VIHARBAN (Gavallér János verse)

VIHARBAN

Ments hajóim mind, zátonyra futva,

segély-kiáltoztak, s hazug zöldfaág

úszott a tengeren, ázott meztelen.

Kikötni vágyott szememből a könny.

Setét, suta árnyékölelések

ringattak, mint végtelen tenger-szörny.

Viharra, vihar jött.

Hirtelen ébredek álmaimból:

Üzenet érkezett. Szellem csengetett.

Megriadt vad, vadász észlelése,

hirtelen vészriadót rebbenő

halál-pillanat elől menekül.

Gyáván fut világgá a bizalom.

Sosemvolt hit örökké menekül.

Viharra, vihar jött.

Zuhanok újra és újra:

Gyermeket menekítő lovagként

bujdostam, évszázadokon át,

s üldözött törvényalkotó horda.

Gyilkos volt a kor, a mindenkori.

Bátor hős, magányos lovag lenni,

megmenteni, amit még lehet,

jövőbe vinni minden gyermeket.

Viharra, vihar jött.

Talán már ébren álmodom:

Sosemvolt otthonom, üldözöttként

évszázadokon át, szellem-könnyként,

a jövőért, lelki nyugalomért,

még éppen elkerülni a halált,

dicsőn átadni a hit-stafétát.

Mert hiszem, mert szeretném, szeretetben,

dicsőn átadni a hit-stafétát.

Jöjjön már a fény!

2022.01.16.