Tizenkét létajánlás – 12. TÉRJ VISSZA AZ EGYHEZ (Hajdu Zoltán kőtáblája)

Ami az embert és az Egyet összeköti, az a teremtés és a teremtés fenntartása, az állandó változás, a dualitások körforgása (cirkularitása) és hullámzása, az elektronok, protonok és neutronok pulzálása és az ebből eredő, az ember által is megtapasztalható rend, szabadság, igazság, szeretet, szépség és akarat. Az „akarat” az Egy részéről a folyamatos teremtés, az ember részéről pedig a tudatos és folyamatos részvétel a teremtésben, amit visszatérésnek is nevezünk. Ha a tudományban elfogadott természetes kiválasztódás működik, akkor ugyan mivel magyarázható azon emberek sokmilliós tömege, akik nem akarnak visszatérni? Azzal, hogy a szelekció immár nem természetes, hanem a mindenkori hatalom által mesterségesen „csinált”: irányított manipuláció. Korábban a „csinált” szelekciót a vallásos intézményrendszer önmagában gyakorolta, majd kb. a XV. századtól a világi hatalommal együtt. Azóta két hatalom van a szakrális ember felett. Mindkettő eltérít a visszatéréstől és a tudatlanság szakadékába vezet minket. A manipulációban sikerült az Egy képével és azonosságával elhitetni, hogy neki külső segítségre van szüksége, mert önmagában tehetetlen. Mindkét szolgáltató hatalomnak sikerült elérni, hogy az ember leértékelje teremtettségét, hogy kivetkőzzön magából, és egyetemes énje helyére felépítse mesterséges individuális énjét, amely által egyszerű elme-testté változott, aki már nem képes visszatérni az Egyhez. A mi felelőtlenségünk és tudatlanságunk, hogy kényelmünk érdekében megengedtük, hogy mások manipuláljanak. 

Nem véletlen, hogy a XX. és a XXI. századtól kezdve annyira fontos lett a racionális és mennyiségi gondolkodás, az anyag megismerését célzó matematika és a fizika, és kevésbé volt fontos az élet megismerésével foglalkozó biológia oktatása. Az elme-test racionális gondolkodására, a külső világunk ötféle észlelésére és a védekezésre valóban szükségünk van, mert nélkülük nem tudnánk fizikailag létezni. De ez nem minden. Ami a racionális gondolkodás fölött van az, a lélek értelme, és az Egyhez való visszatérésünkben erre lenne szükségünk. Elménket csak akkor és ott kellene használjuk, amikor és ahol szükségünk van rá, különben nem, mert az észlelés és a védekezés eltereli figyelmünket az egyetemességről, lelkünk értelméről. A napi 24 órás állandó gondolkodásra, cselekvésre és az individualizálódásra nincs szükségünk. Ezzel szemben, egyre többet kellene meditálnunk és egyre többet kellene egyetemes énünkkel foglalkoznunk. A meditáció vezethet rá például arra a felismerésre, hogy egyetemes Énünket az Egy megfeleződése teremti, lásd például az ember teremtését, vagy Beavató Mesterünk ittlétét, az Én megkettőződése pedig teremti a másik ént, amit tudatosodásnak, példakövetésnek, tanítványságnak is nevezhetünk. Az Egy az Énben van, ahogy az Én az Egyben van. Amint Beavató Mesterünk mondta: „Én őbennük, te énbennem, hogy tökéletesen egy legyenek… ott legyenek velem, ahol Én vagyok”, majd „maradjatok bennem, akkor én is bennetek maradok".

A teremtés folyamatos, nem egyszeri alkalom, hanem ma is a szemünk előtt keletkező másolatokban (replikációkban), vagyis a „memória testek” sokszorozódásában nyilvánul meg. Mi replikonok, memória-másolatok, vagy a memória-másolatok halmazai vagyunk. Memórián nemcsak az elme-test memóriánkat értjük, hanem szellemünk memóriáját is, az Egytől kapott egyetemes Énünket. A genetika által készülnek el elménk és testünk másolatai, egyetemes Énünk tudatossága által pedig mi készítjük el ‒ pontosabban szólva: tárjuk fel ‒ a bennünk levő örök Ént. Mivel „a fenséges részt adott” a teremtésből, nekünk nincs más dolgunk, mint tudatosságunk és tudásunk növelésével, bölcsességgel felfedni egyetemes Énünket, hogy egyetemes Énünk az Egyben legyen.

A tudatlan tömegember, a Homo faber, az életet fenntartó tudatosságról kevés tudással rendelkezik. Nincs ismerete arról például, hogy ami fent van, az van lent is, és ami bent van, az van kint is. Ha ezt a tételt az élethez közel álló biológia által próbáljuk megérteni: ha az önrendelkezés, az önszabályozás és a pontos hasonmás elkészítése pl. a sejt szintjén működő sejtosztódással történik, akkor a mindennapi viselkedésünkben sem térhetünk el ezektől az életszabályoktól. Az evolúció, a tökéletesedés, az alkalmazkodás és a kiválogatás létezik, de alapja nem az egymással szembeni harc, ahogy a tudatlanok fogalmazták: „a létért való küzdelem”, hanem az együttműködés képessége. A sejtek, ha nem működnek együtt, nem építik a hálózatokat, kiesnek a folyamatból. Ez lenne a sejt önszelekciója, önkizárása, ami a sejt pusztulását okozza. Az önszelekcióban, az individualizálódásban, az élettel szembeni ellenállásban nincs körforgás (cirkularitás), együttműködés és hálózatosodás. Önszerveződés, csak az együttműködésben van. Ez a tudatossági szabály egyaránt érvényes a sejtszintű folyamatokra, az egyes emberi viselkedésekre, de egy társadalom életére is, amit pl. önrendelkezésként (autonómiaként) ismerünk. 

A tudatosodás, a körforgás az evolúció fenntartója, mert a rend alapja a pontos másolás. A replikáció (másolódás, többszöröződés) eredménye pedig az evolúció. Ha a másolat nem olyan, mint az eredeti, pl. az ember nem olyan, mint az Egy, akkor a másolatban, az értelmezésben hiba, mutáció, tévedés van. Amennyiben a genetikai kód másolási folyamatát nézzük, akkor a DNS kódjainak leolvasási folyamatában az mRNS általi átírás során hiba, vagyis az eredetitől eltérő értelmezés jelenhet meg. A végleges fehérjeszintézis előtt viszont az önrendelkező sejt kijavítja magát. Amennyiben az élet fenntartásának ezt a rendjét magunkra vonatkoztatjuk, feltehető a kérdés, hogy mielőtt visszatérnénk az Egyhez, mielőtt a replikációs feladatunkat teljesítenénk, képesek vagyunk-e kijavítani hibáinkat? Rendelkezünk-e önmagunkkal, szabályozni tudjuk-e önmagunkat, képesek vagyunk-e másokkal együttműködni és esetleges hibáinkat kijavítani, vagy individualitásunk, bizalmatlanságunk és a hatalmi befolyásolás következtében folyamatosan ellenséget látunk a másik emberben? Mennyire vagyunk képesek magunkban az Egy rendjét, szabadságát, igazságát, szépségét rendjét másolni? Ha mindezek az Egy kifejeződései, képesek vagyunk-e életünkben az eredetiről pontos másolatokat (replikonokat) készíteni, vagy tudatlanságunkban mi magunk találunk ki mesterséges igazságokat, szabadságokat, szépségeket, rendet (rendszereket) stb.? A hű másolatnak mindig tükröznie kell az eredetit. Az eredeti tudatossággal, a hibás másolat tudatlansággal, vagy a biológia nyelvén: mutációval hozható létre. A tudatosság mutánsa a tudatlanság. A tudatosság az egyetemes Én, a ránk bízott feladat, hogy elkészítsük magunkban az Egy pontos képét és azonosságát. Feladatunk, hogy az Ént az Egybe helyezzük, mert akkor kerülnek az Énbe az Egy olyan megnyilvánulásai, mint a szabadság, a rend, a szeretet, az igazság, a tudatosság, a szépség stb.

Az Egyhez való visszatérésünkben az egyetemes énünk elérésének ötféle lehetséges fokozatára hivatkozunk, amelyek által leépítjük elme-testünk és individuális énünk befolyását:

1. a cselekvés a legkevésbé értelmes tevékenység, mivel az anyaggal való foglalatosságot, a tárgyszerűséget, a fizikai létezést feltételezi. Az anyag elménk és individuális énünk által tapasztalható meg, pl. az, ami kézzel fogható és szemmel látható. A modern technológiai korunk a cselekvő embert, a Homo fabert részesíti előnyben a korábbi korok értelmes és bölcs Homo sapiensével szemben. Az anyag, akárcsak duális megfelelője, az energia tapasztalati. A szellemi megvalósulás útját, aki cselekszik, az elrontja. Ezen a fokozaton  a legerősebb az elme-test és az individuális én hatása.

2. a cselekvés és a reflektív gondolkodás közötti beszéd akkor értelmes, ha másokon segíteni tud, ellenkező esetben fölösleges és ártalmas, lásd pl. a hatalomgyakorláshoz elengedhetetlen dogmákat, világnézeteket, anyagi és nem anyagi vallásokat stb. Beszédünkben a világ dolgainak megkülönböztetésére alkalmas fogalmakat használunk, amelyek tudatosságunk módosulásai, pl. a testünk, az elménk, a cipőnk, a ruhánk stb. A neveket, fogalmainkat, az értelmezéseket mi alkotjuk. A valóság a tapasztalatban van, amelynek értelmezése a fogalom. Mivel az értelmezés sokszínű, fogalmaink gyakran nem fedik a valóságot. A valóság mindig több, mint amit a fogalom képes róla kifejezni. Ki milyen pontosan tud fogalmazni, annyira tudja a valóságot megközelíteni. Ha nem lennének fogalmaink, akkor csak a tiszta valóság lenne, ahol már nem lenne szükség sem a beszédre, sem a fogalmainkra, így a cselekedeteinkre sem. Az egyetlen teljes valóság megértéséhez túl kell lépnünk hétköznapi, vagy pontosabban a több évszázados fogalmainkon, ugyanis értelmes tudásunk „növekedésével” fogalmi rendszerünket is frissítenünk kell. Ezen a fokozaton az individuális én hatása még mindig erős.

3. reflektív gondolkodásunk az elme-test 24 órás működéséhez szükséges, az anyagi (racionalitás, túlélés, védekezés) és a nem anyagi élettel kapcsolatos válaszokat keresi. Az értelmünket erősítő meditációban, amely az intuitív megtapasztalásunkat segíti elő, az egyetemes Énünkhöz való közeledés érdekében olyan kérdésekről gondolkodhatunk, mint pl. „ki vagyok?”, „mit akarok?”, „miért vagyok hálás?”,  „mi szerez örömet?”, „volt-e életemben önkívületi élményem?”, „milyen kapcsolatokat, példaképeket keresek, amelyekkel tökéletesíteni tudom tudásomat?”, „mik a gyengeségeim és az erősségeim?”, „mit tettem hozzá a világhoz és mit vettem el?”, „milyen legyen a saját világom?”. Ahhoz, hogy a gondolatból szó, majd cselekedet legyen, kell a mi akaratunk. Ezen a fokozaton az individuális én hatása már minimális.

4. az érzéseink, érzelmeink kifejezésében találkozunk pozitív érzésekkel és megtapasztalásokkal, mint az öröm, az empátia, a szeretet, a béke, a derű; vagy negatív érzésekkel, mint a düh, a harag, a félelem, a depresszió, amelyek csak akkor jelennek meg, amikor a pozitív érzelmeink hiányoznak. Az értelem útján való előrehaladásunk feltétele a pozitívnak nyilvánított érzéseink és tapasztalataink megsokszorozása. Figyeljünk arra, hogy amikor értelmes egyetemes énünket keressük, ne azonosítsuk magunkat érzelmeinkkel, ahogy az elme-test diktálta racionális gondolkodásunkkal sem. Ezek közül egyik sem az igazi énünk. Mi elsősorban értelem, majd érzelem és csak a legvégén vagyunk elme-testek. Amikor az Eggyel való azonosságot keressük, akkor lelkünk értelmével kell azonosulnunk. Azok vagyunk, akik eredetileg is egyetemes Énünkben voltunk. A többi csak az egyetemes énünk kivetülése, megnyilvánulása, illetőleg individuális énünk befolyása. Ezen a fokozaton az individuális én hatása már eltűnőben van.

5. az egyetemesség, a transzcendencia, a tudatosság, a létezés, a szabad akaratunk gyakorlása, amikor lemondunk a múltról, és már nem vagyunk a memóriánk befolyása alatt, ami a memória mögötti értelmet jelenti, és már nem aggódunk a jövőnk miatt sem. Szabadon, magunk uraként tudunk viselkedni, mert megszűnt az elme-test és az individuális én hatása. Már nincs szükségünk a cselekedetekre, a beszédre, a gondolkodásra, az érzelmekre, mert elég az Egy. Az értelmes, beteljesedett, megérkezett egyetemes Én túl van az élet adta próbatételeken, letette az érdemességi tesztet, vállalta az alkotáshoz szükséges kockázatokat, kilépett az időből, és elérte a lét fényességét. Az Én Egy lett.

 vége