Tudatunk védelme (9) – Történelempolitikailag megkésett és eltájolt békeharc II. (Sütő Gábor írása)
A szerző közíró, nyugalmazott nagykövet
Előzmény:
Kiábrándító okmány
Az EU jelenlegi vezetőszerveinek árulása miatt egyre kritikusabb időket élünk. Éberebbeknek, az igazság pártolásában határozottabbaknak kell lennünk. Fájdalmas, képviselőink többségére nézve lehet igazságtalan is, ám ha biztosak vagyunk igazunkban, hazafias kötelesség megszólalni ellenükben is. Nekik pedig meghallani szavunkat. Elcsépelt szófordulat, de a lényeget fejezi ki, az „érted haragszom, nem ellened” szellemében, s élve a szólásszabadság nálunk biztosított és védelmezett, az európai országok által irigyelt jogával. Az Országgyűlésről lévén szó, a magyar hazafi azt szeretné, hogy a történelempolitikai igazság vezérelje, fejezze ki a nemzet érzelmeit, és legyen magas színvonalú akkor is, ha a szövetségi rendszer követelményei ettől látványosan és folyamatosan eltérnek. Ám az Országgyűlés által történelempolitikai vaksággal megfogalmazott békepárti nyilatkozat, majd határozattá vált iromány, sajnos, a félreértelmezési kategóriába sorolható. A béke középpontba helyezésével, s az EU eljárásainak bírálatával egyetértünk, bár az előzmények, okok megnevezése, vagy legalább a rájuk utalás nélkül ezek is a levegőben lógnak. Az említett béketervektől, főleg a miniszterelnök érdemi kijelentéseitől fogalmazásilag és tartalmilag elmarad. Figyelembe kellett volna vennie a helyzetet belülről ismerő, a világháború elkerülésére irányuló erőfeszítésekben komoly szerepet játszó miniszterelnök közvéleményünk tudomására hozott megállapításait. Szemet szúró kifogásolandó mozzanata, hogy amennyire ismert, ezúttal a rendszeressé vált szövetségi rendszerbeli, vagy más nemzetközi nyomás sem kényszerítette rá az Országgyűlést. Nem nehéz eldönteni, hogy ez enyhítő, vagy súlyosbító körülmény.
Az okmány, különösen a 2. pont, feltehetőleg a ránk erőszakolt félreértelmezési kényszer miatt politikailag pontatlan, tévútra vezeti a közvéleményünket. Szavaitól eltérően egyoldalú elkötelezettség, nem pedig békepártiság sugárzik belőle. Körültekintően kerüli még azt is, hogy egyenlőségjelet tegyen a harcoló felek között, sőt egyértelműen a történetileg agresszor globális háttérhatalom és ukrajnai ügynökei mellett foglal állást. Ha az általános pontjai követeléseit is logikusan végigvisszük, azok ugyancsak a benne egyedül nevesített ország, Oroszország ellen irányulnak. Az igazi okok és okozók megnevezése nélkül megállapításai rossz irányba tájolják tudatunkat.
A tárgyilagos helyzetértékelés mindenkinek kötelessége, különösen a választottjainknak. Azért helyeztük őket felelős posztokra, hogy világpolitikai kérdések megítélésében feltérképezzék a nemzeti álláspontot és arra helyezkedjenek. Helyettünk vannak ott, de érettünk, ám ez nem érződik ki. Félő, hogy ezzel eljátszották az Oroszország előtt korábbi helyes állásfoglalásainkkal megszerzett politikai tőkénket is. Ugyanis a világ által ismert tény, hogy a 2014-es háttérhatalmi puccsal, Ukrajna háborús felkészítésével, az ukránnak tartott területen élő oroszok nyolc éve tartó gyilkolásával, a NATO geopolitikai közelítésével, katonai támaszpontokkal körülvevésével, Finnország NATO-ba felvételével, Oroszországot érte tervszerűen végrehajtott álcázott agresszió. Finnország és Svédország esetében sem arról van szó, amit a politikusok és a tömegtájékoztatás ismételgetnek. Nem két ország köznapi csatlakozásáról van szó, hanem arról, ami miatt kirobbant az orosz ukrán konfliktus: a NATO további keletre terjeszkedéséről. Miért nem merik ezt kimondani az élvonalban szereplő politikusok? Finnország esetében képviselőink ezt a háborúpárti lépést szavazták meg. „Hálából” a finn kormány másnap kezdeményezte az EU-ban, hogy zárják ki a Fideszt a Néppártból. Finnország felvételekor még magában a NATO-ban is hangoztatták, hogy „Moszkva erre kénytelen lesz reagálni”. Nálunk erről is hallgatnak, és majd elítélgetik e várható logikus orosz reagálást is.
Finnország felvétele, Svédország előrelátható felvétele, a nemrég még V4-ként a háttérhatalommal húzódzkodó közép-európai országok, háborús felvonulási tereppé alakítása, a háborúban álló Ukrajna alapszerződés szerinti szabálytalan tervezett felvétele vajon mit jelent, ha nem a NATO terjeszkedését? Holott a nyugati vezetők alakoskodóan esküdöztek Gorbacsovnak, hogy a NATO egy centit nem mozdul Keletre, ha a két német állam egyesülését elfogadja. Nagyon kevés nyilatkozatban békét követelni, ha hallgatással mellőzik mindezt. Még csak meg sem kellene nevezni az USA-t, EU-t, de még a NATO-t sem, elég lenne, ha szólnának az előzményekről, az okokról, főleg a háttérhatalom beavatkozásáról. Ennél is rosszabb, hogy az idevezető folyamat törlésével félreértelmezi és félreértelmezteti a helyzetet, minek okán nem is lehet képes megfogalmazni a konkrét megvalósítható a teendőket, azaz a békeharc konkrét céljait. Csak azt tudja hajtogatni, hogy a fegyverszünet, tárgyalás, béke szükséges. S ha fokozni lehet, még ennél is rosszabb, hogy mint minden mostanában elhangzó nyilatkozat, „Oroszország agressziójának” elítélésével kezdődik. Nincs múlt, nincs jövő, csak 2022. február 24. van!
A súlyos tények félreértelmezése és elhallgatása kifejezett tudatrombolás, akkor is, ha nem lehetünk meggyőződve róla, hogy ennek tudatában és saját akaratukból teszik. Sajnos, más vonatkozó tényeket nézve sem lehetünk elégedettek. Nincs rendjén, hogy a szlovák védelmi miniszter kijelentéséből értesülünk róla, kiképzünk ukrán katonákat! Aztán itt van a visszaélés azzal, hogy Oroszország biztosította az ukrán gabona exportálását az éhező országokba. Ehelyett nyerészkednek vele és a szennyezett gabonájukat dömpingként zúdítják még Magyarországra is, a gazdálkodóink terhére. Az EU ugyanis vámmentesítette az ukrán termékek behozatalát, azaz ismét nem az európai érdekeket védi! Így aztán, ahogy sajtónk meglepetten közli, „a nagy mennyiségben beérkezett” szennyezett ukrán gabona „elárasztotta az országot”. Nahát! És az illetékes szerveink, de maga a kormány is ezt egy ideig tétlenül nézte, holott előre kellett volna látniuk. Az is igencsak kérdéses, hogy a nyilvánosságot kerülő, kölcsönös, magas szintű katonai látogatásokra is sor került. Betetézésül Székesfehérváron, a NATO Közép-európai Többnemzeti Hadosztály-parancsnokság (HQ MND-C) kezdeti műveleti képesség elérése alkalmából szervezett rendezvényén elhangzott, hogy nemcsak a magyar kormány, hanem a teljes nemzet a NATO mögött áll, mert az rendkívül fontos garanciája a biztonságunknak. Így kellene, hogy legyen, de számos más igencsak kérdőjeles az egymástól már nehezen megkülönböztethető ukranizáló és NATOsító terjeszkedési jelenség mást mutat. Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a NATO minket nem véd meg a NATO-tagoktól! Ezért helyes a magyar haderő átgondolt, de nem a NATO-igények szerint, nem is nagyhatalomnak bedolgozva, hanem az ország védelmére tervezendő és alakítandó fejlesztése. Mindezek fényében, a békemozgalom erősítése érdekében helyes volt követelmény támasztása az új NATO-tagjelöltekkel szemben. A finn „köszönetet” és a svéd magyarellenességet látva, s a háborútól tartva, immár tárgytalan óhajként leszögezhetjük, sajnos, előfordulhat, hogy ha nem vetünk neki véget, csendben bekövetkezett felvonulási tereppé válásunkért még nagyobb árat kell fizetnünk. A világháború felé sodródást helyesen érzékeljük, ezért célszerű lett volna erőteljesebben ellenállnunk a NATO újabb keletre terjeszkedésének.
A NATO éveken át készült, Oroszország pedig feleslegesnek bizonyult türelemmel, tárgyalási készséggel válaszolt, majd elutasítás és a minszki egyezmények semmibevételével történt becsapása után, önvédelmére és a háttérhatalom nyomulásának megállítására beindította a különleges hadműveletet. Képviselőink hasonló határozat hozatalakor, tragikus fejleményeket kockáztatva, nem engedhetik meg, hogy e szemünk előtt lejátszódott eseményeket törlik a tudatunkból, a napi politikából. Tudatában kellene lenniük, hogy e félreértelmezéssel bizalmat vesztenek. Akárki állítja, nem fogadható el olyan történelemhamisító állásfoglalás, miszerint a háttérhatalom, az USA, az EU, a NATO, Ukrajna, senki nem bűnös, csak Oroszország. Ekkorát tévedni, sőt ezt folyamatosan ismételgetni, hiba is, bűn is, amiért szintén nagy árat fizethetünk.
Végül, a „nemzetközi közösség minden tagját” ugyanarra a magatartásra szólítja fel, mintha egyenlőségjelet lehetne tenni a békepárti és a háborúpárti országok közzé. Az idevezető tények ismeretében még az is megkérdőjelezendő, hogy Oroszország történelempolitikailag a háborúpárti táborba sorolandó-e. Az Országgyűlésben abból kellene kiindulni, hogy az okok, előzmények, valamint a világpolitika alakulásának figyelmen kívül hagyásával az orosz-ukrán konfliktusnak tűnő fegyveres összecsapást sem lehet tárgyilagosan értékelni. Minden tényt, elveket, megfontolásokat, erkölcsöt félreseperve, úgy félreértelmeztetni a nemzetközi és a hazai közvélemény előtt a helyzetet, hogy nincs ok, csak okozat; az a jelszó, hogy történelem 2022. február 24-én kezdődött.
Úgyszintén tény, hogy Ukrajna részéről az általa és nyugati „szövetségesei” által kiprovokált harc nem önvédelem, hanem terület, erőforrás, természeti kincsek és geopolitikai front biztosítása az USA részére, Oroszország és Kína ellen. Az USA nemzetidegen bábkormányt juttatott hatalomra Ukrajnában, bevallottan Oroszország meggyengítésére, nem kimondva pedig Európa tönkretételére, s mindezt Ukrajna feláldozásával, amit szintén nem látnak, vagy nem ismernek el azok, akiknek ez a kimondott feladatuk.
A nyilatkozat alaptalanul hadakozik Ukrajna soha meg nem határozott, s az ENSZ-ben be sem jegyeztetett területi integritásáért és szuverenitásáért. Politikusaink, politológusaink Ukrajnáról beszélve, állandóan ezek helyreállítását követelik. Ahelyett, hogy utánanéznének, hiszen ha valamije nem volt Ukrajnának, az éppen területi integritás és szuverenitás. Történelempolitikailag áttekintve, a cári időktől kezdve, a hétévtizedes szovjet rendszeren át, majd a jelenlegi amerikai megszállás alatt nem történelmileg kialakult államhatárai, hanem közigazgatási-politikai döntésekkel kialakított határvonalai voltak és vannak. Ennek okán önálló ukrán állam, illetve ország sem létezett, hanem csak ilyen elnevezéssel illetett geopolitikai képződmény, igencsak vegyes lakossággal, amelyen belül azonban ukrán nép tagadhatatlanul létezett, és létezik. A háttérhatalom most próbája bebeszélni nekik és a világnak, hogy volt/van történelmi szuverenitásuk és területi integritásuk, holott éppen ők (és figyeljük csak meg majd, a szomszédos országok!) tudják a legjobban, s éppen azon igyekeznek, hogy ne is legyen. Mi pedig mindezt törölve a történelemből, csatlakozunk a kórusokhoz, holott éppen Kárpátalja szemléletesen példázza a történteket. Történelmileg, jogilag ugyanis még az is bizonyíthatóbb, hogy Ukrajna sérti meg Magyarország területi integritását, hiszen minden jog- és erkölcsi alap nélkül olyan ősmagyar területet foglal el és terrorizál, amelyhez neki sem történelmileg, sem politikailag semmi köze nem volt. Minthogy nem is létezett, amikor Magyarországtól elvették Kárpátalját. Majd hatalmi játékszerként a korábban szintén nem is létező Csehszlovákiához, később a Szovjetunióhoz, annak felbomlása után pedig a korábban ugyancsak nem létező Ukrajnához került. Idegen test volt a Szovjetunió számára is. A Szovjetunió felbomlásakor vissza is kellett volna kerülnie hozzánk. Hruscsov, majd Kucsma ukrán elnök fel is ajánlotta, de akkori vezetőink, ahelyett, hogy éltek volna a történelmi lehetőséggel, megijedtek tőle, amit a magyar politikai irodalomban árulásnak tekintenek. Mindezt feledve, az Országgyűlés határozata arra is csak mindössze „felhívja a figyelmet”, azaz még el sem ítéli, hogy a kárpátaljai magyarságot folyamatosan és súlyosan diszkriminálják, besorozási szándékkal vadásznak a férfiakra, előszeretettel küldik őket az első vonalba meghalni, politikusainkat halál-listára teszik, fenyegetik országunkat! Ugyanakkor mégis felhívja a kormányt, „hogy továbbra is minden lehetséges módon folytassa az Ukrajnából menekültek megsegítését”, ami mindez ideig olyan előzékeny és luxus szintű, amiben kevés magyar részesül.
A békepárti nyilatkozat/határozat álljon megkérdőjelezhetetlenül a béke pártján. El kell ítélnie a háttérhatalom által kirobbantott orosz-ukrán konfliktust, FÁK-on belüli ügynek minősíteni, és arra felszólítani a harcoló feleket, hogy fejezzék be a háttérhatalmi érdekek kiszolgálását a saját fiaik feláldozása révén, s világháborút kockáztatva. Ehelyett, a történelempolitikai szemlélet félelemkeltő mellőzésével arra emlékeztet bennünket, hogy többek között hasonló „béketeremtő”, a helyzet okairól/okozóiról semmit sem mondó nyilatkozatok vezettek a világháborúkhoz is. A szankciók és a NATO-bővítés megszavazása, az egyértelműen pozitívnak minősülő húzódzkodás ellenére sem békepárti eljárás, hanem ugyancsak állásfoglalás a nemzetidegen ukrajnai kormány mellett. Ilyen horderejű világpolitikai kérdésben kibocsátott, történelempolitikailag szabatosan címezett és tájolt fogalmazás nélküli okmány jogosan kiábrándíthatja a Fidesz-KDNP szavazóinak egy részét is. Az egész világot érdeklő témakör hordereje miatt ebből az okmányból jelentős nemzetközi visszhangot kiváltó, és az igazság mellé felsorakoztató felhívás születhetett volna, ha történelempolitikai alapra épül, s nevén nevezi nemcsak Oroszországot, hanem az ellenoldalon állókat is, ám ezekre még csak nem is utal.
A tartalmi hibákon és gyengeségeken túl maga a szövegezés is hagy kívánnivalót maga után. Ha nem beszélünk világosan, nem nevezzük nevükön a szereplőket és a dolgokat, a békeharcosoknak a sötétben kell tapogatódzniuk. A békeharc is harc; a harc természete pedig megköveteli az ellenfél megnevezését, nehogy történetesen a lehetséges szövetséges ellen irányuljon. Továbbá, nemcsak a háború „kiterjedését”, hanem általában a folytatását kell ellenezni. A politikában nincs jóslás sem, így értelmetlen „nehezen jósolható előnyökről” beszélni. A „békepárti” kifejezés sem tűnik tartalmilag világosnak. Méghozzá fel is szólítja a magyar közéleti szereplőket, hogy az egész témakörben tartózkodjanak a kárt okozó állásfoglalástól. Ki ne érezne mindebben ellentmondásokat? Ennek okán, az érted haragszom, nem ellened mondás szellemében, ügyelve rá, hogy ne okozzunk kárt még mi is, ne tartózkodjunk, hanem nézzünk szét alaposabban, és mondjuk ki, mit látunk.
Innen folytatjuk:
Történelempolitikailag megkésett és eltájolt békeharc III.
Miféle Ukrajnát támogatunk?
