top of page

Varga Domokos György: HÁLACSŐDÜLETEK HAZAFIAKÉRT, SZABADSÁGHARCOSOKÉRT








Tisztelt Olvasó!


Mindent meggondoltunk, mindent megfontoltunk, és mustármagnyi kis csapatunk úgy döntött: hálacsődületeket szervezünk a magyar hazafiakért. Egyúttal pedig a világ szabadságharcosaiért. Úgy látjuk ugyanis, hogy a nemes és bátor egyéni kezdeményezések és cselekedetek illő méltányolása kiveszett a világ fősodratából. Helyette a tömeges, pártos igazodás dívik. Habár ennek kétségkívül lehetnek kedvező hozamai is – ld. pl. Magyarország függetlenségének békemenetes óvása –, uralkodóvá válása nem kívánatos társadalmi fejleményekhez vezet: erkölcsi és szellemi igénytelenséghez, zülléshez, életminőség-romláshoz. Ennek lehetünk világméretekben is, kis hazánkban is tanúi.

Elismerjük és méltányoljuk Magyarország miniszterelnökének azokat az erőfeszítéseit, amelyekkel őrzi Magyarország viszonylagos függetlenségét, önrendelkezését és demokratizmusát. De semmi szín alatt nem fogadhatjuk el egy olyan hatalmi rendszer létezését és működését, amelyben legalapvetőbb szabadságjogaink miniszterelnöki támogatással vagy mulasztással sérülnek, ráadásul olyan mértékben, amely már életre szóló méltóságvesztéssel, egészségkárosodással, anyagi hátránnyal, létbizonytalansággal jár vagy járhat. Elfogadjuk és elismerjük, hogy a politika a lehetőségek művészete, belátjuk, hogy szükség lehet reálpolitikusi megalkuvásokra és engedményekre, de ezek nem lehetnek olyan mérvűek, hogy teljesen aláássák demokratikus államrendünk és belőle fakadó társadalmi igazságérzetünk alapjait.

Márpedig úgy látjuk, hogy a Covid-19 járvány felbukkanása óta Magyarország erőteljes lépéseket tesz ebben az irányban, nem függetlenül a világban tapasztalható tendenciáktól. Ausztráliától Kanadáig számos országban megfigyelhető az állampolgárokkal, különösen az ellenállókkal szembeni államhatalmi, rendfenntartói önkényeskedés. A demokratikus szabadságjogok és az állampolgári önrendelkezés felszámolása tekintetében Magyarország akkor lépte át a méltányolhatóság és elfogadhatóság vörös vonalát, amikor:

  • hivatalos kormányprogrammá emelte gyermekeink bizonyítottan kétes kísérleti szerekkel való oltatását, ill. ennek szorgalmazását;

  • törvényt alkotott állampolgáraink kétes szerekkel való kényszeroltatására, ill. az oltakozás adminisztratív kikényszerítésére;

  • törvényes lehetőséget biztosított fertőzött betegnek nyilvánított honfitársaink életveszélyes kényszerkezelésére, s valóban beteg honfitársaink gyógykezelésének megtagadására.

A társadalmi igazságosság és a jogbiztonság tekintetében pedig Magyarország első számú vezetője akkor lépte át a méltányolhatóság és elfogadhatóság vörös vonalát, amikor „reálpolitikájával” lehetővé tette, hogy a 2006. évi népellenes terror kormányzati, rendőrségi, ügyészségi és bírósági felelősei büntetlenek maradjanak, ellenben az önkényeskedés ellen fellépő hazafiakat – kirívó jogsértésekkel telitűzdelt, hosszadalmas eljárás végén – páratlanul súlyos és igazságtalan ítéletekkel sújtsák.


Tisztelt Olvasó!

A tömegtájékoztatást és a közösségi médiát uraló hálózati és pártos hatalmak kitanulták a tömeges megtévesztés és célirányos befolyásolás csínját-bínját.

50 millió dollárból és mesterlövészekből Majdant csinálnak, egy pojácából meg ukrán elnököt, aki aztán készségesen ráengedné a NATO-t Oroszországra, csak mert az éppen vonakodik meghajolni a jól kifőzött világuralmi törekvések előtt. Amikor pedig Oroszország teljesen logikusan úgy dönt, hogy mielőtt végérvényesen bekerítenék és megfojtanák, válaszcsapást mér az oly készséges csatlósra, figyeljük meg, mi történik:

  • az ukrán elnök minden színészi képességét latba veti, a világ minden fősodratú médiája rákameráz, a világ urai és csatlósaik mind őt dicsőítik;

  • az orosz elnök válik a háború egyetlen okává és okozójává, azaz a főgonosszá;

  • a közösségi média – meghirdetett alapelvei ellenére – megengedi, sőt bátorítja az oroszok elleni nyílt uszítást;

  • a világ minden jóhiszemű együgyűje a nácisztikus hajlamokkal megvert ukránokat élteti, és nemzeti színű lobogójukba öltözik;

  • Zelenszkijről mintázott párnát dobtak piacra, „most bárki egy ágyba kerülhet az ukrán elnökkel”;

  • az orosz művészetet és művészeket, sportolókat kollektíve kitessékelik;

  • az orosz származásúakat üldözik és bántalmazzák;

  • teljes lelkesültséggel és átszellemültséggel követelik Putyintól a háború azonnali beszüntetését és a béke helyreállítását; anélkül, persze, hogy akár csak egyetlen percet is hajlandók lennének áldozni a háttérismeretek megszerzésére és a háttérösszefüggések megértésére.

Ennek az elképesztően furfangos, világméretű színjátéknak egyik felejthetetlen csúcspontja, amikor a kanadai parlamentben Trudeau miniszterelnök, a világuralmi háttérhatalom oszlopos tagja, a kovidos önkényuralom specialistája, az ottani szabadságharcosok kérlelhetetlen megbüntetője és bebörtönzője ezekkel a kenetteljes mondatokkal köszöntötte a világhíressé vált ukrán pojácát:


„Volomidir, évek óta, amióta ismerlek, mindig úgy gondoltam rád, mint a demokrácia bajnokára. És most a demokráciák szerte a világon szerencsések, hogy vagy nekik, mint a mi bajnokunk. (...) Megvéded az ukránok jogát, hogy maguk döntsenek a jövőjükről, és ezzel megvéded azokat az értékeket, amelyek minden szabad demokratikus ország pilléreit képezik. Szabadság, emberi jogok, igazságosság, igazság, nemzetközi rend. Ezek azok az értékek, amelyekért az életedet kockáztatod, miközben Ukrajnáért és az ukránokért harcolsz.”


Természetesen önmagában nem volna semmi baj egy olyan világgal, amelyben itt-ott akad egy-egy Trudeau- vagy Zelenszkij-féle, velejéig álságos, képmutató, hatalomittas jellem. Az általános erkölcsi és szellemi hanyatlás végzetes mértékét sokkal inkább az bizonyítja, hogy ennek a Trudeaunak ezt a vendégét az egész kanadai parlament hosszú-hosszú perceken át állva vastapsolta.

S ha most visszaevezünk a hazai vizekre: az itteni erkölcsi és szellemi hanyatlás végzetes mértékét pedig valóban cáfolhatatlanul bizonyítja az, amit Szakács Árpád is szóvá tett politikai–igazságszolgáltatási közállapotainkkal és félmilliós békemenetünkkel kapcsolatban. Ahol egy felettébb képlékeny erkölcsiségű Győzike viríthat a legelső sorban, másnap pedig nemes és rendíthetetlen lelkületű hazafiakat ítélnek végeláthatatlan időtartamú fogságra, ott már végzetesen kificamodott a normális emberi lét. Vessük össze Győzike erkölcsi értékeit és társadalmi hasznosságát – vagy akár Trudeau-ét és Zelenszkijét – Budaházy Györgynek csupán egyetlen, ám annál beszédesebb gesztusával. Az őt 17 év kegyetlen fegyházbüntetéssel sújtó bírói ítélet kihirdetése után, édesanyja révén, mindenkinek ezt üzente: „A személyes sérelem nem előrébbvaló a nemzet ügyénél. Szavazzatok a jelenlegi kormányzat megmaradása mellett!.” Egy rendíthetetlenül hazafias, nemes, emelkedett, bátor lélekre és szellemre vall – éppen olyanra, amely vészes gyorsasággal pusztul ki elkényelmesedett és elanyagiasodott világunkból. Ha pedig ez így folytatódik, hamarosan arra ébredhet jobb sorsra érdemes emberiségünk, hogy a sátáni silányság sikeresen megkaparintotta a teljes világuralmat.

De miért ne folytatódna így, miért ne kaparintaná meg, ha senki nem tesz ez ellen a most bontakozó világrend ellen semmi igazán hatásosat, igazán érdemlegeset?

A csak szavazatnövelő, pártos tömegesség – Győzike-jellemekkel az élen – szemmel láthatóan édeskevés. Az efféle békemenet a valódi értékeink, a létfontosságú szabadságjogaink megóvása szempontjából hovatovább annyit ér, amennyit a kádári békepapság ért a vallásszabadság megőrzése tekintetében. A semminél ugyan többet hoz, de a jó lélekkel élhetőnél jóval kevesebbet. És törvényszerű, hogy egyre kevesebbet.

Egy erkölcsileg és szellemileg rohamosan elsilányosuló, kificamodó világban törvényszerű, hogy transzvesztita pojácából váljék nagyhatalmú államelnök; szereptévesztő, lelketlen, gőgös bírák pedig pojácává silányuljanak, miként ez éppen Budaházy és társai ítészével történt meg.

Nagy kérdés, hogy mit lehet ez ellen tenni. Lehet-e még pártos logikával bármire is jutni egyáltalán?


Tisztelt Olvasó!

A furfangos hatalom – láthatatlan hálózata és kezesbárány médiája segítségével – egész parlamenteket is, jóhiszemű emberi egyedeket is minden mennyiségben rá bír venni arra, hogy az ő rejtett céljainak és sötét szándékainak megfelelően érzékeljék és értelmezzék a világot. Így lehetséges, hogy a világ szinte egészét terrorizáló, elképesztően szélsőséges és kártékony elemek a jónép szemében dicsőségesnek és követésre méltónak mutatkozhatnak: hovatovább a demokrácia, a rend, az emberiesség, az igazság védelmezőinek, „bajnokainak”. Ellenben mindazok, akikre e világuralmisták előre megfontoltan, módszeresen rásütik a „terrorista”, „szélsőséges” („fasiszta” stb.) bélyeget, a gyanútlan jónép szemében óhatatlanul is közveszélyessé, kirekesztendővé, elítélendővé válnak. Olyannyira, hogy hiába tart immáron időtlen idők óta Budaházy és társai ügye, s hiába szőttem bele még egyik regényembe is a velük történő, égbekiáltó igazságtalanságot, a mostani, vérbírós hevületű ítélet miatti elkeseredésem láttán egyik testvérem ezt kérdezte: „Mi is a Budaházy-ügy lényege?”.

És a tágabb környezetemben is szinte mindenki ugyanezt kérdezi.

A hatalomtechnikailag kikupálódott világerők pontosan tudják, hogy a békés anyagi és szellemi fogyasztásban elkényelmesedett, amúgy örökké rohanó ember semmiféle késztetést nem érez arra, hogy a mesterségesen előidézett, világméretű fogalmi katyvaszból fáradságos munkával kiássa az igazságot. Nem érzi feltétlen létszükségletének, hogy bejárja azt az amúgy nem túl hosszú és nem túl bonyolult gondolati utat, amelynek végén megvilágosodhatna:


„Hiszen akik terroristát meg szélsőségest kiáltanak, ők maguk a szélsőségesek és terroristák! 2006-ban Magyarországon ők verték véresre a békés tüntetőket! 2022-ben Kanadában ők vezették be a kovidos önkényuralmat, az erőszakos oltatást, s ők törték le rohamrendőrökkel a szabadságharcos kamionosok jogos tiltakozását! Akik tehát szembe merészeltek szállni a hatalmi önkénnyel, egyáltalán nem a törvényes, demokratikus rend felszámolására fogtak ellenállásba és szabadságharcba, hanem éppen annak helyreállítása érdekében! Ezért igazi hazafiak, igazi hősök ők, akik minden tiszteletünket és hálánkat megérdemlik!”

S bizony, a tények és a társadalmi igazságosság logikájából fakadóan ezt a tiszteletet és hálát még akkor is kiérdemelnék, ha mindazt csakugyan elkövették volna, amivel megalapozott bizonyítékok nélkül megvádolták és elítélték őket!

Nem ők adtak okot az állami terrorra, hanem az állami terror adott okot az ő szabadságharcukra!

Kétségtelen, hogy – szemben az állami terror számtalan sérültjével – a Magyarok Nyilai-ügy áldozatai között is akadt egyetlen egy, akit valóban véresre vertek. Méghozzá abból a közszereplő fajtából, aki a tévényilvánosság adta lehetőséggel sűrűn visszaélve pocskondiázza és szélsőségesezi ellenfeleit, ráadásul rendre azokat, akik véletlenül sem juthatnak hasonló nyilvánossághoz, megszólalási lehetőséghez.

Csakhogy e tévés politikusceleb megverésének semmi köze nem volt a Budaházy-ügyhöz! A rendőrség, az ügyészség és a bíróság – egymással nagy egyetértésben – mégis sokat munkálkodott azon, hogy valamiképp összeszője a kettőt. A koncepció ugyanis a legkezdetektől megkívánta, hogy súlyos és véres terrorcselekmény-sorozatot gyártsanak abból, ami mind anyagi, mind emberi veszteség tekintetében zavaróan jelentéktelennek mutatkozott. És sajnos minél inkább előtérbe került és kidomborodott 2006. október 23. emlékezetes karhatalmi fellépésének állam- és rendőrterrorista jellege, annál inkább szükségét érezték, hogy – legalább valamelyes ellensúlyozására – véres terrorizmussá dagasszák Budaházyék ügyét.

Mint népükért kétségkívül felelősséget érző hazafiak, a Magyarok Nyilai feltűnő gondossággal vigyáztak arra, hogy a molotovkoktéljaikkal jelentősebb vagyoni kárt – hát még személyi sérülést – senkinek ne okozzanak. Jelképes helyszíneik megválasztásával csupán szólni, figyelmeztetni kívántak, hogy vannak azért még Magyarországon néhányan, akik nem hajlandók eltűrni a demokráciából hirtelenjében kivetkőzött hatalom haza- és nemzetpusztító önkényeskedéseit. Egy igazi terrorista vagy szélsőséges nem így cselekszik, ahogy ők. Hanem úgy, ahogy a hatalom akkori birtokosai tették, ártatlanokat verve s lőve véresre, nyomorítva meg életre szólóan, némelyeket öngyilkosságba hajszolva.

Nos, a valóságos terroristák részéről teljesen érthető, hogy amennyire csak lehetséges, mosnák kezeiket, s a maguk erkölcsileg elévülhetetlen bűnét döglött macskaként átdobnák az igaz hazafiakra. De még a gőgös bíró részéről is érthető, hogy már csak szakmai hívságból is megelégelte a szabadságharcosok – kiváltképp Budaházy György –, de nem különben az ügyvédek – kiváltképp Gaudi-Nagy Tamás – jogi „kekeckedését”, azaz a paragrafusokra való minduntalan hivatkozásukat, a törvényes eljárás makacs megkövetelését, az eljárásrendi hibák nyilvános szóvátételét.

Mindezt még el is lehetne magyarázni, meg is lehetne értetni a nagyközönséggel. Az azonban már sehogy sem fér az egyszerű földi halandók fejébe: ha Budaházyék csakugyan olyan derék hazafiak és szabadságharcosok, akkor becses miniszterelnökük miért nem tesz semmit a kiszabadulásuk érdekében? Miért nem szólal meg?

Jó-jó, a bíróság elvileg a kormánytól független hatalmi szerv; a rendőrség és az ügyészség azonban nem. Egy ilyen, mindenre elszánt kormányfő, aki hősiesen vívja szabadságharcát különféle világuralmi erők – Soros, Brüsszel és mások – ellenében; s aki most is szemlátomást mindent megtesz azért, nehogy Magyarországot is – világuralmi erők akaratára – háborúba sodorják; nos, nyilván ki tudná szabadítani Budaházyékat, ha akarná.

Ha pedig mégsem akarja – és a 2010. évi, kétharmados győzelme óta kormányfői rangban eltöltött 12 évben olyan nagyon bizonyosan nem akarta –, ennek csakis az lehet az oka, hogy nem állt érdekében. A hatalmi, reálpolitikusi és pártos szempontok előrébbvalóak voltak. Úgy vélhette, hogy mind bel-, mind pedig külpolitikai téren többet veszítene azzal, ha a világot elöntő „terrorizmus”-hisztéria közepette megkísérelné erkölcsileg tisztára mosni Budaházyt és társait; ha megkísérelné lemosni róluk a „terrorista” bélyeg gyalázatát; ha a rendőrségre, ügyészségre odahatva, vagy államelnöki kegyelmet szorgalmazva megpróbálná kiszabadítani őket. Sokkal egyszerűbbnek bizonyult mélyen hallgatnia, és arra számítania, hogy híveinek és pártos médiájának elsöprő többsége is hasonlóképpen fog cselekedni, mint ő. S akkor nem lesz a Budaházy-ügyből társadalmi méretű vita, s nem lehet belőle számottevő szavazatvesztés sem.

A Hazatérés Temploma szolidaritási istentiszteletén Hegedűs Loránt lelkipásztor elárulta az egybegyűlteknek, hogy igen magas szintről szóltak le neki: édesapjának, Hegedűs Loránt püspöknek a rehabilitálását, valamint temploma anyagi támogatását kockáztatja azzal, ha nem áll el szándékától, vagyis a Budaházyék és családtagjaik iránti együttérzés ünnepélyes istentisztelet formájában való kifejezésétől.

Éppen ideje tehát felismerni és tudomásul venni: a reálpolitikusi, hatalmi, pártos megfontolások törvényszerűen vezetnek el egy tisztességtelen, zsarolós, önkényeskedős, s ezért egyre élhetetlenebb világba. A Covid-19 fedőnevű világuralmi hadművelet fejleményei már megmutatták, hogy ebben a rohamtempóban elaljasuló világban már semmi sem szent: sem a gyermekeink egészségének megkímélése, sem a magunk egészsége megvédésének joga. A világelit anyagi, lelki és szellemi kapzsisága olyan méreteket öltött, hogy bármilyen végzetes merényletre képes az együgyű emberiséggel szemben. Ha nem találunk ki valamit ellene – egyelőre legalább a legfájdalmasabb torzulások ellen –, akkor szó szerint csak napok kérdése, hogy egész világunk elviselhetetlen nyomorúságba süllyedjen. Nagyon rövidlátó, s ezért nagyon ostoba szemléletre vall bárki részéről is azt remélni, hogy ha ő engedelmes, együttműködő állampolgár lesz („rendes”, „fegyelmezett”, „szófogadó”), akkor kisebb viszontagságok árán majd a későbbiekben is megúszhatja az önkényeskedéseket. Ugyanúgy, ahogy pár oltakozás árán – vagy tán a háziorvosa megvesztegetésével – hozzájuthatott a védettségi kártyájához, s mehetett koncertre vagy külföldre.

Nézze meg, tisztelt Olvasó, az alábbi kis jelenetet, amelyet még 2020-ban, Izraelben vettek fel titokban, azután, hogy kültérre is kötelezővé tették a maszkviselést. Gyönyörű napsütésben, gyönyörű parkban, édeni hangulatban, kutyasétáltatás közben telepedett le egy hölgy egy kis kávézásra, maga mellé téve fóliás maszkját. S ebből kerekedett ki az alábbi hatósági intézkedés...



Noha a vírusról józan paraszti ésszel is rögtön tudható, hogy egy előírás szerinti arceltakaró maszk mögül is vígan kijárkál, tehát teljesen értelmetlen a hordatása, a hölgy engedelmesen eleget tett a törvénynek, magán viselte, s csak egy kávé erejéig szabadult meg tőle. Nos, Ön mit gondol saját magáról, tisztelt Olvasó? Felelős, törvénytisztelő, s minden tekintetben ártatlan polgárként kerülhet az elkövetkező években hasonló helyzetbe? Amikor már hisztérikus üvölthetnékje támad az Önt érő ördögi – mert felfoghatatlanul szürreális, fájdalmasan érthetetlen és haszontalan – rendfenntartói önkényeskedés ellen?

Mert ha úgy vélné, hogy elvileg igen, akkor bátran számoljon – és egyre inkább számoljon – azzal, hogy előbb-utóbb gyakorlatilag is sorra fog kerülni. Önt is meg fogják támadni, és Önt is meg fogják szorongatni vakbuzgó, lelketlen parancsvégrehajtók.

Hacsak valamiképpen – a magunk módján, a számunkra adott lehetőségekkel élve – nem kezdjük el megpróbálni visszaforgatni a világ kerekét. Mindenekelőtt: a fejekben és lelkekben helyére tenni a dolgokat. Szembeszállva a fősodor megkívánta, politikailag helyénvalónak ítélt értelmezésekkel, hirdetjük a tiszta lelkiismeretünk szerinti – kordivatok és hatalmi érdekek feletti – igazságot.

Nem a szélsőségesnek megbélyegzett és terroristaváddal elítélt szabadságharcosaink jelentenek közveszélyt a társadalmi rendünkre és békénkre nézve, hanem éppen azok, akik ilyen bélyegekkel és vádakkal illetik őket. Ők az igazi szélsőségesek és terroristák, hiszen 2006-ban ők szabadították rá a rohamrendőröket a békés tüntetőkre; 2020-ban ők szabadították rá a kovidvírust és kovidönkényt a világra; 2022-re ők kényszerítették ki Oroszország önvédelmi háborúját; s ők azok, akik mindig mindenütt minden lehetségest elkövetnek, hogy az igazi hazafiakat és szabadságharcosokat kivonják a forgalomból, hogy sötét terveiknek, lelketlen hatalomgyakorlásaiknak semmi ne állhasson útjában.

Budaházyt és társait tehát nem csupán a magunk lelkiismeretének megnyugtatására kell megkísérelnünk kiszabadítani. Hanem sokkal inkább azért, mert ha nem próbáljuk meg, s ha nem járunk sikerrel, akkor az igazi szélsőségesek és igazi terroristák végképp vérszemet kapnának, s úgy vélnék, bármilyen aljasság elkövetésének, bármilyen sötét rögeszme megvalósításának, bármilyen új világrend kiépítésének nekiláthatnak akár az egész emberiség ellenében.

Mivel itt a reálpolitikusi, pártos, hatalmi logika nem segíthet, mindenkinek, aki belátja hazafiaink, szabadságharcosaink kiszabadításának elemi fontosságát, ki kell tudnia lépni megszokott közéleti, politikai köreiből. Ma és most ezzel lehet a legtöbbet segíteni. Hála Istennek, a minden elképzelést felülmúlóan elvetemült bírói ítélet meghozta a maga váratlan gyümölcsét: amire hosszú évek óta nem volt példa, egymással egyébként nem túl barátságos viszonyban álló politikai és közéleti szereplők is közös álláspontra helyezkedtek, pl. Hegedűs Loránt lelkész és Bayer Zsolt kormánypropagandista, hogy csak a legkirívóbb példát említsem. Minden nyilvánosan megszólaló egyként szorgalmazta, hogy részesítsék kegyelemben az igazságtalanul elítélteket és meghurcoltakat. S most valamennyien reménykedve várjuk, hogy a már be is nyújtott – Áder Jánosnak, búcsúzó köztársasági elnökünknek címzett – kegyelemi kérvény meghallgatásra talál.


Tisztelt Olvasó!

Mindent meggondoltunk, mindent megfontoltunk, és mustármagnyi kis csapatunk úgy találta, hogy e kegyelmi kérvény remélt elfogadása elmondhatatlanul sokat segíthet hazafiaink és családtagjaik sorsán, s ezért aztán természetesen jó érzéssel tölt el bennünket, hogy e sorok írója is ott szerepel a támogatók névsorában. Ám úgy ítéljük meg, hogy a világ kerekének visszaforgatásához, erkölcsi és szellemi állapotaink visszarendeződéséhez, a normalitás győzedelmeskedéséhez ennél sokkal többre van szükség.

Mindenekelőtt arra van szükség, hogy a Tisztelt Nagyérdeművel megértessük: Budaházy és társai esetében nem bűnösök számára indítványoztuk a kegyelmi kérvény elfogadását, hanem olyanoknak, akiknek mi hálásak vagyunk, akikre felnézünk, akik előtt tisztelgünk. Széles körben el kell kezdenünk hirdetni az igét, amelytől a kificamodott fogalmak elnyerhetik valós tartalmukat és értéküket. Mi természetesen megközelítőleg sem vagyunk olyan hatalmasak, mint Putyin. Ő megteheti, hogy a magáról megfeledkező, akár Amerika elnökét is megbuktató, álságos közösségi médiát – történetesen most a Facebookot és az Instagramot – egyetlen személyes rendelkezésével betiltsa egész Oroszországban, méghozzá szélsőségesnek minősítve mindkét anyacéget. Mi azonban csak a magunk módján, sziszifuszi fáradozással juthatunk bármiféle eredményre. Nem hatalmi szóval, nem pártos álláspontokhoz és törekvésekhez való kötődéssel, hanem csakis a közösen felismerni vélt igazság pártatlan, szelíd, ám annál inkább eltökélt s örömteli hirdetésével.

Mert csak így juthatunk egyre több olyan támogatóhoz, résztvevőhöz, akiket a mai hatalmi, pártos logika nem fog tudni megkerülni. Magyarországtól Ausztrálián át Kanadáig láthatjuk, hogy a világuralmi háttérerő szorongatta legitim parlamenteket és kormánytényezőket egészen addig hidegen hagyják a kisebb-nagyobb tiltakozások, akár tömeges felvonulások, amíg ezek nem idézik elő a népszerűségük olyan mérvű csökkenését, hogy ez már bukásukhoz vezethetne. Nem látjuk tehát különösebb értelmét az eddigi tiltakozási logika szerint tömeges megmozdulásokat, felvonulásokat szervezni a különféle világuralmi önkényeskedések ellenében. Nincs esélyünk pártlogika alapján szervezett békemenetekkel konkurálni. Arra van csak esélyünk, hogy mustármagnyi kis csoportunk a hite és meggyőződése szelíd és türelmes, ám annál szokatlanabb és hatásosabb hirdetésével megérintse a kényelmeibe és félelmeibe burkolózó emberiség lelkét és szellemét. Hogy újra késztetést érezzen egy hozzá méltóan szabad és értelmes életre.


Tisztelt Olvasó!

Mindent meggondolva és mindent megfontolva, mustármagnyi kis csapatunk arra a felismerésre jutott, hogy hálacsődületek szervezésével vághatunk neki a felettébb rögösnek ígérkező, ám annál reménytelibb útnak.

Neves közéleti emberek, művészek gyűlnének össze rövid 10-15 percekre, minél forgalmasabb helyeken, tévékamerák össztüzében, s adnának elő hálaimát, hálaéneket, hálamuzsikát, hálaverset, hálajelenetet üldözött hazafiaink, szabadságharcosaink tiszteletére. Senki egy szót nem szólhatna semmiféle politikai, hatalmi erőcsoportosulás ellen vagy mellett, ily módon a megnyilvánulókat nem oszthatná meg semmiféle pártos kötődés. Hálásnak lenni annyit tesz, mint kinyilvánítani, hogy a másik, illetőleg az általa képviselt ügy fontosabb, mint mi magunk vagyunk. Az emelkedettségnek ez az érzése örömmel tölti el a hálaadót is, de majd az őt a világhálón követőket is. S éppen emiatt remélhető, hogy a mustármag szépen növekedésnek indul. S addig-addig nő, mígnem egyszer megint szabadon fellélegezhetünk...




 

Kapcsolódó film:



Christine Anderson német EU parlamenti képviselő őszinte szavai Trudeau-hoz




756 megtekintés

Comments


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page