Vajda Miklós: A Rockefellerek (1.)
Az olajon keresztül alapozták meg a vagyonukat. Ez nagy ipari befolyást biztosított számukra. az amerikai politikában, a bankrendszerben, és a gyógyszeriparban is.
Iskolákat és egyetemeket alapítottak, s ez befolyásolta, hogy mit szabad, és mit nem szabad tanítani a gyerekeinknek. Befolyást szereztek az egészségügy és a kórházak világában is. Tulajdonukban van a Rockefeller Egyetem az Orvostudományi Egyetemével és a Tudományos Akadémiájával. Befolyásuk alatt áll a Nemzetközi Egészségügyi Alapítvány, az Amerikai Rákellenes Egyesület, a Gyógyszer Alap, az Amerikai Orvosi Szövetség, az Amerikai Élelmiszer és Gyógyszer-engedélyeztetési Hivatal (FDA). Beszivárogtak az oktatási és egészségügyi rendszerbe oly módon, hogy a Rockefeller Alapítvány által támogatást nyújtottak egyes kutatásokra, mint az oltások. Például az Ebola, a sárgaláz, a ZIKA és influenza elleni oltások, és a Gardasil, amelyet továbbfejlesztett és hirdetett milliárdos bűntársuk, Bill Gates.
John Davison Rockefeller még ma is a világ legismertebb (és talán leginkább megvetett) gazdag embere, pedig már 1937-ben meghalt. A XIX. század folyamán nem volt olyan család Amerikában, amely akkora hatalomra és befolyásra tett volna szert, mint a Rockefellerek. Mindezt vagyonuknak és szoros angliai kapcsolataiknak köszönhetik.
Évekkel ezelőtt a nevük mindig felbukkant, ha titkos társaságokról esett szó, de a mai tömegtájékoztatás ritkán tesz említést a család szerepéről a világesemények kapcsán. Azonban volt idő, amikor John D. Rockefeller nevét mindenki emlegette, és pénzügyeiről mindenki tudott.
Egy 1897-es texasi helyi újság írásából megtudjuk, hogy
„John D. Rockefeller minden éjjel nyolc és fél órát alszik, 10:30-kor tér nyugovóra és 7-kor kel. Amikor reggel felébred, 17 705 dollárral gazdagabb, mint amikor lefeküdt. 8-kor asztalhoz ül reggelizni, és mikor 8:30-kor befejezi, az alatt a fél óra alatt vagyona 1041 és fél dollárral nőtt. Vasárnaponként templomba megy, és míg két órát távol van otthonról, 4166 dollárral több pénze lesz. Esténként szívesen hegedül. Amikor elkezd zenélni, 50 000 dollárral gazdagabb, mint volt előző este, amikor abbahagyta. Ezek az apró részletek talán megmutatják, hogyan gyarapszik ennek az embernek folyamatosan és könyörtelenül a vagyona”.
John D. Rockefeller üzleti filozófiájának kialakulásába némi betekintést nyerhetünk egy Nelson Rockefeller által elmesélt anekdotán keresztül. Eszerint John D.-t kisgyerekkorában az apja, William (becenevén Big Billy) Rockefeller – aki rák elleni „gyógyírt” (?) árult egy szekérről – megtanította, hogy a karjaiba ugorjon egy magas székről. Egyszer az történt, hogy az apa kitárta a karját, hogy elkapja a fiát, de abban a pillanatban, ahogy a kis John elrugaszkodott, leengedte a kezét. Így oktatta a földre esett fiút:
„Jegyezd meg: soha senkiben ne bízz meg teljesen. Még bennem sem”.
Az amerikai polgárháború kezdetén Rockefeller mezőgazdasági cikkekben utazó fiatal ügynök volt az Ohio állambeli Clevelandben. Ott hamar felismerte a kialakulóban lévő kőolajipar lehetőségeit, és 1863-ban társaival együtt olajfinomítót épített. 1870-ben bejegyeztette a Standard Oil Company of Ohio társaságot.
„A pénz urai” (The Money Masters) című nemrégiben készült oknyomozó videofilmben a következők hangzottak el:
„A National City Bank of Cleveland [Clevelandi Országos Városi Bank], melyet a kongresszusi kihallgatások alkalmával a Rothschildok [Európa vezető bankárcsaládja] által kézben tartott három amerikai bank egyikének neveztek, adott John D. Rockefellernek pénzt az olajfinomító üzlet monopolizálásának megkezdéséhez, és így alakulhatott meg a Standard Oil társaság”.
Rockefeller, aki állítólag egyszer azt mondta: „a verseny bűn”, kegyetlenül elbánt versenytársaival; vagy beolvasztotta vállalkozásaikat a sajátjába, vagy felvásárolta őket. Ha ez nem sikerült, addig csökkentette az árait, amíg a többiek eladásra nem kényszerültek. Ráadásul olyan jól jövedelmező, árengedményes szerződéseket kötött a vasúttársaságokkal, melyek révén gyakorlatilag övé lett az olaj szállításában a monopólium. A Standard Oil társaság, melynek az Exxon egyenes ági leszármazottja, olyan sebességgel ívelt felfelé, hogy 1880-ra Rockefeller az Egyesült Államokban termelt olaj 95%-át birtokolta vagy ellenőrizte.
A gondok csak 1902-ben kezdődtek, amikor Ida Tarbell egy cikksorozatot jelentetett meg a McClure's Magazine-ban, „A Standard Oil társaság története” (The History of Standard Oil Company) címmel. Tarbell egy pennsylvaniai olajtermelő lánya volt, akit Rockefeller túrt ki az üzletből. Az ötéves kutatáson alapuló munka egy kritikus szerint
„Merész leleplezése az erkölcsi bűnözésnek, mely idáig a tisztesség és keresztényiség álarca mögé rejtette bűnös szándékait”.
Tarbell állításai kormányzati és bírósági eljárásokhoz vezettek, melyek megtörni látszottak a Standard Oil olajmonopóliumát. Azonban Rockefeller már 1882-ben tett lépéseket annak érdekében, hogy üzleti ügyeit rejtve tarthassa: megalapította az első nagy amerikai vállalatot, a Standard Oil Trustot.
„A tröszt a jogi formuláknak olyan útvesztőjét alkalmazta szabályzatában, hogy működését valósággal lehetetlen volt megvizsgálni vagy megérteni a nyilvánosság részéről” – írta az új Encyclopaedia Britannica.
A hasonló ügyeskedések folytatódtak 1892-ben is, amikor Ohio állam Legfelsőbb Bírósága úgy határozott, hogy a trösztöt fel kell oszlatni. Rockefeller e helyett egyszerűen New York városába tette át a Standard Oil székhelyét. 1899-ben a társaság valamennyi tulajdona és érdekeltsége egy újonnan létrehozott cég kezébe ment át, ez volt a Standard Oil Company of New Jersey.
1906-ban az amerikai kormány azzal vádolta meg a Standard Oilt, hogy megsértette a Sherman-féle trösztellenes törvényt (Anti-Trust Act). A Standardot védők később azzal érveltek, hogy a cég csupán a nagy pénzek világának mértéktelenségeit elítélő közhangulat áldozatául esett, ám az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságának 1911. május 15-én kihirdetett ítélete így szólt:
„Hét ember és egy egész nagyvállalati gépezet esküdött össze polgártársai ellen. A Köztársaság védelme érdekében elrendeljük, hogy ezt a veszélyes konspirációt november 15-ig fel kell oszlatni”.
Az ezt követően létrejött vállalatok közül nyolc hagyta meg nevében a „Standard Oil” szavakat, de később ezeket is megváltoztatták, hogy egy teljesen más vállalat benyomását keltsék. A New York-i Standard Oil Company összeolvadt a Vacuum Oil tröszttel, belőlük lett a Socony-Vacuum, mely 1966-ban Mobil Oil Corporationre keresztelődött át. Az indianai székhelyű Standard Oil a nebraskaival és a kansasival fuzionált, és 1985-ben már, mint Amoco Corporation működött. 1984-re a kaliforniai és a Kentucky-beli Standard Oil társaságok Chevron Corporationként egyesültek, a régi New Jersey-i részleg pedig 1972-re Exxon Corporationné alakult át. A korábban a Standardhez tartozó cégek között megtalálható még például az Atlantic Richfield, a Buck-eye Pipe Line, a Pennzoil és a Union Tank Car Company.A sors fintora, hogy a Standard felbomlása után Rockefeller vagyona még inkább nőtt: ekkor már a Standardből alakult harminchárom különböző olajtársaság részvényeinek egynegyede volt a tulajdonában. A századforduló után nem sokkal Rockefeller lett Amerika első milliárdosa.
Azt, hogy a Rockefeller-uralom továbbra is érvényesült, az 1930-as évek végén megerősítette az Értékpapír és Valuta Bizottság (Securities and Exchange Commission) által készített egyetlen olyan tanulmány, mely a legnagyobb amerikai cégek valós tulajdonosi viszonyait vizsgálta. A Tulajdonosi hányadok megoszlása a 200 legnagyobb nem pénzügyi vállalatnál (The Distribution of Ownership in the 200 Largest Nonfinancial Corporations) című, 1940-ben kiadott tanulmány szerint bár kicsinek tűnt a Rockefeller-féle vagyonrész e cégekben – hiszen nagyrészt kevesebb, mint 20%-os kintlevő részvény volt –, valójában a fennmaradó vagyonrészek sok kézben sok kisebb részletre való eloszlását tekintve elégnek látszott ahhoz, hogy a Rockefeller család irányítsa a nagyvállalatokat.
Tehát itt is az igazgatósági szálak összefonódása tette lehetővé, hogy továbbra is a Rockefellerek és társaik uralják az olajipart.
„1972-ben a nyolc legnagyobb olajvállalat mindegyike összefonódott legalább egy másikkal a nyolcból, a nagy kereskedelmi bankokon keresztül – írta dr. John M. Blair, a Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (Federal Trade Commission) volt helyettes vezető közgazdásza. –
„Az Exxonnak négy ilyen összeköttetése volt: a Mobillal, a Standard of Indianával, a Texacóval és az ARCO-val. A Mobil három másikkal, az Exxonnal, a Shell-lel és a Texacóval állt ilyen kapcsolatban. A Standard of Indiana szintén hárommal: az Exxonnal, a Texacóval és az ARCO-val. A Texaco is három másikkal: az Exxonnal, a Mobillal, és a Standard of Indianával. A Shell a Mobillal volt összeköttetésben. Amikor mind a hat [legnagyobb] kereskedelmi bank -a Bank of Americát és a Western Bancorporationt most nem számítva -az igazgatótanácsi üléseit tartja, a nyolc legnagyobb olajvállalat (nem számítva a Gulfot és a SoCalt) igazgatói a legkomolyabb konkurenseik közül átlagban 3,2 vállalat igazgatójával találkoznak”.A múlt századfordulóra aztán érdekes módon úgy látszott, újra megalakul a régi Standard-monopólium, amikor a világ két nagy olajóriása, az Exxon és a Mobil, mint várható volt, egybeolvadt. Ezt a 75 milliárd dolláros „monumentális üzletet” gyorsan elnevezték „Rockefeller bosszújának”. A jelen könyv születésekor az olajvállalatok további egyesítésének tervei között szerepel, hogy a British Petroleum PLC [röviden csak BP – a ford. megj.] megszerzi az Amocót.
Rockefeller 1937-ben meghalt, ám addigra egyetlen fiával, ifj. John D. Rockefellerrel együtt nemcsak egy hihetetlenül hatalmas olajbirodalmat hoztak létre, hanem intézményeket is alapítottak. Mint például 1901-ben a Rockefeller Orvosi Kutatóintézetet (Rockefeller Institute for Medical Research), 1903-ban a Közoktatási Bizottságot (General Education Board), 1889-ben a Chicagói Egyetemet, 1913-ban a Rockefeller Alapítványt (Rockefeller Foundation), 1917-ben a Lincoln Iskolát (Lincoln School), ahol a Rockefeller gyerekek is megkezdték tanulmányaikat, és a New York városi Rockefeller Egyetemet.
forrás:
