Vajda Miklós: Mi történik a járvány okán?
Az alábbi híreket olyan emberektől kaptam, akik az említett országokban élnek, és kiterjedt kapcsolataik vannak azokban az országokban, ahonnan a hírek származnak. Tehát ezek nem hivatalos hírek, de fontosak lehetnek a helyzet objektív megítéléséhez. A hitelesség kedvéért az elmondottak alátámasztására a nemzetközi sajtóban föllelhető forrásokat is közlöm.
Németország
2019 őszén, még a koronavírus járvány kitörése előtt a német parlament két törvénymódosítással kezdett foglalkozni, amit 2020.12.12-én emelt törvényerőre, és 2024. január.1. hatállyal fog bevezetni.
A korábbi „háborús károk jóvátételi törvényét”, amely a háborús áldozatok és károk kárpótlását volt hivatott ellátni, az ún. „tehermegosztási törvényre" (magyarul kisajátítási törvényre) változtatta, aminek a szociális tehermegosztási nevet adta. Ennek XIV. fejezetét 2019.11.07.-én hagyták jóvá, és szintén 2024.1.1-től fogják alkalmazni.
A törvény olyan személyek kárpótlását szabályozza, akik az oltás, vagy a járvánnyal kapcsolatos prevenciós terápiák következtében egészségi károsodást szenvedtek. A kárpótlás tehermegosztásába a teljes lakosság vagyonát a szükséges mértékben be lehet vonni, azaz kisajátítást lehet kezdeményezni.
Ez nagyjából megfelel az ötvenes években a Magyarországon, a Rákosi diktatúra alatt bevezetett államosításnak.
A törvényi változás azt célozza, hogy a nem oltottakat is be tudják vonni azoknak a teljesítőknek a körébe, akik különben (jogilag) nem lennének bevonhatók, illetve hajlandók az oltottak szabad akaratból felvett oltási rizikójából származó károk fedezésére.
Felmerül a kérdés, hogy a német törvényhozás honnan tudta előre, hogy járvány lesz? Majd ennek ürügyén meghozta az un. „tehermegosztási törvényt” amely a német középosztály vagyonának kisajátítására irányul.
A másik törvénymódosítás a vakcinagyártókat és az orvosokat mentesíti az okozott károk anyagi felelőssége alól.
Miért is kell a vakcinagyártókat és az oltásokat beadókat előre mentesíteni minden büntetőjogi felelősség alól?
A cikk második része azt magyarázza, hogy milyen eszközökkel fosztják meg a népet módszeresen a vagyonától úgy, hogy az elit vagyona megmaradjon, vagy szaporodjon, a kis ember és a középosztály munkájának terhére. Az alábbi linken szereplő cikk párhuzamot von a mai koronavírus-járvány okozta helyzettel.
A Business Insider szerint, 2024. január.1-től Németországban ismét új pénzt fognak bevezetni, ami egybevág a fentiekkel. Mindez azzal a céllal történik, hogy ha valaki a pénzét ki akarja menteni a bankokból, akkor a korábban betett régi pénznek már ne legyen vásárlóértéke. Ne tudjon vele mit kezdeni, mert új pénz lesz forgalomban, ezért nem fogja elkerülni a leértékelést. A pénzcsere azért meglepő, mert nem olyan régen cserélték az Euro bankjegyeket biztonsági okokból. Arról nem szólt a híradás, hogy a pénzt csak alakilag akarják-e megváltozni, vagy új pénzre, pl. digitális pénzre akarnak-e áttérni, amit Varga Mihály is emlegetett. Ijesztő folyamatok.
Svédország
A Hong Kong-i South China Morning Post jelenti, a svéd Epicenter vállalat készen áll egy transzhumanista megoldással a Covid útlevél kérdésének megoldására: egy bőr alá beültethető microchip, mely minden szükséges adatot tartalmaz, s egy okos telefon segítségével is olvasható:
Az Epicenter évek óta dolgozik ilyen megoldásokon. 2018-ban a kanadai National Post azt írta, Svédországban kb. 3500 ember élt beültetett elektronikával:
Ez a szám 2021 végén 6000 körül jár. Miért szeretik ezeket használni?
Kényelem: nem akarnak keresgélni dokumentumokat, papírokat, igazolványokat, hitel- és bankkártyákat, kulcsokat, stb.
Egyesült Államok
Az EU jóváhagyott egy újabb amerikai Covid oltást, a Novavax-ot. Brüsszel már meg is rendelt 200 millió fiolát, s több tagország külön is megrendelt 27 milliót. Az oltást Európában Nuvaxovid néven fogják forgalmazni.
A Novavax annyiban jobb, hogy nem az mRNA módszert alkalmazza, hanem a „régi”, fehérje alapú metódust. A páciensek könnyebben viselik el, kevesebb a mellékhatások száma, és könnyebben gyártható. Az Atlantic magazin szerint, itt:
Magyarul:
„A ma rendelkezésünkre álló információ alapján: Számos csodálatos lehetőség között, a régi iskola alapján készülő Novavax ötvözi az egyszerű gyártást nagy hatékonysággal és kevesebb mellékhatással. E pillanatban ez a legjobb Covid-19 oltás.”
A Novavax-ot az FDA MÉG NEM HAGYTA JÓVÁ.
Így pillanatnyilag az Egyesült Államokban nincsen EGYETLEN teljesen jóváhagyott covid oltás sem. A Novavax-ot 2021. január óta tesztelik. A jelenlegi Pfizer-t és társait 4 hónap alatt tervezték meg, tesztelték és dobták piacra.
A múlt héten, az Omikron gyors terjedése miatt, az FDA még két gyógyszernek adott sürgősségi engedélyt.
Ez a két új gyógyszer is csupán egy EUA (Emergency Usage Approval – Sürgősségi Használati Jóváhagyás) alapján használható.
Múlt szerdán kapta ezt meg a Pfizer Paxlovid-ja, mely szájon keresztül fogyasztható. Egy napra rá, csütörtökön kapta meg a Merck Molnupiravir-ja.
Az Ivermectin, amelyért tervezői Nobel díjat kaptak, közel 10 év munka eredményeként került forgalomba.
2020. szeptemberében az FDA a nemzet tudomására hozta, milyen káros mellékhatásokat várhatunk az oltásoktól. Csak az első 22 legsúlyosabb betegséget sorolták fel.
Azt is megjegyezték, hogy ezeken túl, sok más is előfordulhat. Az eredeti jelentés ma is ott áll az FDA oldalán (abból ez itt a 17. oldal):
Hogy a különböző kormányok ezeket megkapták-e vagy nem, azt innen nem lehet megállapítani.
Az a gyanúm, hogy nem. Civilizált államokban statisztikát vezetnek az orvosságok káros mellékhatásairól. Az amerikai nyilvántartási rendszer a VAERS – Vaccine Adverse Effects Reporting System (Oltások, káros mellékhatásainak jelentési rendszere), itt:
Az adatokból generált riportok itt olvashatóak:
Az Egyesült Államokban az idén 966 ezer káros mellékhatást jegyeztek fel.
Ebből a halálesetek száma valamivel több mint 20 ezer.
Ilyen nyilvántartási rendszere van Angliának, Ausztráliának, Új Zélandnak, stb. Magyarországnak nincs, de az EU egészségügyi szervezetén belül létezik egy intézmény, mely ezt a feladatot végzi, minden tagállam számára. Az intézmény neve EudraVigilance, és itt található:
Az itt tárolt adatokat itt lehet elérni, magyarul is:
Amikor kitettük a facebookra – két hét után törölték.
Vajon milyen irányelveket sértett ez az információ? Ezt valakinek a nemzet tudomására kellett volna hoznia. Ez az EU nyilvántartásában pillanatnyilag több mint 3 millió káros mellékhatást és több mint 32 ezer halálesetet jegyeznek december 5-ig. Hivatalos helyen nem gondolja senki, hogy a nemzetnek erről tudnia kellene?
Amerikai orvosok / érdeklődők egy csoportja FOIA (Az információ szabadsága törvény) jogán pert indított az FDA és a Pfizer ellen. Szeretnék elérni azt, hogy az alperesek adjanak ki minden oltásra vonatkozó dokumentumot.
Az első tárgyalás alatt az FDA ügyvédje azt állította, minden dokumentumukat kiadni kb. 55 esztendőbe kerülne. A bíró ezt nem fogadta el, s felszólította őket, azonnal kezdjék kiadni a dokumentumokat:
Az első csomag dokumentumból az derül ki, hogy az első 90 napban már 1200 halálos áldozatuk volt. A felperes szervezet neve „Public Health and Medical Professionals for Transparency” (Közegészségügyi és orvosi szakemberek az átláthatóságért). Honlapjukon az ügy minden törvényszéki és eddig kiadott Pfizer dokumentuma olvasható. Letölthető itt:
Tavaly nyáron az európai Allergy folyóiratban egy érdekes tanulmány jelent meg. Ez valószínűleg ismert otthon, csak azért említem, mert nem hiszem, hogy a nagyközönség olvassa a folyóiratot, s kétlem, hogy orvosok vagy a média sietne ezt a lakosság tudomására hozni.
Orvosok/kutatók egy érdekes megfigyelést tettek: olyan államokban, ahol a lakosok rendszeresen fogyasztanak fermentált (erjesztett) zöldségeket/veteményeket, a kovid halálozási rátája 34%-kal alacsonyabb lehet. Legelőbb a savanyú káposztára figyeltek fel.
Mellékelem az egész cikket, mely itt található:
Comentarios