Verzár Éva: Fogadjunk!
Részlet a szerző
Lármafák oltalmában. Mai székely balladák 2.
c. kötetéből
Fogadjunk!
– Szép bicska.
– Szép.
– Régi?
– A’.
– Az enyém es. Nagyapámtól kaptam.
– Én es. De az enyémnek nagyobb a nyele. Jobb a fogása.
– Az enyémnek diófa, s a pengéje hosszabb.
– Hegyes.
– A’
– A szalonnát es vágja.
– Vágja. Szúr es…
– Még embert es?
– Azt es.
– Azt nem hinném…
– Fogaggyunk…
– Mibe te?
– Hogy szúr embert.
– Kit akarsz leszúrni, hékás? Kaszálni gyöttünk, nem bálba.
– Nem bálba…
– Há’szem akkor kin próbálnád ki?
– Rajtad? Megverekeggyünk?
– Mindenki a magáéval?
– Azzal hát.
– De minek?
– Mer’ fogadunk…
– Bolond vagy, Józsi!
– Én bion nem, Feri…
– Osztán mi lesz?
– Semmi. Papírra vessük, hogy fogadás vót.
– Inkább együnk…
– Együnk…
Szalonnadarab hasadt a bicskák éle nyomán. Mindkettő csakugyan szép darab: parittyakészítő, fafaragó szerszám. Pengéje úgy szaladt át a sós szalonna száradt felületén, mit kés a vajban, s hogy kié jobb, azt sem egyik, sem a másik nem tudta volna eldönteni.
„Nem es ojjan bolond ez a Józsi koma – szeli s nyeli a karéj kenyér végét, mellé ujjai között a maradék szalonnát Feri –, de elkésett. Ha valamikor régebb mondja, nem gondolkodom. Szúrok. Má’ ha akkor nem tettem meg, amikor leszereltem, s a szeretőm az ő menyasszonyaként köszönt vissza az úton, akkor most minek tenném? Két fia es van neki…”
„Bár megtenné! – sóhajt magába Józsi, a volt gazdalegény –, megszabadulnék minden gondtól, ettől az egész kutyaélettől. Merthogy gyáros nem leszek, mint a koma, az hótbiztos; fődem nem maratt, arról gondoskodának; s hogy kollektívába nem menyek kapálni az Antikrisztusát neki, az hétszentség.
– Megírjuk?
– Írjuk koma, de nem döfök.
– A te bajod, én írom:
Én, Fődes Józsi, kőcsön attam a bicskámot Galambos Ferinek, hogy kipróbájja rajtam.
Fődes Józsi.
– Na, írjad te es alája.
Galambos Feri.
– Együnk.
– Együk meg a maradékot.
– A hagymát es.
– Azt es.
A hagyma illata szemükbe, orrukba száll. Mindketten egy asszonyra gondolnak. Anna annak a neve. Józsi a kályha előtt látja, amint csirkepörköltnek teszi fel, darabosra vágta a lila hagymát, törli a szemét; s a gyermekeket látja, amint anyjuk szoknyájába kapaszkodnak, hogy vegye már fel őket… Megáldotta a magasságos ezt a világot… Ami vót, nincs, amiből lenne, az nem kell… Feri jó ember. Feri iparos. A gyermekek kicsikék, még semmit sem tudnak.
Feri Anna illatát érzi, annak ringó derekát, de szorosan fogta a táncban, vezette, dobta, elkapta… Látja lesütött szemét, amelyet fel nem emelt volna egy pillantásra sem, csak nézte a földet, amikor katonaságból hazajött. Az az illat! Meleg indul ki szívéből, ágyékából, fel, egyre feljebb, elborítja az agyát…
Levágja az utolsó szelet szalonnát, kaparja a maradék zsírt a szalonnabőrről, kaparja, kaparja, forró már a feje, borul az agya, lódul a keze, erejétől Józsi hanyatt dől, orrából, szájából ömlik a vér, folyik a nyakába, vérvörös gallért fest az élet nedve nyaka körül… A halál mosolyt csal arcára… De szólni nem szól, nem tud, vagy nem is akar. Még bicskát sem cseréltek…
A mart mögött, a hegy mögül ébredezik a nap. A fűben megszólalnak a tücskök, hangya mászik Józsi ingmellére, s mire feketére alvad a meghalt ember orrában a vér, jut el Feri agyáig, hogy most vesztette el Annát. Végleg… Embert ölt… Szerelme gyermekeinek az apját…
Pekáné áll a sír mellett. Bolondok, bolond az egész világ, s benne minden heves vérű székely. Egymást irtják a jóban, csak bajban nyújtnak békülő kezet. Értetlenkedve áll, most mit csináljon? Ösztönösen hajol a gondozott sírhant fölé, annak középére, nagycsokorba égszínkék virágot ültet, olyan kéket, mint Anna tiszta szeme, mint az ég s a tenger, urai a világnak, a földnek.
Szekérnyomok… Télen át nyílt kapuja, hol Anna hozott főtt ételt, hol Feri vitte be a felvágott fát. Sohase mentek egyszerre… Mint az öreg szekerének a nyomai… Állandóan egyfelé, de együtt soha… Aztán indul tovább. Ismerős név köszön egy fejfáról: Ápel! Ápel! Idejekorán ment el, s azóta sem hozott senki fuszulykakarót a Cseréről! De má’ nem es kell… Az asszonya nem jár ki rendbe tenni a sírt?! No, lássunk hezza…
A teljes könyv itt elérhető: https://mek.oszk.hu/12100/12118/12118.pdf
