top of page

A LÉLEK NYOMÁBAN (ötödik rész)


(Részlet Varga Domokos György: Isten logikája – Az Élet logikája című könyvéből)

Kitérő:

Bűnüldözők bűnszövetsége

Ha egy kisgyerek kikukucskál egy fa mögül, eszünk ágában sincs arra gondolni, hogy az általunk megpillantott fej csak önmagában létezik, s ne tartozna hozzá egy neki megfelelő test. Elménk azonnal hozzá is társítja, igaz, csak körvonalakban. De nem hagyja torzóban a képet, hanem önkéntelenül kiegészíti a saját tapasztalatai, korábbról elraktározott információi alapján.

A bennünk leülepedett (rögzült) valóságnak (azaz belső, személyes valóságképnek) döntő jelentősége van az észlelt külső (egyetemes) valóság értelmezésében. Ha nem így volna, akkor életünk minden új pillanatában új képet kellene készítenünk e pillanat valóságáról, és ehhez kellene azonmód az értékítéleteinket és cselekedeteinket igazítani. Nem kétséges, tüstént megzavarodnánk.

E fenyegető eshetőség ellen elménk nagyon ügyesen védekezik: nem végzi el az örökösen változó külső valóság hűséges leképezését és rögzítését, hanem mindig csak kiragad belőle néhány lényegesnek tűnő részletet (információt), ezek alapján (ezek segítségével) saját magából előhívja az idők során benne már rögzült képeket, s ezekhez illeszti az újdonságokat. Ennek köszönhető, hogy amikor járkálunk az utcán, és tekintetünk végigszalad az épületek homlokzatán, a fejünkben megjelenő kép nem fog sem „járkálni” (vagyis hol emelkedni, hol süllyedni), sem szaladni. Ha azonban egy webkamerát illesztünk a fejünkre, s járkálás közben vele vesszük fel ugyanazt a látványt, visszanézve meglepődhetünk, mennyire kellemetlenül ugrándozik a kép. A kamera ugyanis a való valóságot (a valódi történést) veszi fel, s nem azt, amit a mi „hiszékeny”, önkéntelenül is „hamisító”, felettébb kényelmes és gazdaságos (energiatakarékos) elménk.

Elménknek – tudattalan tudatunknak – éppen ezt a bölcs és gazdaságos hiszékenységét használják ki a bűvészek, illuzionisták, például azok, akik a szemünk láttára fűrészelnek ketté egy bájos hölgyet. Mivel az emberi testet rendszerint úgy látjuk, hogy a törzs egyik végén a fej, a másik végén a hozzá tartozó láb ékeskedik, ezért ha ebben az elrendezésben látunk egy kifektetett testet, önkéntelenül is azt feltételezzük, hogy mindkét testrésznek – fejnek és lábnak – ugyanaz a gazdája. S ezért aztán igencsak elakad a lélegzetünk, amikor a bűvész nekilát deréktájon „kettéfűrészelni” bájos segédjét. S ez az ijedtségünk egészen addig tart, amíg meg nem világosodunk, vagyis el nem árulják nekünk a trükk nyitját: összetartozónak látszó fejnek és lábnak két gazdája is lehet, ha a látható fejhez tartozó lábat, és a látható lábhoz tartozó fejet elrejtik a bűvészasztalban. Innentől kezdve mi már minden ilyen fűrészelős mutatványnál két hölgyet fogunk látni (vagyis odaképzelni), elménk ugyanis a lényegbevágó, új információ birtokában lecseréli a hamisnak bizonyult belső képet a külső valóság valóságos (igaz) képére.

Ez a lecserélés azonban emberi fajunknál egyáltalán nem egy magától értetődő, természetes folyamat. Egyszerre jellemző ránk, hogy egyfelől folyamatosan törekszünk az egyetemes valóság megismerésére és megértésére, vagyis egy helyes (igaz, valós, működőképes) belső valóságkép kialakítására; másfelől viszont szüntelenül rákényszerülünk arra, hogy helytelen (hamis, hazug, torz) valóságképeket fogadjunk be, illetőleg ilyeneket őrizzünk magunkban a legvégsőkig.

Gondoljunk csak azokra a rendőrnyomozókra, ügyészekre, bírákra, sőt – egyes államokban – esküdtekre –, akik cáfolhatatlan bizonyítékok nélkül is halálba küldtek (s amíg csak létezik halálbüntetés, halálba küldenek) ártatlan embereket. Egyfelől hivatásuknál fogva az igazság kiderítésére és érvényesítésére, a bűnüldözésre és igazságszolgáltatásra esküdtek, másfelől pedig – egy megalapozatlan halálos ítélettel – a legsúlyosabb emberellenes bűntényt követik el, lényegében bűnszövetségben. S mindezt úgy, hogy a legtöbb esetben – legalábbis amíg el nem érkezik az igazság pillanata – meg vannak győződve a maguk igazáról.

Néhány adalék ahhoz, hogyan is lehetséges ez.

(...)

 

A LÉLEK NYOMÁBAN (első rész)

A LÉLEK NYOMÁBAN (második rész)

A LÉLEK NYOMÁBAN (harmadik rész)

A LÉLEK NYOMÁBAN (negyedik rész)

A LÉLEK NYOMÁBAN (ötödik rész)

A LÉLEK NYOMÁBAN (hatodik rész)

A szellem nyomában

Az emberi test, lélek, szellem teremtése

29 megtekintés
legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page