top of page

Széljegyzet: A láthatatlan ellenség









Magyar Tímea írása









Ukrajna immár ötödik hónapja küzd minden erejét bevetve az ellenséggel. Egy agresszor országgal, mely birodalmi ambícióitól hajtva nem kímél sem emberéletet, sem infrastruktúrát, sem gazdaságot. De míg a megszálló megsemmisítő hadereje jól látható, s ezáltal ellen lehet neki állni, több más, „láthatatlan” ellenség is fenyegeti Ukrajnát.

Mire gondolok? A demográfiai krízisre. Mely lassan lopakodva akár nagyobb kárt is tehet az országban, mint a kézzelfogható fegyveres konfliktus, mely előbb-utóbb véget fog érni. Hisz február 24-e óta több millióan – az ENSZ adatai alapján hét és fél millióan, más források szerint több mint tízmillióan – hagyták el hazájukat. Többségében nők és gyerekek. Egy április eleji felmérés szerint a távozók 79 százaléka nyilatkozott úgy, hogy vissza szeretne térni Ukrajnába. Attól tartok, a háború elején, amikor a hazafias érzelmű emberek még bíztak a harcok gyors befejezésében, túl optimistán nyilatkoztak. Ma, amikor mindenki számára világossá vált, hogy a konfliktus elhúzódik, a külföldre menekültek elkezdtek munkát, állandó lakást keresni. Ez viszont nem várt láncreakciót indíthat be. Mert ha a menekültek adaptálódnak külhonban, a gyerekeket beíratják az óvodába, az iskolába, normális megélhetésre találnak, nagy valószínűséggel nem vágynak majd vissza a számtalan nehézséggel terhelt bizonytalanba. Sokkal valószínűbb, hogy amint megnyílnak a határok, a férfiak is követik családjukat. Hisz ott az otthon, ahol hazavárnak. S minél tovább tart a háború, annál többen telepednek le a szomszédos és távolabbi országokban. Egyes szakemberek előrejelzése szerint egy elhúzódó vagy állóháború esetén több milliós visszafordíthatatlan veszteséggel kell számolnia az országnak.

S ha nem lenne elég az elvándorlás, ott van még az alacsony születési szám, ami a jelen helyzet miatt tovább csökken. Ukrajna függetlenségének harminc éve alatt a lakosságszám tízmillióval csökkent, az egy nőre jutó csecsemőszám pedig 1,22-re. Ez a világ egyik legalacsonyabb mutatója. Amíg harcok dúlnak Ukrajna területén, az itt maradt párok sem fognak gyermeket vállalni.

A migráció rányomja bélyegét a lakosság korösszetételére is. Mivel az elvándorlók átlagéletkora harminchat év, a gyerekeken kívül pont a munkaképes korúak áramlanak ki, ami munkaerőhiánnyal, gyorsabb elöregedéssel fenyeget, ebből kifolyólag pedig a nyugdíjrendszerre nehezedő teher is tovább nő.

Tudom, hogy a születésszám csökkenése és az idősödő társadalom ma szinte az egész világon aktuális probléma, de a nyugati országok a termelés gépesítésével és a bevándorlók foglalkoztatásával kompenzálni tudják a demográfiai problémákat. Ukrajnának az a tragédiája, hogy számos ország az innen elvándorlók révén jut pótlólagos erőforrásokhoz.


 






394 megtekintés

Comments


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page