TRUMP, A NARANCSSÁRGA SZEM (Laala Bechetoula jegyzete)

A hőségről, a figyelemről és a látványosság hideg végéről

A Szilaj Csikó (Magyarország) számára írta:

Laala Bechetoula

TRUMP, THE ORANGE EYE

A study in heat, attention, and the cold end of spectacle

Fordította: Marsall Ágnes 

A Gyűrűk Urában Sauron szeme nem vörösen ég. Narancssárgán ég – olvadt, ipari, könyörtelen. Nem fellobbanó tűz, hanem kohó. Nem düh, hanem izzás. Olyan, ami nem robban be, hanem hevül.

A szín fontosabb, mint szeretnénk beismerni. A vörös haragot jelent. A narancssárga kitartást. A vörös fellángol. A narancssárga parázslik. Tolkien világában a Szem nem az erőszak pillanata, hanem az égés rendszere.

„A Szem mindig éber.”

Nem mindenható. Nem mindentudó. Csak jelen van. Pislogás nélkül. Mozdulatlan.

Emlékszem, hogy valahányszor A Gyűrűk Urát néztem, szinte hipnotizált Sauron szeme. Nem a csaták vagy a hősök kötötték le a figyelmemet. Hanem az égbolton izzó jelenléte – az az érzés, hogy valami mindig figyel. Mindig ott van. Mindig éber. Még nézőként is úgy érzed, hogy a vonzáskörében állsz, mintha maga a történet is e felé a tekintet felé hajlana.

Ez áll a legközelebb a modern politika és a mítosz közötti távolsághoz.

Trump soha nem úgy működött, mint egy normális politikus. Kevésbé adminisztrátorként, inkább a figyelem gravitációs anomáliájaként működik – egy fókuszpontként, amely körül a diskurzus eltorzul. Nem kell folyamatosan kormányoznia ahhoz, hogy folyamatosan uralkodjon. Csak láthatónak kell maradnia. Jelen kell lennie. Ki kell töltenie a horizontot.

A Szem állandóan keres. Nem alszik.

Trump folyamatosan adásban van. Nem tűnik el.

A Szem figyel. Trump eluralja a teret.

„A Szem nem vakítható el.”

A modern média ezt túl későn tanulta meg. Minden leleplezéssel felerősödött. Minden botrány reflektorfény.  A megsemmisítésére tett kísérletek oxigént termeltek. Egy olyan korban, amikor a figyelem valuta, az birtokolja a hatalmat,  aki uralja a figyelmet, függetlenül attól, hogy hivatalban van-e vagy sem. Nem Trump találta fel ezt a logikát. Egyszerűen csak megtestesítette, gátlástalanul.

És az a szín – a narancssárga – aggasztó pontossággal illik hozzá.

A narancssárga a veszélyt jelző szalag, az építési korlátok és a vészjelző fáklyák színe. Úgy tervezték, hogy lehetetlen legyen figyelmen kívül hagyni. Sürgősséget, láthatóságot, figyelmeztetést jelez. Nem nyugodt tekintélyt. Nem csendes legitimitást. Láthatóságot. Állandó láthatóságot.

Trump vizuális jelképe – szándékos vagy véletlen – tökéletesen illeszkedik ehhez az esztétikához. Nem a hirtelen düh vöröse. Hanem a láng narancssárgája, amely állandósult égéssé vált. Egy jelenlét, amely inkább sugárzik, mint kitör.

 „Ő keres. Engem.”

Frodo mondata jól összefoglalja az elmúlt évtized pszichológiai légkörét: nem szó szerinti megfigyelés, hanem narratív gravitáció. Az az érzés, hogy a nyilvános diskurzus egy pásztázó sugárrá vált, amely mindig reakciókat – lojalitást, felháborodást, elbűvöltséget – keres. Nem Trump alkotta meg ezt a rendszert. Megtanulta, hogyan éljen benne meghunyászkodás nélkül, hogyan alakítsa át a figyelmet légkörré.

„Megosztja az országot” – mondják az emberek.

Nem egészen. A megosztottság szimmetriát feltételez. Trump aszimmetrikus központi szerepet teremt. Minden körülötte kering – az odaadás, az ellenségeskedés, a perek, a piacok, a mémek, a véleménycikkek, sőt még az a fogadalom is, hogy figyelmen kívül hagyják őt. Akik átkozzák a világítótornyot, azok is a szerint hajóznak.

„Nincs igazi visszaút.”

Amikor a politika ilyen mértékben válik látványossággá, a látványosság struktúrává válik. Trump felemelkedése valami mélyebbet tárt fel, mint egyetlen ember ambícióját: egy civilizációt, amely az összetartozás helyett a láthatóságot, a megfontoltság helyett a kitartást, az értelmes gondolkodás helyett a kapacitást jutalmazza. Nem ő építette meg a Szemet. Ő csak rájött, hogyan lehet teljesen benne élni.

Sauron szeme azért égett, mert volt benne üzemanyag. Trump jelenléte ugyanezen okból tart ki. A figyelem oxigén. A támogatók hűséggel táplálták. Az ellenfelek felháborodással táplálták. Az intézmények ellenállással táplálták. A piacok spekulációval táplálták. Még a csend is olyan vákuumot teremtett, amely a figyelmet ugyanarra a pontra rántotta vissza. A kohó izzik, mert a világ folyamatosan táplálja.

De minden kohónak vannak termodinamikai korlátai.

A hőhöz üzemanyag kell.

A látványhoz nézők kellenek.

A Szem nem azért félelmetes, mert örökkévaló, hanem azért tűnik örökkévalónak, mert a világ figyeli.

„Mordor hatalmát nem lehet legyőzni.”

Ez nem azt jelenti, hogy a Szem örökké él. Azt jelenti, hogy amíg uralja a figyelmet, az ellenállás önmagában nem képes feloldani. Nem lehet túlkiabálni egy kohót. A szerkezetnek túl kell élnie a látványosságot. A nézőknek el kell fáradniuk. Az üzemanyagnak el kell fogynia.

És végül ez meg is történik.

Nem robbanással.

Nem bűnbánattal.

Nem egy történelminek szánt záróbeszéddel.

A Szem nem kér bocsánatot, amikor elfogy az üzemanyag. Nem reflektál. Nem bánkódik. Egyszerűen csak lehűl. A narancssárga izzás, amely egykor elárasztotta az eget, parázsra zsugorodik. A torony egy pillanatig mozdulatlanul áll, körvonalai kirajzolódnak a már másfelé fordult horizonton. A kamerák továbbmozdulnak. A képek frissülnek. A figyelem máshová vándorol. A hő eloszlik a hideg levegőben.

Nincs katarzis. Nincs vallomás. Nincs erkölcsi megvilágosodás.

Csak termodinamika.

A Szem nem azért csukódik be, mert tanult, hanem mert lehűlt.

És amikor végre elsötétül, egy végleg megváltozott tájat hagy maga után – helyenként fölperzselt, máshol kopár, az évek során a ragyogás formálta. A leginkább nyugtalanító igazság nem az, hogy olyan sokáig égett. Hanem az, hogy amikor kialudt, azt minden megbánás nélkül tette. Semmi elismerés, semmi elszámolás.

Csak az égés vége.

Laala Bechetoula, Algériában (Laghouat) született,

Katarban (Doha) élő író, újságíró