SZENT ESTE (Lengyel Károly verse)
SZENT ESTELehetne minden szavunk akár egy fénylő csillag,
mit vándorló szakadt felhők hiába takarnak,
így esztendő végén, világló ünnep idején
súgja a csend újra, holnap a Kisded közelít.
Mondd, Uram! Mi lesz velünk? Lesz-e erőnk Igédhez?
Magad is testben jártál köztünk, jöttél, mint gyermek,
s a világ egyetlen kincsét, mit a Fénybe írtál,
évezredek múlva is csak a gyertyák hordozzák.
Oly piciny az első láng! Alig mutat alakot,
mégis tárulnak felé jégvirágos ablakok.
S mind sorban, ahogy múlnak a titokkal telt hetek,
Jössz közibénk azért is egyre lejjebb, közelebb.
Díszített asztalunkhoz most illatok tánca hív,
hogy feledjük nincseink, hogy véget ér a sötét,
gyerekkorunk lélekcsengetyűi visszhangoznak,
halvány emlékek ringatnak illanó csodákat.
A győzhetetlen szó, mi imára kulcsol kezet,
minek meghajolnak a jászol előtt a térdek,
átvezet lágyan a szenvedésben, éjszakában.
Kezünkbe rejt mirhát, tömjént, csillogó aranyat,
fejünkre szégyen ne hulljon, még Ő ajándékoz.
Mert, lásd, Uram, mit is adhatnánk földi vándorok?
Itt porban, éhesen, szomjasan, fázva darócban,
Hitben éltetőnknek mára szavaid maradtak.
Tisztelj meg minket újra, Uram, hirdesd a békét,
hogy a Szent, az egyetlen parancs eljöve közénk
vegye el kezünkből kockán szaggatott köntösünk,
tövisből font koronánk végtére letehessük.
Már nem kell csillaggal vezetni, érkezz titokban!
Megtaláljuk a jászolt, és mutatjuk világnak.
Íme! Nézzétek! Hozzá könyörögtünk, őt vártuk.
Térdelj Ember! Örvendezz ma éjjel és imádkozz!
Budapest, 2008. december 22.
Deák Ferenc (szájjal és lábbal festő) alkotása
Comments