Vajda Miklós: A Rockefellerek (3.)

David Rockefeller volt a legfiatalabb az öt fivér közül, és ő tett szert a legnagyobb hatalomra – bár nem a legnagyobb hírnévre. Miután a Harvard egyetemen tudományos fokozatot szerzett, a London School of Economicsban folytatta tanulmányait – az intézetet főként a Rockefeller Alapítvány, a Carnegie United Kingdom Trust Fund, és J. P. Morgan üzlettársának, Williard Straightnek az özvegye támogatta. Itt ismerkedett meg Ruskin és más szocialisták, köztük Harold Laski tanításaival. Az Oxfordban végzett Laski eleinte a politikai pluralizmus híve volt, de később a marxizmus felé fordult, és a brit Szocialista Párt egyik vezéregyénisége lett. Egyszer azt írta: az állam „a társadalom legalapvetőbb eszköze”.

Az Államokba visszatérve Rockefeller a New York Times című lapnak 1941 áprilisában írott levelében kifejtette Anglia iránt érzett mély odaadását, és leszögezte: „Támogatnunk kell a Brit Birodalmat a végsőkig, bármi áron […]” Közvetlenül a háború kitörése előtt a Chicagói Egyetemen doktori fokozatot szerzett. Doktori értekezésének címe „Kihasználatlan erőforrások és gazdasági pazarlás” volt. Valószínűleg a Rockefeller testvérek meggyőződését adta közre, amikor ezt írta:

„A pazarlás összes formái közül azonban a semmittevés a legrosszabb. A lelkiismeretünkben mélyen gyökerező erkölcsi szégyenbélyeg tapad mindenfajta szükségtelen és önkéntelen tétlenséghez”.

A háború alatt belépett az amerikai hadseregbe, mint közlegény, ám hamarosan a Stratégiai Szolgálatok Hivatalának (Office of Strategic Services, OSS), a CIA elődjének kezdett dolgozni Észak-Afrikában és Franciaországban. Az itt szerzett tapasztalatok és az angliai iskolák mélyítették el a külügyekkel kapcsolatos érdeklődését, mely egész életét végigkísérte. Valószínűleg ebben az időben tett szert magas szintű titkosszolgálati kapcsolataira, melyeknek köszönhetően később több szigorúan titkos műveletről bennfentes információk birtokába jutott.

1948-ban David Rockefeller már a Rockefeller Intézet (Rockefeller Institute) kuratóriumi elnöke volt. Az intézet élén dr. Detlev Wulf Bronk állt, aki biofizikusként az emberi idegrendszer kutatására szakosodott. A sokat vitatott MJ-12-es dokumentumok szerint Bronk nemcsak tagja volt az MJ-12-nek – mely állítólag az ufók kérdésével foglalkozó szupertitkos csoport volt –, de

ő maga vezette azt a boncolást, melynek során az Új-Mexikó állambeli Roswell közelében 1947 júliusában lezuhant repülő csészealjban talált „földönkívüli biológiai lényeket” vizsgáltak.

A háborút követően Rockefeller a Chase National Bank of New Yorknál került alkalmazásba, ahol nagybátyja, Winthrop Aldrich igazgatótanácsi elnök és bankelnök volt. A Chase bank gyökerei az 1799-ben alakult Bank of Manhattan Company-hoz nyúlnak vissza, melyet a központi bank felállításának jelentős támogatója, Alexander Hamilton alapított. 1921-re a Chase az Egyesült Államok második legnagyobb országos bankja lett. 1955-ben Rockefeller fontos szerepet játszott a Chase és a Bank of Manhattan Company egyesítésében, ebből jött létre a Chase Manhattan Bank. 1969-ben ez a bank a Chase Manhattan Corporation részévé vált – akkoriban ugyanis az volt a „divat”, hogy konszerneket (holdingokat) hoztak létre, kikerülendő az olyan banki tevékenységre vonatkozó jogszabályokat, melyek tiltották például a pénzügyi befektető társaságok megvásárlását. Még 1969-ben David Rockefeller lett a társaság igazgatótanácsának elnöke és csúcsvezetője, elsősorban a nemzetközi bankszakmában nyújtott korábbi teljesítményének köszönhetően.

John D. Rockefeller és fia 1915-ben

Kapcsolata a nemzetközi politika és a titkosszolgálatok világával sokat javult, amikor nagybátyja, Aldrich 1953-ban visszavonult a bank elnöki székéből, hogy Amerika angol nagykövete legyen. John J. McCloy követte az elnöki székben, aki a Külkapcsolatok Tanácsának korábbi elnöke volt. McCloy, akit „a háború utáni amerikai titkosszolgálati elitszervezet megteremtőjének” is neveztek, 1941 áprilisától 1945 novemberéig hadügyminiszter-helyettesként szolgált, 1947 és 1949 között a Világbank elnöke volt, 1949 és 1952 között pedig Németország amerikai kormányzója és főbiztosa lett. McCloy a Kennedy-gyilkosságot vizsgáló Warren-bizottságban is tag volt, és segített meggyőzni a bizottság azon tagjait, akik kétkedéssel fogadták az „egyetlen gyilkos lövedék”-ről szóló vitatható elméletet. Alvin Moscow író szerint David Rockefeller ezután „vitathatatlanul McCloy pártfogoltja” lett.

David Rockefeller már 1941-ben, az amerikai hadbalépés előtt csatlakozott a Külkapcsolatok Tanácsához, és 1950-ben a szervezet elnökhelyettesévé választották.

A külügyi kapcsolatokban való érdekeltsége azonban nem volt önzetlen. Becslések szerint ugyanis a multinacionális bankok, a Chase bankkal az élen, több mint ötvenmilliárd dollárt kölcsönöztek a fejlődő országoknak 1957 és 1977 között. Még a Rockefellerrel szimpatizáló életrajzíró, Moscow is beismerte, hogy

„David érdeklődése a nemzetközi kapcsolatok iránt – mely területen szükség van a vasfüggöny mindkét oldalán álló összes ország kormányzati, szociális és gazdasági irányelveinek részletes ismeretére – kitűnően illeszkedett ahhoz az érdekéhez, hogy a Chase Manhattan üzleti terjeszkedése a világ bankpiacán biztosítva legyen”.

Ha azt mondjuk, hogy David Rockefeller talán Amerika egyik legfontosabb embere, akkor keveset mondtunk. Gary Allen szerint

David Rockefeller csak 1973-ban „huszonhét államfővel találkozott, köztük a Szovjetunió és a kommunista Kína vezetőivel”.

Amikor 1976-ban Malcolm Fraser ausztrál miniszterelnök az USA-ba látogatott, David Rockefellerrel tanácskozott, mielőtt Gerald Ford elnökkel találkozott volna. Ralph Epperson író szerint:

„Ez tényleg elképesztő, hiszen David Rockefeller se megválasztva, se kinevezve nem lett semmiféle olyan kormányzati posztra, ahol hivatalosan képviselhetné az Egyesült Államok kormányát”.

Ám a Rockefeller család befolyása – ha ugyan nem hatalma – messze túlmegy banki vagy olajipari érdekeltségein. A Rockefeller Brothers Fund (Rockefeller Fivérek Alapítvány) például 1997-ben csaknem ötszázmillió dollár tőkével rendelkezett. 1940-ben alapította az öt fivér; azóta több mint 461 millió dollárt adományoztak alapítványi ösztöndíj formájában számos különféle tevékenység és intézmény támogatására.

Számos egyetem és művészeti program kapott pénzt. Valamint olyan szervezetek, mint a Smithsonian Intézet, a Buddhista Zen Központ (Buddhist Zen Center), az Aspen Intézet, az Ázsiai Kulturális Tanács (Asian Cultural Council), a Brookings Intézet, az Országos Audubon Társaság (National Audubon Society), a Nemzeti Park Alapítvány (National Park Foundation), a Nemzetközi Családtervezési Föderáció New York Városi Szervezete (Planned Parenthood of New York City), az Országos Szövetség a Színesbőrűek Helyzetének Javításáért (National Association for the Advancement of Coloured People, NAACP), a Germán Marshall Alapítvány, a Yale Egyetem, a Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Kutatóintézete (Center for Strategic and International Studies), a Nemzeti Tudományos Akadémia és a Nemzetközi Fejlesztési Társaság (Society for International Development).

1977-ben az alapítvány egymillió dollárral támogatta a Külkapcsolatok Tanácsát. Talán az összeesküvés-kutató írók által keltett kedvezőtlen nyilvánosság miatt ez az összeg 1997-ben 45 000 dollárra csökkent, melyből 25 000 dollár „a koreai egyesítés gazdasági és politikai következményeinek” tanulmányozására lett elkülönítve. A Trilaterális Bizottság, mely 1977-ben 120 000 dollárt kapott az alapítványtól, az 1997-es éves jelentésben nem szerepelt.

Ezen kívül 1997-ben az alapítvány több mint 1,2 millió dollár pályázati támogatást adományozott New York város különféle terveinek megvalósítására – e területnek az alapítvány régóta különleges figyelmet szentel.

Az alapítvány a környezetvédelmi kérdésekben különösen érintett, mint azt – többek között – a Nemzeti Környezetvédelmi Alapnak (National Environmental Trust), a Greenpeace Környezetvédelmi Alapnak, a Nemzeti Vadvilág Szövetségnek (National Wildlife Federation), az Amerikai Természetvédelmi Társaságnak (American Conservation Association) és a Környezetvédő Alapnak (Environmental Defense Fund) nyújtott támogatások mutatják.

Az összeesküvésekről írók erre megjegyezték: ha valakinek érdekeltségei vannak olyan vállalatokban, amelyek esetleg károsítják a környezetet, mi mással is hallgattathatná el az aktivistákat, mint jókora adományokkal?

Abby M. O'Neill, a Rockefeller testvérek unokahúga 1998-ban átadta az alapítvány elnöki posztját Nelson fiának, Steven C. Rockefellernek.

Az alapítvány 1997-es éves jelentéséből egyértelműen kiderül: a Rockefellerek még mindig az egységes világfalu eszméjének hívei. Amint Mrs. O'Neill írta, az alapítvány '„Egységes Világfalu'- stratégiája új hangsúlyokat kapott: kifejezetten globális nézőpontú, és fontosnak tartja a nemzeti és nemzetközi struktúrák közös irányba haladását”.

Colin G. Campbell alapítványi elnök, a Külkapcsolatok Tanácsának tagja azt írta, hogy a Rockefellerek pénzét arra használták,

„hogy segítségével több ágazaton átívelő partnerkapcsolatokat építsenek ki [...], amelyekben olyan, néha valószínűtlen párosításnak tűnő társak vesznek részt, mint nonprofit és profit-orientált cégek, kormányügynökségek és nem kormányzati szervezetek [NGO-k], kutatóegyetemek és alulról induló, társadalmi kezdeményezésű érdekcsoportok”.

Alvin Moscow hozzáfűzi:

„Valójában az Egyesült Államok kormánya által a XX. század második felében hozott egészségügyi, oktatási és népjóléti intézkedések nagy részének alapjait a Rockefeller Alapítvány tevékenysége vetette meg a század első felében”.

A Rockefellerek tevékenysége szinte mindig valamely nemzetközi vezető bevonásával történik, vagy nemzetközi vezető pozícióba juttat valakit. Henry Kissingerről már beszéltünk. A II. világháború előtt a Rockefeller Alapítvány gazdasági kutató részlegét a kanadai W. L. Mackenzie King vezette. Mackenzie, aki ifj. John D. Rockefeller tanácsadójaként is dolgozott, később Kanada miniszterelnöke lett.

A Rockefellerek hírnevüket annak is köszönhetik, hogy terveik majdnem mindig sikerre vezettek. Alvin Moscow életrajzíró így ír a testvérekről:

„mindig is óvatosak voltak, mielőtt a Rockefellerek nevét vagy pénzét adták valamely új kísérlethez vagy vállalkozáshoz. De ha egyszer elkötelezték magukat mellette, a kapcsolat egy életre szólt. Bőkezűek voltak az anyagiakkal, idejükkel és erőfeszítéseikkel. Nem egy polgári vagy társadalmi körben tudtak arról, hogy ha valamiben egy Rockefeller keze benne van, az biztos, hogy érdemes a támogatásra, és várhatóan sikeres lesz”.

Angliával való szoros kapcsolatai és elkötelezettsége ellenére a Rockefeller család úgy tűnt fel, mintha teljes egészében amerikai jelenség lenne. Egy másik amerikai bankbirodalom viszont Nagy-Britanniából indult el.