Vajda Miklós: A Bilderberg csoport (2)

Amit a hazai sajtó sem mond el nekünk

A Bilderberg tanácskozásra érkezők – noha magánszemélyként érkeznek – nincsenek alávetve a vámvizsgálatnak, nem kell vízummal rendelkezniük, s nem is kell jelentést tenniük a tanácskozáson való részvételükről. Kívülállók meg sem közelíthetik a tanácskozás színhelyét. A résztvevők maguk hozzák szakácsaikat, pincéreiket, testőreiket és egyéb kiszolgáló személyzetüket. Az eddigi Bilderberg tanácskozáson számos uralkodó, király és királynő, magas rangú arisztokrata, kancellárok, miniszterelnökök, nagykövetek, külügyminiszterek, Wall Street-i és City of London-i bankárok, a legnagyobb világlapok és elektronikus tömegtájékoztatási intézmények képviselői, gazdag nagyiparosok és tekintélyes tudósok vettek részt.

A mindenre kiterjedő titkolódzás ellenére – néhány erre szakosodott újságírónak köszönhetően – mégiscsak kiszivárogtak bizonyos információk szinte valamennyi tanácskozásról. S ezek azok az információk, amelyekről a világ közvéleménye tudomást szerezhetett. A háttérhatalom működésének egyik legfőbb szabálya a mindenre kiterjedő szigorú titoktartás. Ezért a Bilderberg Csoport titkossága is működésének fontos és lényeges eleme. A legnagyobb lapok és tömegtájékoztatási intézmények vezetői maguk gondoskodnak arról, hogy az irányításuk alatt álló lapok munkatársai a Bilderberg tanácskozásokkal ne foglalkozzanak és vele kapcsolatos híreket ne közöljenek.

Ez felveti azt a kérdést, hogyha a Bilderberg tanácskozásokon csupán jó szándékú témákat, programokat vitatnak meg, amelyek a világ sorsát kívánják jobbra fordítani, akkor mire való ez a nagy titkolódzás, mi az, amit ennyire szigorúan el kell rejteni a közvélemény elől?

Az a fajta rendkívül szigorú titoktartás, amely ezeket a tanácskozásokat körülveszi, semmivel nem indokolható és ellentmond a demokrácia alapelveinek. Ugyanis egy ilyen önjelölt csoport megkerüli a demokratikusan megválasztott és politikai felelősséggel tartozó testületeket, s ezzel valójában aláássa a demokráciába vetett bizalmat.

James P. Tucker oknyomozó riporter évekig kitartóan figyelemmel kísérte a Bilderberg csoportot, és így írt:

„Célkitűzéseik gyakorlatilag megegyeznek a testvérszervezetükével, a Trilaterális Bizottságéval. [...] A két szervezet vezetősége között nagy átfedés van, és egy világnézetet vallanak. A Bizottságot David Rockefeller alapította, de a régebbi Bilderberg csoportban a brit és európai Rothschild-okkal osztozik a hatalmon”.

A Bilderberg coport általában évente egyszer találkozik a világ valamelyik elegáns üdülőhelyén, és bár az amerikai médiának a vezető tagjai jelen vannak a tanácskozásokon, az ott történteket teljes homály fedi. A csoport, állítása szerint, kizárólag nem hivatalos megbeszéléseket folytat a nemzetközi ügyekről – ám bizonyítékok állnak rendelkezésre arról, hogy az általa megfogalmazott ajánlatok gyakran hivatalos döntéshozatali irányelvekké válnak. A központi vezetés alá vont egyesült Európa elképzelése, ami a középkori templomos lovagok célkitűzése is volt, lassan kezd valósággá válni – hála a Bilderbergnek. George McGhee, aki a Bilderberg csoport tagja, és Amerika nagykövete volt a korábbi NSZK-ban, elismerte, hogy

„A Római Szerződés, mely az Európai] Közös Piacot létrehozta, a Bilderberg találkozókon fogalmazódott meg”.

Jack Sheinkman, az Amalgamated Bank elnöke és Bilderberg tag, 1996-ban így nyilatkozott:

„Bizonyos esetekben a megbeszéléseknek tényleg van befolyásuk a politikai irányelvekre. A közös európai pénznem bevezetése már évekkel ezelőtt felvetődött, aztán vált követendő célkitűzéssé. Már azelőtt beszéltünk róla, hogy az Egyesült Államoknak hivatalosan fel kellene vennie a kapcsolatokat Kínával, mielőtt Nixon ezt megtette”.

Sheinkman valószínűleg azon Bilderberg tagok közé tartozik, akik nem tudják, mit is akar valójában a csoportot vezető elitje. David Icke szerint:

„A Bilderberg elitje, például Carrington és az operatív bizottság tagjai irányítják a találkozók rendszeres résztvevőit, akik tudják, mire megy ki igaziból a játék, és azokat is, akiket csak ritkán vagy csak egyszer hívnak meg – utóbbiak talán nincsenek is tisztában a szervezet valós céljaival, de beetetik őket azzal, hogy a világszervezetek létrehozása vezet a békéhez és fellendüléshez”.

És hogy mik is ezek a „valós célok”? Talán Bernát herceg elárulta, amikor kijelentette:

„Nehéz átállítani a nacionalizmuson felnevelkedett emberek gondolkodásmódját olyan irányba, hogy részben feladják önrendelkezésüket egy nemzetek feletti testület javára”.

A Bilderberg 1998-as találkozója május 14–18. között zajlott a skóciai Glasgow melletti, palotára hasonlító Turnberry Hotelben. Szokás szerint most sem nagyon tudósított az eseményről a vezető amerikai média.

Az amerikaiakkal ellentétben néhány skót hírközlő szerv foglalkozott a történésekkel. A The Scotsman című lapban „Az egész világ a kezükben” (Whole world in their hands) címmel megjelent cikkében Jim McBeth a találkozó szigorú biztonsági intézkedéseiről írt, hozzátéve:

„Ha bárki a szálloda közelébe merészkedett, akinek nem volt köze a világ irányításához, azonnal elzavarták onnan”.

McBeth szerint a Bilderberg vendéglista

„vagyonosok, befolyásosak és hatalmasok nemzetközi „ki kicsodája” volt. [...] Egyszer egy évben találkozik az a százhúsz ember, aki állítólag az elnöki székbe ültette Bill Clintont és kipenderítette [Margaret] Thatchert a miniszterelnöki rezidenciából; összejövetelük célja, hogy megvitassák a világban történő eseményeket, és – egyesek szerint – befolyásolják azokat”.

A Scottish Daily Mail riporteréről, Campbell Thomasról biztosan tudjuk, hogy a biztonságiak letartóztatták, megbilincselték és nyolc órán át fogva tartották, amiért a találkozó közelébe merészkedett.

A jelentések szerint az 1998-as Bilderberg találkozón meghozott egyik elhatározás az volt, hogy Tony Blair angol miniszterelnököt vegyék rá: pártfogolja jobban Nagy-Britannia részvételét a kiszélesedő Európai Unióban. E lépés szükségességét elődje, Margaret Thatcher megkérdőjelezhetőnek tartotta. Úgy tűnik, Blair még a tervezettnél is továbbment abban, hogy Nagy-Britannia függetlenségét csökkentsék, hiszen a Lordok Házának feloszlatását célzó terve még 1998 folyamán sikerrel járt. Jóllehet a Lordok Házát sokan felvilágosulatlan naplopók gyülekezetének tartották, mások a gazdag, de hazafias érzelmű lordokat az angol szuverenitás elkoptatása elleni védőrétegnek tekintették, mely felléphet az Új Világrend támogatói ellen.

Az amerikaival ellentétben a kanadai média beszámolt az 1996-os, Toronto melletti Bilderberg találkozóról – ilyen címekkel: „[A kanadai miniszterelnök, Jean] Chretien beszédet mond a titkos világtalálkozón”, „[A kanadai kiadó, Conrad] Black látja vendégül a világ vezetőit”, és „világot irányítják, vagy csak golfozni jöttek?”

Arra a kérdésre, hogy William F. Buckley újságíró, aki részt vett a kanadai gyűlésen, miért nem írt semmiféle tudósítást az eseményről, a titkára így válaszolt:

„Nem hiszem, hogy ez a találkozó olyasmi volna, amiről tudósítani lehet”.

Paul Gigot a Wall Street Journaltól szintén jelen volt, és elmondta:

„Az értekezlet szabályai szerint, melyekhez mindannyian tartjuk magunkat, nem mondhatunk semmit arról, ami elhangzott. Semmi sem adható közre. Az, hogy én jelen voltam, az nem titok”.

Még ha ezek a tudósítók nem is beszélnek arról, amit egy-egy ilyen titkos találkozón megtudtak, az nyilvánvaló, hogy kapcsolataik hatással vannak szerkesztőségi pozíciójukra. A médiaelemzők szerint Amerika nagyobb hírforrásaiban a szerkesztőségi beosztások között a különbségek már régóta elhanyagolhatóak.

„Ha a Bilderberg csoport nem összeesküvést sző, akkor mindenesetre valami olyannal foglalkozik, ami nagyon úgy néz ki, mintha összeesküvés lenne”

– írta C. Gordon Tether újságíró a londoni Financial Times egy 1975-ös számában.

Körülbelül egy évvel később, a cenzúráról folytatott állandó viták után Tethert kirúgta a főszerkesztő, Max Henry Fisher (becenevén Fredy Fisher), a Trilaterális Bizottság tagja. A Külkapcsolatok Tanácsa, a Trilaterális Bizottság és a Bilderberg csoport között van egy nyilvánvaló kapcsolódási pont: a Rockefeller család, főleg a legfiatalabb fiú, David.

Jó néhány vagyonos és ismert üzletember alkotta az „amerikai királyi családnak” nevezhető csoportot XX. század korai éveiben, többek közt Andrew Carnegie acélmágnás, Andrew Mellon bankár, valamint Cornelius Vanderbilt és Edward Harriman szállítmányozási mágnások.

Ám egyiknek sem volt olyan tartós hatalma és nemzetközi összeköttetései, mint a Rockefellereknek és a Morganoknak.

Mind Bill Clinton, mind Tony Blair részt vett korábbi Bilderberg tanácskozásokon, s Henry Kissinger pedig csaknem az összesen, amióta ez a titkos csoport létrejött. Már 1977-ben a londoni Times a gazdagok klikkjének nevezte a Bilderberg Csoportot, amelyben a gazdaságilag és politikailag leghatalmasabb és legbefolyásosabb nyugati személyiségek titokban megtervezik azokat az eseményeket, amelyek aztán „egészen véletlenül” be is következnek. A Financial Times pedig ironikusan állapította meg, hogy ha nem összeesküvők egyfajta csoportja, akkor a Bilderberg elit úgy tevékenykedik, mintha egy összeesküvő csoport jó utánzata lenne.

A Bilderberg csoport gyűlésein Magyarországról 1996-ban Surányi György, 1997-ben Bokros Lajos, 2008-ban Martonyi János, majd később Bajnai Gordon is részt vett.