amelyből 17 milliárd – akár hiszi az olvasó, akár nem – vissza nem térítendő támogatás! Miközben mi, mint tagállam, a helyreállítási alapból jogosan járó összegek kis részét is csak újabb és újabb jogszerűtlen feltételek teljesítése után kapjuk meg! A hitelcsomag visszafizetéséről szó sem esett, olyan hangok hallatszanak, hogy az EU-nak arról eleve le kell mondania. Azzal nyugtatják önmagukat, hogy az 50 milliárdot nem fegyvervásárlásra, hanem az ukrán állam működésére fordítják. Ezt akarják elhitetni velünk, még annak ellenére is, hogy velük együtt mi is látjuk, már minden európai állam és állampolgár szenved ettől a ”működéstől”. Az európai országoknak semmi érdeke nem fűződik ehhez az eljáráshoz, sőt kifejezetten ellenük, főleg pedig a háború folytatására irányul. Takargatott külön tárgyalás folyik arról, az Európai Békekeretet növeljék-e ötmilliárd euróval, hogy újabb fegyverszállításokra fordíthassák.


Mindezek láttán nehéz hitelt adni annak a hivatalos értékelésnek, hogy „sikerült minden egyes célkitűzésünket teljesíteni.” Tárgyszerűbben kellene eljárni, hiszen a fő célt, hogy a háború helyett a békét segítsük elő, nem értük el. Ígéreteket kaptunk csak. Mi tagadás, karrakánabb lett volna, ha Orbán Viktor kitart az egyedül képviselt helyes álláspontja mellett. De nyilvánvalóan sokkal több és súlyosabb körülményt ismert, mint amennyit mi meg tudunk említeni, s mindent mérlegelve, nem ment fejjel a falnak, vállalva, hogy lesznek kellemetlen hazai és nemzetközi következményei. Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy súlyos teherként nehezedett rá az álbaloldali ellenzék kiterjedt és bőséges háttérhatalmi támogatással rendelkező hazaáruló és ellenséges tevékenysége. Álláspontját azonban a csúcs előtt, a csúcson és utána is ismertette. A világközvéleménnyel is, aminek pedig eddig is megvolt és ezután is meglesz a logikus hatása. Íme: "Brüsszel a háború lázában ég, és minden a háború körül forog. Tehát az európai vezetők háborús logika mentén érvelnek. Magyarország szerint pedig Brüsszelben mindennek a béke körül kellene forognia" Viszont, valóban sikerként, Magyarország elérte, hogy a nekünk járó pénzek nem mennek Ukrajnába, valamint feltehetően visszavonásra kerül az a gyakorlat, hogy jogállamisági aggályok miatt felfüggeszthetik az országoknak járó forrásokat. A hazug, csaló, gyilkoló nem-ukrán ukrajnai vezetésben nem lehet bízni, de Orbán Viktor döntő szavazata, más körülmények kedvező alakulása esetén, azt is eredményezheti, hogy teljesítenie kell a kárpátaljai magyarok védelmében előterjesztett igényeinket. Bár Zelenszkijt, Leyent és bandájukat ismerve, egyik ígéretben sem hihetünk, amíg nem teljesülnek.


Van még valami, ami jogos kételyeket szül. Nevezetesen, hogy Magyarország a közös költségvetésen kívül hajlandó odaadni a ráeső összeget. Miért kell egyáltalán pénzelnünk nem-ukrán Ukrajnát, hiszen bennünket, a kárpátaljai magyarokat ellenségként kezel, több vezetőnket halállistára tette? Köztük Orbán Viktor miniszterelnök, Szijjártó Péter külügyminiszter, Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke, Várhelyi Olivér uniós bővítési biztos, s gyakorlatilag a kárpátaljai magyarság. Vég nélkül sorolni lehetne magyarellenes tetteiket, kijelentéseiket és terveiket. E körülmények ellenére, a fentiekből kifolyólag részünkről parancsoló előfeltételek támasztása nélkül, folyt az Orbán-Zelenszkij találkozó külügyi előkészítése. Addig tárgyalni sem lehetett volna erről, amíg hivatalosan, elnézést kérve nem közölték, hogy levették a magyar vezetőket a halállistájukról. Rá is fizettünk, hiszen ellenkezőleg, ezt meg is erősítették az ukrajnai magyar képviseletre küldött e-mailben, közölve, hogy gyűlölnek minket, „Isten megbocsát, de az ukránok nem”, s a találkozó előkészítésére Ukrajnába utazó Szijjártót a halál várja! Semmilyen magyar nemzeti érdeket, de még ukrán nemzeti érdeket sem látunk a feltétel nélküli magas szintű találkozókban. Meg kell tagadni. Nem lesz egyszerű kitartani mellette, de meg kell tennünk, és ebben minden támogatást meg kell adnunk a kormánynak.


Annak biztos tudatában, hogy az igazság az igazság, volt, marad és lesz a hazában, Európában akkor is, ha egy ember képviseli, mindemellett ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a jelenlegi nemzetközi helyzet még rövid időre sem marad változatlan, s okos politika ezzel számol is. Magyarországtól Nyugatra pár hónapon belül néhány országban, s magában az EU-ban számottevően változhatnak a körülmények. Keletre pedig, különösen Ukrajnában egész biztosan és lényegesen fognak is változni. A BRICS erősödésével pedig a világban is. Akkor pedig ugyanezek a kérdések másképpen vetődhetnek fel.



Európában tűzparancsot, Közel-Keleten tüzet szüntesst!


Az eddigi fejlemények a napnál is világosabban mutatják, hogy az EU támogató-csalogató intézkedései miatt a háttérhatalom által beindított migrációs áradatot politikai, adminisztratív intézkedésekkel, de még határzárral sem lehet leállítani. A honfoglaló betolakodás folytatódik. Nagy európai egyéniség, Thomas Mann ilyen esetekre mondta: „Hol nem győzöl okkal, vágj bátran közbe bottal.” Mindezek okán Európának, az EU-nak, nekünk is nem lehet más az irányelvünk, mint az Európának is kijáró jogos önvédelemből, jó előre bejelentve, megadott pontos közeli időpont megjelölésével, jogi-gyakorlati körülményeinek, feltételeinek kidolgozása és közzététele mellett, a betolakodóknak, s a világnak tudomására hozandó kategorikus figyelmeztetését követően, tűzparancs érvénybe léptetése a schengeni határon. Megnevezve, hogy a minden szempontból törvénytelen, mesterségesen keltett, a tévesen migrációnak nevezett hódítással szemben. Értésre kell adni egyértelműen, hogy aki ostromolja a schengeni határokat, vagy törvénytelenül betolakodik, főleg ha még fegyvert is visel, a saját felelősségére teszi, s az életével játszik. Ha megsérti a tűzparancs közhírré tett feltételeit, a határőröknek nem mérlegelni, hanem az előírt figyelmeztető szigorral kell eljárni. Ahogy egy európaival így bánnának el, de előzetes figyelmeztetés nélkül, ha az ő országaikba ilyen módszerekkel akarna bejutni.


Sokan mondják majd, könnyű ezt leírni, de a lehetetlennel határos a megvalósítása. És igazuk is lesz. Ám ahhoz, hogy terebélyes viharálló faóriást kapjunk, azt a kis magot el kell ültetni, a kikelő palántát öntözni és gondozni kell. Az is magától értetődik, ezt egyedül nem tehetjük meg, szövetségeseket kell találnunk, de mindehhez sürgősen fel kell vetni, s fogadtatni a tűzparancs gondolatát. (E kérdésről részletesebben írtunk a Tudatunk védelme-11 fejezetben. A Hír Tv Sajtóklub műsorában egy félmondatban elhangzott a tűzparancs kifejezés, de néma csend követte.) Európa vagy megérti, hogy a kialakult helyzetben nincs más módszer, amellyel meg tudja védeni európai mivoltát, s a létét. Teljesen kizárt, hogy Európa a jelenlegi módszerek mellett maradjon, hiszen minden a rosszabbodás irányába mutat; Európa végbemenőben lévő múltjának eltörlését követően a jövőjét is törölni fogják.


A tűzparancs áldozatokkal fog járni, s akadnak majd, akik elítélik. De a tudatos európai állampolgár nem háborodhat fel azért, hogy sokéves lenézés, terror, sőt gyilkosság elszenvedése után védik a létérdekeit, Európa és hazája határait. Főleg, ha mindvégig hallgatott, amikor azokat idegenek ostromolták, zaklatták, őt alacsonyabb rendűnek tekintették, s betolakodó ingyenes eltartására kötelezték. A történelmi pillanat is az akaratunkon kívül jött el! Rákényszerülünk, de ha nem tesszük meg most, a helyzet pillanatokon belül kezelhetetlenné válik. Afelől sem lehet egy csepp kételyünk sem, ha nem lépünk, a betolakodók fognak először lőni, és a háttérhatalom „illetékesei” megelőző, vagy ellenintézkedéseket hozhatnak. Ám mi maradunk birtokon belül, és erkölcsi fölényben, ha bejelentjük a tűzparancsot a világ színe előtt.

   

Semmiképpen ne végezzünk azonban félmunkát. Néhány kisebb, de szorosan idetartozó, s ugyanolyan jelentőséggel bíró feladat vár még megoldásra, amelyeket csak megemlítünk. A már beilleszkedett vendégmunkások kivételével, hozzá kell látni a betelepültek döntő többségének a kitoloncolásához. E remigrációnak nevezett folyamat törvényes legyen, s azokra vonatkozzon, akik gyilkolással, terrorizmussal, vagy más bűncselekménnyel, illetve gazdaságilag, kulturálisan, vallásilag károsítják az európai társadalmakat, párhuzamos társadalmi intézményeket alakítanak ki, vagy más módon aláássák a társadalmi rendet, származzanak bármely országból, s legyenek itt bármennyi idő óta. Ha elkésve is, de parancsoló, hogy, Németország ebben vezető szerepet játsszon. És persze, mindezt nem kesztyűs kézzel, ahogy elkezdte néhány nyugat-európai ország. Azaz állítsák helyre az európai őslakosok egyenrangú állampolgári jogállamiságát. Támogatni kell az önkéntes visszatérést is, amelyet több állam egy ideje már ösztönöz. Továbbá szigorúan korlátozni kell a bármilyen jogcímen egyre növekvő „törvényesen” és csendben betelepülők számát. Mihozzánk hamis jogcímen ukránok, kínaiak, zsidók, hollandok, németek, Fülöp-szigetiek és mások özönlenek. Nem integrálódnak, semmi előrevivőt nem tesznek hozzá a társadalmunkhoz, s alapvetően kizsákmányolók, ingyenélők. Elég Budapest utcáin sétálni annak megállapításához, hogy hiába tagadják, folyik a lakosságcsere is. Mindez az illetéktelenné vált magyar illetékesek engedélyével, hiszen másképpen nem is történhetne! Egyesek már szavazati jog megadását is tervezik részükre. Legyünk éberek, mert az efféle „véletlenek” már a teljesen alkalmatlan és gazdasági-politikai károkat okozó Karácsony Gergely főpolgármesterré választásában és posztján megtartásában is szerepet játszanak.


Nemzetközi téren, amennyire Európa ereje futja, egyidőben, vagy akár előbb a tüzet szüntess parancs kikényszerítésének hathatós nemzetközi elősegítése is parancsoló minden idegen megszálló ellen, akik népirtó harcot folytatnak a palesztin, arab és más népek ellen, s az ukrán népet szembefordítják testvérnépével, Európában uralkodni akarnak az államalkotó őslakosokon.


Belpolitikában pedig, ha lehet ugyancsak nemzetközi összefogással, az egyes országokban, emberi körültekintéssel, de vissza kell vonni minden EU-s és/vagy nemzeti rendelkezést, amely előjogokat biztosít nemzetidegeneknek az őshonos európai népekkel szemben. Nemzetellenes, ezért megengedhetetlen, hogy országainkban a globálisnak nevezett háttérhatalom hatalmaskodó ágazatai titkos módszerekkel, hamis jelszavak alatt végezzenek bármiféle káros gyakorlatot.


A betolakodó migránsoktól nem lehet megtagadni a jogot, hogy a palesztin nép mellett tüntessenek. Ám tudomásukra kell hozni, hogy a palesztin népet nem az európai fővárosokban szervezett tiltakozó felvonulásokkal, radikális jelszavakkal, palesztin zászló lobogtatásával segíthetik hatékonyan. A csatatér nem itt van, hanem Közel-Keleten, Gázában, Jeruzsálemben, Szíriában és a szomszédos országokban. Ott van szükség a harciasságukra. Azt is meg kell értetni velük, hogy a jobb megélhetésért, a jobb hazáért sem Európában kell harcolniuk, a készbe beülés kikövetelésével, gyilkolással, terrorizmussal, párizsi városnegyed szétverésével, a magyar határkerítés ostromával, hanem a saját hazájukban.


Nem lehet szó nélkül elmenni amellett sem, hogy az ellenzék kiemelkedő ország- és népellenes vezetői, a főpolgármestertől kezdve az EU-ban ellenünk dolgozó képviselőikig, támogatják a betolakodókat, évek óta törvény- és alkotmányellenes tevékenységet folytatnak, ám zavartalanul élik világukat, még a nyilvánvaló köztörvényes bűneikért sem vonták őket felelősségre a törvény által előírt kellő szigorral. Szavakban folyik a hadakozás ellenük, de a tettek beszélnének. Ugyanakkor a történelmi alkotmányunk, magyar, vagy szkíta hagyományaink érdekében szót emelőkkel szemben példát statuálóan, vaskézzel eljárnak. Ővelük mintha nem is akarnánk szavakkal, politikával, joggal érvelni, hanem kíméletlenül és túlzott felhajtással lecsapunk rájuk. Ha jogállamban élünk jogosnak kell tekintenünk a Magyarok Világszövetsége által ezekkel kapcsolatban felvetett kérdéseket, s választ kell igényelni rájuk, megnevezve, hogy kiknek az érdekeit is szolgálja ez a kettős melléfogás? 


Itt az ideje hát, hogy megijedjünk, és a leghatározottabban nekilássunk történelmi teendőinknek. Vagy feltámad bennünk az életösztön, vagy elpusztulunk Európával együtt. A jelenlegi eszközökkel nem lehet győztes csatát vívni a háttérhatalom sokoldalú támogatása mellett maguknak mindent kikövetelő betolakodókkal szemben. A békeszeretet nem zárhatja ki a fegyverfogás lehetőségét a nyilvánvalóbbnál is nyilvánvalóbb parancsoló helyzetben, amikor annak vagyunk tanúi, hogy a radikális iszlám és a szemitizmus – könnyen lehet, hogy titkos szövetségben – sikeresen gyűri maga alá Európa őshonos népeit és nemzetállamait.

                                 

Novák és Novák


Úgy hozta a sors, hogy a közelmúltig két ismert hivatalban lévő közéleti és politikai szereplőnk viselte ugyanazt a vezetéknevet, Novák Katalin köztársasági elnök, és Novák Előd, a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke.

 

(A jelen írás pont akkor készült el, mikor Novák Katalin lemondott. Ennek okán szükséges e párszavas magyarázat. A lényegi tartalmi, vagy akár csak stilisztikai változtatást szükségtelennek látjuk. Egyrészt, mert úgysem mondanánk mást, másrészt mert a mondanivalónk a személyi változástól függetlenül is érvényesek. Ráadásul ez az alfejezet is csak e formájában illeszkedik az írás alcímében megadott tematikához, a tudatrombolás nevén nevezéséhez. Eredeti formájában is jelenthet talán némi hozzájárulást a fejleményekről nyilván sorozatban megjelenő elemzésekhez, amelyek közé esetleg majd mi is besorolunk. Innen következik az eredeti írás.) 

 

Mindketten büszkén vállalják magyarságukat, családanya, illetve családapa mivoltukat. A tudatos magyar hazafiak ezért tisztelik is őket. Elhatárolódnak az őket érő álbaloldali és szélsőséges mocskolódásoktól, s a közösségi oldalak egymondatos, vagy félmondatos odamondogató minősítgetéseitől. A tiszteletük fenntartása, előző és jelenlegi teljesítményeik elismerése mellett, hazafiúi állampolgári kötelezettségüktől vezérelve, szóvá teszik azonban a szemet szúró eltájoltságot napjaink nagy horderejű eseményeinek beállításában és értékelésében. Bíráló szándékaik tisztességesek, segítő célúak, ám nem mellébeszélők. Teszik ezt annak reményében, hogy az egészséges beállítottságú és egyre tudatosabb közhangulat, valamint a világpolitikai fejlemények irányvonala, az események valós okainak kiderülése bátorítanak mindenkit rá, hogy történelempolitikai szemlélettel vizsgálják és minősítsék ezeket.


Novák Katalintól sorozatban hallják, „egyértelműen ki kell állnunk Ukrajna mellett, és el kell ítélnünk Oroszország jogtalan agresszióját ... Ukrajnának joga van azt mondania: a háború a Krímben kezdődött, és a Krím visszafoglalásával is kell véget érnie.” Sőt: „Ukrajna Magyarország támogatását és teljes szolidaritását” magáénak tudhatja. Az efféle, a valós történetektől elvonatkoztatott kijelentések törlik a szemünk előtt lejátszódott közelmúltbeli történelmet, ami hamis következtetéseknek enged utat. Szem elől tévesztik, hogy semmi sincs magától, előzmény nélkül, mintha önmaga oka lenne. Nem érzékelik a kiáltó ellentmondást aközött, hogy amit megtehettek a koszovói albánok NATO-támogatással és bombázással, népszavazás nélkül, azt a krími oroszok még népszavazással, békés úton sem tehetik meg. Folyamatosan hallják, hogy Ukrajnának és Izraelnek joga van az önvédelemhez. Oroszországnak nincs hozzá joga, hogy az ukránok közel évtizedes öldöklése után megvédje az oroszokat?


Nem ártana tanulni a mostani lengyel eseményekből. A lengyel jobboldal azért eshetett a háttérhatalom áldozatául, mert az elvakult oroszellenesség foglalta le figyelmük és erejük javát. Olyannyira, hogy Mateusz Morawiecki megbuktatott miniszterelnök a davosi világgazdasági fórumon ennek ellenére sem a tragikus lengyel, hanem az ukrán helyzetet nevezte "mélységesen aggasztónak". Sajnos, Novák Katalin felszólalását is az oroszellenesség jellemezte, külön tv-nyilatkozatban még az is kijelentette, hogy „Oroszország nem győzhet, és ez a legfontosabb. Ezt kell elérni”, mert „Oroszország átlépte a Rubicont”. A magyar hazafiaknak viszont az világos, hogy Novák Katalin nem a Rubicont lépte át egyszer, hanem annál fontosabb határt és többször. 

   

Közvéleményünk sem érti, ha Ukrajna nyíltan ellenséges velünk szemben, miért akarunk mégis mindenáron barátkozni vele? Oroszország pedig szavahihető partner számunkra létfontosságú kérdésekben, egyik méltóságunk meg könnyedén elítélgeti? A Krími Platform értekezleten még az Ukrajnával szimpatizáló államok sem értettek egyet Kijev jóvátételi és egyéb követelményeivel, Novák Katalin viszont kiállt mellette, sőt erősködött, hogy csakis ezen a platformon jöhet létre béke. Nem lehet eltekinteni a közismert ténytől sem, hogy folyt orosz-ukrán béketárgyalás, s ahogy Putyin is beszélt róla, s az ukrán tárgyalóküldöttség vezetője is elismerte, készen álltak a megállapodásra, de Boris Johnson akkori brit miniszterelnök Nyugat nevében leintette őket. Megkérdőjelezendő, hogy Ukrajna területi integritását és szuverenitását védelmezi, amelyek történelmileg, jogilag, közigazgatásilag eleitől fogva nemzetközileg is kérdőjelesek, s az USA és a NATO, meg az EU beavatkozása óta olyannyira azok, hogy az ENSZ-ben is problémaként merülnek fel. Látni kellene azt is, hogy a béke követelése konkrét felelősök megnevezése és irántuk igény támasztása nélkül – sőt a háttérhatalom által áldozatnak kiszemelt Oroszországra célozgatva – éppen a béke megteremtését akadályozza, akaratlanul is az agresszorok kezére játszik. A hazafiak nem értik, milyen béke mellett kardoskodik, amikor az ukrán és izraeli áldozatok mellett harcos elfogultsággal kiáll minden adandó alkalommal, de a palesztin civilek hét évtizede, és a szeme előtt jelenleg is folyó gyilkolását nem ítéli el. Az állandóan kiemelt eltúlzott humanitárius segítségnyújtásunk ellenére bebizonyosodott az is, csak hátránnyal járt, hogy az orosz különleges hadművelet beindítását követően Magyarország kis időre félretette a jóvátehetetlen sértéseket, megalázást, károkat szenvedett kárpátaljai magyarság égető problémakörét.


A hazafiak a történelempolitikai szeml