Virág a roncstársadalomra – Benke László válogatott versei (4)

Sorozatunk az  április 24-i könyvbemutatón, a budapesti Galéria Klubban elhangzott verseket tartalmazza. A verseket előadta Benke László és Szöllősy Dávid. Házigazda volt  és a beszélgetést vezette Földesdy Gabriella kritikus, színháztörténész. A kiváló tördelés és a szép borító Benke Attila munkája. A Hét Krajcár kiadványa.

 Az Isten cseresznyefája

Mikor a méhecskék az Úrnak dolgoznak,

virágról virágra boldogan poroznak

– magasságos egek, örvénylő mélységek! –

kékebbnél is kékebb foltozott kötényén

átsütő Napjával, zöldebbnél is zöldebb

pázsiton lépkedve fénysugár pálcával,

térdén és lábszárán beletörött fűvel,

kicsit majdnem sután, jött a Lehetetlen

s mégis lehetséges. Teljes szerelésben

maga az Isten jött. – Hatalmas koronás,

micsoda erőd van! – bámultam rá bután.

Felséges tenyerén földlabdával egyben

istenszép virágot – de nem ám egy szálat! –

hanem egy királyi udvart is betöltő,

virágjába lobbant cseresznyefát hozott.

S elém tette szépen régi nagy pátronánk,

Gelencsér Mária s gyümölcsoltó apánk,

idős Benke József napfényes kertjébe.

– Ezt a hegyről hoztam, nem is kell ültetned! –

Én meg csak habogtam, ámultam, dadogtam,

néztem az istenfát, néztem az Öreget,

ittam az illatát csaknem térdre hulltan.

– Miatyánk Úristen, ki vagy a mennyekben... –

kezdtem volna nyomban, ő meg csak legyintett:

– Állj fel már a porból! Süket vagy? És vak is?

Emeld föl a fejed, addig, amíg fönn van!

Nézegesd, gyönyörködj, ez itt a helyén van. –

Mit mondjon az ember egy ilyen Istennek?

– Hozott Isten – mondtam. A méhecskék

pedig dönögve dolgoztak, virágról virágra

mézért, cseresznyéért boldogan poroztak.