Varga Domokos György: A TEREMTÉS RENDJE
Részlet az Isten logikája – Az Élet logikája című kettőskönyvből
Vegyük észre: annak tisztázása, hogy miként történhetett a világ s benne az élet keletkezése, milyen szerepet játszhatott ebben Isten, s a Teremtő Istenen túl juthatott-e szerep benne az Élő Istennek, mindez nem kevesebbet dönthet el, mint azt, hogy MITŐL OLYAN A VILÁG, MINT AMILYEN, s hogy ISTENI VAGY EMBERI KÖZREMŰKÖDÉSSEL JOBBÁ TEHETŐ-E?
Logikus érvelés útján (és meggyőző, tudományos alaposságú cáfolat híján) elfogadtuk: a világ teremtését olyasvalakinek kellett elindítania, aki az első pillanattól fogva tudta (előre számolt vele), hogy egyszer majd értelmes lény – az ő hatalmas művét értelmezni és értékelni képes ember – születik.
A testi, lelki és szellemi szintek (minőségek) nyomába eredvén, meggyőző ellenérvek híján szintén elfogadtuk, hogy belső szentháromságunkkal a Teremtő arra tett képessé bennünket mint emberi egyedet és emberiséget, hogy hozzá tudjunk járulni a világ s benne önmagunk teremtéséhez, gazdagításához, jobbításához.
Vegyük észre: a természetfeletti (anyagi világon túli) erő beavatkozásának tényét és logikáját tudományos (anyagelvű) módszerekkel nem lehet kutatni és nem lehet bizonyítani. Ezekre legfeljebb megszületett műve alapján, visszamenőleg, logikai úton következtethetünk, figyelembe véve és elfogadva a tudomány valódi, nem feltételezéseken alapuló, cáfolhatatlanul bizonyított eredményeit.
Vegyük észre: a tudományosnak nevezett világnézet az anyagelvűségre (materializmusra) való erős késztetése miatt egyfelől szigorúan következetes (amennyiben szigorúan elutasítja a természetfeletti világ létezését, működését, befolyását), másfelől ugyanennyire földhözragadt (amennyiben egyoldalú és együgyű módon nem hajlantó tudomást venni a természetfeletti világ létezését igazoló napi, személyes tapasztalatokról).
Szögezzük le: amíg tudományos módszerekkel, megismételhető eljárással mi magunk nem tudunk olyan természetes körülményeket teremteni, amelyek között élettelen anyagokból, véletlenszerűen, élő sejtek és élő szervezetek, s végezetül értelmes, gondolkodó lények keletkeznek, addig sem azt nem jelenthetjük ki hitelesen és cáfolhatatlanul, hogy a világ teremtéséhez nem volt szükség Teremtőre, sem azt, hogy a működéséhez nincs szükség Isten beavatkozására.
Vegyük észre az egyoldalúság (együgyűség) kettős természetét: merev, de következetes nézőpontjával az anyagelvű tudomány eddig is nagyon sokat segített, és nyilván ezután is sokat segíthet az anyagi világ, ezen keresztül pedig az egész világegyetem felfedezésében, megismerésében. Tudomány nélkül Isten művének olyan csodálatra méltó, szó szerint elkápráztató részletei, mint például az élőlények logikus felépítése, szerkezeti és működési rendje, a DNS-ek és az RNS-ek világa – mind-mind rejtve maradtak volna az emberiség előtt. A szigorúan anyagelvű tudomány másfelől azonban következetesen akadályozza (széles körben gátolja) a világegyetem természetfeletti részének (összetevőinek) tudományos igényességű, de mégsem anyagelvű megismerését, értelmezését.
Fogadjuk el: ahova a tudomány nem érhet el, ott helyénvaló az emberi értelemre, logikára és személyesen átélt, hitelt érdemlő tapasztalatokra hagyatkozni.
(Teremtő és Élő Isten)
Lássuk be: nincs értelme azt feltételezni, hogy a világ megteremtésében oly hatalmas cselekvőkészséget mutató Teremtő a művelet elindítása után teljes semmittevésre kárhoztatta volna önmagát. Nincs értelme – mert nem logikus – azt feltételezni, hogy teljesen magára hagyta volna az Élet teremtésének és szerveződésének folyamatát, például oly módon, hogy a különféle lelki és szellemi minőségek kimunkálását, vagy a különböző fajok (köztük az emberi faj) megalkotását csakis a természetre, ezen belül az ún. evolúcióra bízta volna.
Lássuk be: egy ilyen feltevésnek csak akkor lenne létjogosultsága, ha megbizonyosodhatnánk arról, hogy a Teremtő a teremtés folyamatának eredményeit és következményeit a kezdetektől fogva teljes pontossággal előre láthatta és tudhatta, s emiatt vált volna eleve okafogyottá (szükségtelenné) a bármikori beavatkozása. Több logikus érv is szól azonban e feltételezés helyénvalósága ellen.
Azáltal, hogy a Teremtő ÉN-tudattal áldott meg bennünket, minden ember képes a saját elméjében (elméjével) saját világképet alkotni, képes ezt képzelni az egyetemes valóságnak, ebből kiindulva törekedni a külső valóság megváltoztatására, s törekedni arra, hogy másokkal is a saját világképét és a saját változtatási szándékait fogadtassa el mint igazat és helyénvalót. Minden egyes kisgyermekkel egy-egy újabb, örökösen épülő-alakuló, az egyetemes külső világra is kiható belső, személyes világ születik. Ebből következően: ahány ember, annyi világ s annyi teremtő. Ha csak szerény emberi léptékben is, de a teremtő ember és emberiség mindenképp hozzáteszi a világegyetemhez a magáét. S ha saját szabadságköre mégoly szűkös is, ennyi is elegendő ahhoz, hogy teljesen és pontosan még a hatalmas Teremtő se láthasson mindent előre.
Ennélfogva lássuk be: sokkal értelmesebb és logikusabb azt feltételeznünk, hogy mivel hatalma és képessége a világegyetem megteremtése után is lehetővé tette Teremtő Istennek a mindenkori beavatkozást, ezzel a szükséges módon és mértékben – mint Élő Isten – mindig is élt.
E megalapozott, logikus érvelés nyomán fogadjuk el: az nem lehet kérdéses, hogy nemcsak a Teremtőnek, de az Élő Istennek is léteznie kell (a kettőnek logikusan egy személyben), és ő a mindenkori jelenünkben is beavatkozik a teremtés folyamatába, az emberiség sorsának alakulásába (alakításába). Csupán az lehet helyénvaló és boncolgatandó kérdés, hogy ezt miképpen teszi: külön személyre (emberi egyedekre) szólóan (pl. gondviseléssel), vagy nagyobb léptékű, az emberiség egészének sorsát szem előtt tartó beavatkozással. De mindkettő is lehet igaz egyszerre. (A maga idején választ keresünk a kérdésre.)
(A teremtés logikája)
Vegyük észre: minden teremtésre irányuló szellemi tevékenységnek megvan a maga természetes logikája (logikus menetrendje). Nincs okunk feltételezni, hogy ez lényegét tekintve más lenne a természetfeletti (anyagtalan) és a természetes (anyagi) világban, ezért egészen addig, amíg nem keveredünk feloldhatatlan ellentmondásba, fogadjuk el, hogy „amint fent, úgy lent”, és hogy „sem Isten, sem ember nem adhat mást, csak mi lényege”, vagyis az emberi teremtő logika ismeretében Isten teremtő logikájára nézvést is levonhatók helyénvaló következtetések.
Fogadjuk el, hogy mielőtt Isten nekilátott volna az ember megteremtésének, csupán általános, körvonalazatlan (testetlen) vágyak ébredhettek benne:
Társra vágyhatott: egyfajta lelki, szellemi élőlényre;
olyan lényre, aki értelmezni és értékelni tudná művét;
olyan lényre, aki képes lenne besegíteni a teremtésbe, a világ jobbításába;
olyan lényre, akinek létezésében örömét és hasznát lelhetné: képes lenne felkelteni az érdeklődését, izgalommal eltölteni, alkotásával (művészetével) gyönyörködtetni, önálló gondolkodásával és teremtő igyekezetével önnön teremtőjét új ismeretekhez (élményekhez, újdonságokhoz) juttatni.
Lássuk be, hogy Istennek ezek után lépésről lépésre végig kellett gondolnia: HOGYAN? Hogyan tudhatná vágyait beteljesíteni? Hogyan juthatna el az általános (testetlen) vágyakozástól a konkrét (testet öltött) megoldásig? Hogyan tudhatna egy testtel, lélekkel, szellemmel megáldott, értelmes, izgalmas, gyönyörködtető élőlényt teremteni?
Vegyük észre:
Ahhoz, hogy testet öltött társat teremthessen, Istennek előbb létre kellett hoznia az anyagi világot;
ahhoz, hogy élő társat alkothasson, előbb létre kellett hoznia az élővilágot;
ahhoz, hogy lelki társat alkothasson, előbb létre kellett hoznia egy új fajta (anyagba foglalt) lélekvilágot;
ahhoz, hogy szellemi társat alkothasson, előbb létre kellett hoznia egy új fajta (anyagba foglalt) szellemvilágot;
ahhoz, hogy értelmes társat alkothasson, össze kellett hangolnia a lélek- és szellemvilágot;
s mindenekelőtt meg kellett alkotnia mindeme világok fogalmát.
Lássuk be: ahhoz, hogy létrehozhasson egy összehangolt, működőképes világegyetemet, Istennek előbb meg kellett alkotnia az ehhez szükséges teremtési és működési elveket:
az anyagi világ
az élővilág
a lélekvilág
a szellemvilág
és az értelmes emberi lét
vonatkozásában. Ennek megfelelőn jelöljük az egyes elveket ezekkel a fogalmakkal: anyagelv, életelv, lélekelv, szellemelv, értelemelv.
Lássuk be: ahhoz, hogy a már lefektetett elvek alapján Isten végrehajthassa világegyetemének megteremtését, s az idők végezetéig fenntarthassa ennek működőképességét, meg kellett alkotnia törvényeit; méghozzá a világegyetem egészére vonatkozóan a matematikai; az anyagi és élővilágra vonatkozóan a természeti (fizikai, kémiai, biológiai); az anyagba foglalt lélek- és szellemvilágra vonatkozóan pedig a természetfeletti törvényeit.
Az elvek és törvények birtokában Teremtő Isten nekiláthatott hatalmas műve megvalósítási tervének és végrehajtási programjának megalkotásához. Fogadjuk el, hogy sorban ki kellett ötlenie a következőket:
(az anyagelvet követve)
Hogyan teremthető Igéből egységes anyagi világrend, végtelenül kicsi elemi részecskékből végtelenül hatalmas világegyetem, térrel és idővel, megnyugató állandósággal és termékeny változékonysággal, vonzásokkal és taszításokkal, egyesülésekkel és szétválásokkal, keletkezésekkel és elmúlásokkal.
(az életelvet követve)
Hogyan teremthető élettelen anyagi elemekből (részecskékből) élőlény: önszabályozó és önszaporító létező.
Hogyan tartható fenn az életképessége.
Hogyan lehet fokozni életrevalóságát, alkalmazkodóképességét.
Hogyan lehet rávenni – miféle utasításokkal, anyagba foglalt ősinformációkkal – az ön- és fajfenntartásra (táplálékszerzésre, szaporodásra, utódgondozásra).
Hogyan építhető fel az élőlények összességéből egy szilárd alapokon (általános érvényű természeti törvényeken) nyugvó, egységes, összefüggő, összehangolt élővilág, örökös keletkezéssel és elmúlással, szüntelen alkalmazkodással és megújulással, táplálékláncokkal és körforgásokkal.
Hogyan oldható meg az élőlények egyed- és törzsfejlődése, a legegyszerűbb egysejtűektől eljutva ahhoz a páratlanul összetett lényig – s e lények közösségéig –, amely akár a végtelenül hatalmas világegyetemet és akár a végtelenül pici elemi részecskéket is kész felfedezni, s készen áll ezek természetes adottságait, tulajdonságait a maga javára fordítani, a saját teremtő munkájához hasznosítani.
(a lélekelvet követve)
Hogyan lehet a már életképes, de még élettelen anyagot életre kelteni: éltető erővel (energiával) ellátni, lélekcsírával beoltani.
Hogyan lehet a lélekcsírát olyan utasítással (ősinformációval) ellátni, amely lehetővé teszi a különböző szintű lélekminőségek kifejlődését és működését.
Hogyan lehet az élőlényeknek egyéniséget és önállóságot (ÉN-t) adni, hogy egyéni módon élhessék, tapasztalhassák meg a világot, s ugyanilyen egyéni (változatos) módon befolyásolhassák, alakíthassák.
Hogyan lehet lazítani az anyagba (sejtekbe) kódolt szigorú köteléken: csökkenteni a genetikai utasítások (ősinformációk, ösztönök) közvetlen irányító szerepét, és megteremteni és megerősíteni az egyéniséget (ÉN-t) befogadó (hordozó) lélek eligazító, önszabályozó szerepét.
Hogyan lehet értékelő (értékítélő) képességet („ez jó vagy rossz?”) telepíteni az ÉN-be.
Hogyan lehet minél változatosabb egyéniségeket (ÉN-eket) teremteni, számukat megsokszorozni, hogy összességükben minél jobban hozzájárulhassanak a lélektapasztalatok megszaporodásához, a lélekvilág fejlődéséhez, gazdagodásához.
Hogyan lehet az egyéni és közösségi lélektapasztalatokat az élőlények ÉN-jében rögzíteni, s az ÉN- és közösségképződést elősegítő információkat továbbörökíttetni.
Hogyan lehet olyan egységes lélekvilágot teremteni, amelyben a törzs- és egyedfejlődés magasabb szintjein álló élőlények – a saját ÉN-jük függvényében – képesek ráhangolódni:
más élőlényekre;
a saját küldetésükre;
az egyetemes isteni értelemre és igazságra;
a személyes gondviselésre.
Hogyan lehet olyan egységes lelki nyelvet teremteni, amelynek segítségével az egymásra hangolódó lények külön fogalmak nélkül is képesek közölni egymással érzelmeiket és szándékaikat.
(a szellemelvet követve)
Hogyan lehet az anyagba foglalt utasításokon, genetikailag kódolt ösztönös cselekvések kötöttségén lazítani, s a törzs- és egyedfejlődés magasabb szintjein álló élőlényeknél megteremteni a viszonylagos szellemi önállóságot: az önálló gondolkodásra és cselekvésre való képességet és hajlandóságot.
Hogyan lehet képessé tenni az embert a belső és külső valóság tudatos (elvont, logikus, észszerű) szemlélésére.
Hogyan lehet elérni, hogy saját belső valóság- és igazságképe alapján a külső valóság átalakítására, újrateremtésére törekedjen.
Hogyan lehet olyan egységes, összehangolt szellemvilágot teremteni, amelyben a törzs- és egyedfejlődés magasabb minőségi szintjein élő emberi lények (ÉN-ek) képesek közös fogalomkészletet alkotni és használni, ismereteiket (felismeréseiket) egymással közölni, ily módon téve lehetővé szellemük és szellemiségük kiterjesztését, szellemi termékük megosztását, közös továbbfejlesztését és hatása megsokszorozódását.
(az értelemelvet követve)
Hogyan lehet a szellemvilágot a test- és lélekvilággal úgy összehangolni, hogy az emberi egyedek és közösségek együttes boldogságérzete a lehető legmagasabb szintet érje el.
Fogadjuk el: mindeme feladatok (teendők) számbavétele után Isten nekiláthatott hatalmas műve kivitelezésének.
Következik: A MEGVALÓSÍTÁS LOGIKÁJAA szerző Isten logikája – Az Élet logikája című kettőskönyvének már megjelent fejezetei
a Búvópatak korábbi számaiban olvashatók.
Kapcsolódó írások:
